Image default
Közügyek

VICC: Súlyos testi sértés gyanúja miatt felfüggesztették Varju László mentelmi jogát, akire öt biztonsági őr vetette rá magát

Hétfő a parlament 138 szavazattal felfüggesztette a DK-s Varju László mentelmi jogát. A képviselővel szemben garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt kérte Polt Péter legfőbb ügyész a mentelmi jog felfüggesztését, miután tavaly decemberben a közmédia székházában a biztonsági őrök kidobták az épületből.

Az ügyészség szerint, hogy a stúdióba bejuthasson, Varjú László

„nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, és megszorította egy biztonsági őr vádliját (…) miután a biztonsági őrök társuk lábát kiszabadították, Varju Lászlót eltolták a stúdió ajtajától.”

A mentelmi bizottság szerint ez garázdaságnak minősül. Az ügyészség elismeri, hogy testi kényszert alkalmaztak Varju ellen, aki nem volt hajlandó távozni, földre került, elkapta, majd kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a vállára esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, ami súlyos testi sértés megállapítására alkalmas.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
2019. január 5.

Itt a bizonyíték, vágatlan videó arról, ahogy az MTVA biztonsági őrei rángatják, földre teperik Varju Lászlót

Varju a döntés előtt azt mondta, hogy az ügyészség az ellenzékiek meghurcolására azonnal intézkedik, de a fideszes ügyeket eltussolja. Azt is hozzátette, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el.

A parlament a kormánypárti Aradszki András mentelmi jogát is felfüggesztette, aki ellen egy érdi közúti baleset miatt indult eljárást. A képviselő nem vette figyelembe az elsőbbségadást, és ütközött egy motorossal.

(a 444 nyomán)

Hétfőn a parlament 138 szavazattal felfüggesztette a DK-s Varju László mentelmi jogát. A képviselővel szemben garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt kérte Polt Péter legfőbb ügyész a mentelmi jog felfüggesztését, miután tavaly decemberben a közmédia székházában a biztonsági őrök kidobták az épületből.

Az ügyészség szerint, hogy a stúdióba bejuthasson, Varjú László

A mentelmi bizottság szerint ez garázdaságnak minősül. Az ügyészség elismeri, hogy testi kényszert alkalmaztak Varju ellen, aki nem volt hajlandó távozni, földre került, elkapta, majd kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a vállára esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, ami súlyos testi sértés megállapítására alkalmas.

Varju a döntés előtt azt mondta, hogy az ügyészség az ellenzékiek meghurcolására azonnal intézkedik, de a fideszes ügyeket eltussolja. Azt is hozzátette, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el.

A parlament a kormánypárti Aradszki András mentelmi jogát is felfüggesztette, aki ellen egy érdi közúti baleset miatt indult eljárást. A képviselő nem vette figyelembe az elsőbbségadást, és ütközött egy motorossal.

(a 444 nyomán)

Hasonló cikkek

Hamarosan összeroppan a magyar társadalom – Dermesztő ábrákon a valóság

admin

Betiltanák az autóvezetést 70 fölött! – Ön mit gondol?

admin

14,5 órát várt étlen-szomjan a váróban komoly fájdalmak között

admin

Mészáros Lőrinc botrányos kijelentése: “Nem éri meg lehajolnom egy húszezresért, hiszen..”

admin

Döntött Karácsony Gergely – kitiltják a dízel autókat Budapestről?

admin

A rohadék zabál – posztolta az ellenzéki győztesről a fideszes önkormányzati képviselő

admin