Image default
Bulvár

Tízmillió forintot osztott ki Norbi

Személyesen adott át fejenként százezer forintot Schobert Norbi (48) vasárnap délelőtt egy budai étteremben azoknak, akik két hónap alatt arányaiban a legtöbb kilót leadták.

A versenyre az ország minden tájáról több százan jelentkeztek, végül 580 résztvevő volt. Ők összesen 3200 kilogrammot fogytak.

Norbi a pénzzel motiválta az embereket / Fotó: Grnák László

– Százezer forint nem sok, de nem is kevés, ezzel szerettem volna motiválni az embereket, hogy tegyenek magukért. Illetve ez egy megfigyelés is volt részemről, hogy működik a Keto-diéta

– mondta a Blikknek a helyszínen az üzletember, aki legújabb, Fogyni bárki tud című könyvét népszerűsítette.

Norbi elárulta, a 10 milliót nem magánszemélyként osztotta ki, cége finanszírozta a díjazást. A legtöbbet a hölgyek között Mészáros Nóra fogyott, 22 kilót dobott le.

– Van egy két és fél éves fiam, akivel elég sokat híztam a terhesség alatt, és engem nem kifejezetten a pénz motivált. Persze úgy voltam vele, ha már úgyis felveszem a harcot a kilókkal, jelentkezem a versenyre. A százezernek természetesen örülök, a családomra, a gyerekemre költöm majd, elmegyünk belőle valahova

– mondta a nyertes.

Hasonló cikkek

Válik a Rogán házaspár

admin

Ha nem kap kemót, meghal a focista, Orsós Krisztián

admin

Schobert Norbi szerint: “Velem mindenki szívesen lefeküdne.” – Ön mit gondol erről?

admin

Eperjes Károly videója futótűzként terjed

admin

Ő használja most Andy Vajna negyvenmilliós luxusautóját

admin

Ő lépett Hosszú Katinka örökébe Shane Tusupnál – kép, videó

admin