Drága face lakók ! Ki ennek a közösségnek tagja, vagy nem tagja, de eljut hozzá a felhíváson !

Drága face lakók !
Ki ennek a közösségnek tagja, vagy nem tagja, de eljut hozzá a felhíváson !
Kaptam Magyarország Kormányától 10. 000 azaz tízezer forint utalványt .
Na most ezt az utalványt úgy gondoltam , hogy húsvét közeledtével fel ajánlanám Monoron , egy vagy több gyermekes szegénységben élő családnak.
Ha van ismerőseitek körében , vagy ti tudtok esetleg ilyen családokról . Akkor jelezétek nekem légyszives .
Remélem ezzel az ajándékkal valakiknek kicsit szebbé tehetem a húsvétot.
Köszönöm, hogy végig olvastad.
OSZTANI ÉR!


Szerző:Zoltán Csető

Íme egy életszerű történet,napjainkból

Sziasztok!

Henrietta vagyok, és egy megbotránkoztató esetről szeretnék nektek ezúton beszámolni – melyről sajnos váltig beigazolódni látszik, hogy egyre kevésbé rendhagyó dolog a budapesti éjszakák forgatagában- így sajnos bárkivel megtörténhet.

2018.03.09.-én barátommal /továbbiakban: Attila/ és egyik barátjával /továbbá: Máté/ egy budapesti szórakozóhelyre mentünk szórakozni, táncolni. A buli egy bizonyos pontig teljesen a várt módon alakult, minden rendben volt, jól éreztük magunkat. Együtt táncoltunk, sört ittunk, majd az egyik pillanatban csuklón ragadtam Attilát azzal, hogy ,,…irány az első sor…” és velem az élen előre indultunk.

Ekkor az egyik pillanatban valaki, vagyis valakik elragadtak minket a tömegből. Feltettek egy kérdést melyet a nagy hang miatt hallani se lehetett, és mire észbe kaptunk volna hogy mi történik, azonnal mindkettőnket elkezdtek fojtogatni, és a feljárathoz vezető lépcsőfordulóba húztak minket – a nyakunknál fogva. Attilát 4-en vitték, engem ketten. A lépcső tetején kellett a könnyeim között végignéznem ahogy szegényt semmit se sajnálva ütik mint egy lisztes zsákot, meg a lila fejét ahogy a színe vált át pirosba, mert két másik ember hol az egyik, hol a másik oldalról felváltva üti ököllel, miközben a harmadik fojtogatja, a negyedik pedig a teljes felső testét üti. Attilán nem tudtam segíteni, ugyanis eközben ketten munkálkodtak azon, hogy én is elveszítsem az eszméletem, de szerencsére kitartottunk Attilával, így nem sikerült.

Eredménytelen tetteiket akkora felháborodás övezte, hogy az egyik személy a következőket mondta: ,,… bazdmeg ez nem akarja elveszíteni az eszméletét, akkor legalább törjük hátra mindkét kezét…” . Ekkor tudtam végre megszólalni, és kérlelni őket, hogy ne bántsanak minket, nem csináltunk semmit. Erre a kijelentésre mindannyian megszeppenve azonnal a kijárathoz taszítottak minket /”…lehet azt se gondolták rólunk, hogy magyarok vagyunk…”/, engem azzal fenyegettek – örülhetek egyáltalán, hogy nem erőszakoltak meg- majd kilöktek az utcára, ahol hangos figyelmeztetések közepette arra utasítottak, hogy az út túloldalán tartózkodjunk. Mintha mi lennénk azok akiktől igazán tartani kéne…. Ezzel párhuzamban már zsebből elő is kerültek a hamis vádak –miszerint Én a fejüknek estem, bántottuk őket, és amit tettek az pusztán önvédelem volt. Ekkor világosodott meg bennünk, hogy valójában ami történik az nem pusztán szervezett bűnözés, hanem a szórakozóhely személyzetének tagjai követik el.

Hogy mi célból akarták, hogy elveszítsük az eszméletünket, abba bele se merek gondolni….

Felismerve a helyzetet -hogy mindketten a tudatunknál vagyunk- és némi érvelést követően megkaptuk a ruhatárban letett értékeinket is. Ekkor került elő Máté barátunk is, telefonon értesítettük hogy mi történt. Az ő kíséretében odamentünk néhány, a helyszínen tartózkodó rendőrhöz, de nem tudtak mit tenni az ügyünk érdekében. Állításuk szerint ez nem az első, de nem is az utolsó eset, az elkövetők ’’szakemberek”, az érintett helyeken pedig nem véletlen nincs kamera. Ha csak nem a rendőr szeme láttára történik mindez, addig nincs jogerős bizonyíték. A tanúk /…vagy elkövetők…/ véleményének forszírozásába bele se mennék, ez nem az a fórum. ,,…A te szavad az enyém ellen…”- ez a magyar jog.

Ennek tükrében tisztában vagyok azzal, hogy amit itt teszek egy bizonyos aspektusban rágalmazásnak tekinthető, de ha szó nélkül megyünk el egy ilyen dolog mellett, akkor a következőleg ártatlanul bántott személy(ek) esetében magunkat éreznénk bűnrészesnek.

Továbbá tudom, hogy a Blaha szíve a hely, de ez nem kéne hogy záloga legyen annak, hogy a barátomat fasírttá verik, vagy hogy fojtogatva kiüssenek minket. Vajon mi lett volna ez esetben a történet folytatása…?

Attila, Máté, és jómagam sikeres, erkölcsös emberek vagyunk.
Magunkhoz a legtávolabbi dolognak tartom, hogy másokat tettleg bántsunk, nem fér a fejünkbe miért épp velünk történt meg mindez. De az elkövetők által kitalált, az arcunkba ’’dobott” fiktív beszámolók szerint kár is erre ésszerű magyarázatot keresni.

Kérek minden kedves kommentelőt, hogy tartózkodjon a trollkodástól, vagy a rosszindulatú megjegyzésektől, ugyanis ez a dolog értetek is van!

Köszönjük szépen,
üdvözlettel: Máté, Attila & Heni

Nem is tudom , hol kezdjem… Az utolsó esélyeim reményében döntöttem úgy , hogy a legintimebb , legféltettebb “titkom “ , feltárom, egy jobb élet minőség reményében

Kedves Ismerőseim!
Nem is tudom , hol kezdjem… Az utolsó esélyeim reményében döntöttem úgy , hogy a legintimebb , legféltettebb “titkom “ , feltárom, egy jobb élet minőség reményében .
Az én “kálváriám “ 2013-ban kezdődött ….
Történetemben nagyon sok szenvedés , és fizikai fàjdalom van , amiket nem szeretnék leírni részletesen, nem akarok elétektárni…
Egy súlyos felfázás tüneteivel kezdődött minden, 5évvel ezelött , és ennek sajnos azóta sincs vége…

Rengeteg orvoshoz járás , internetes keresgélés,
Magyarországon szinte tényleg a legjobbaktól- a “kevésbé jókig” , mindenhol megfordultam .
Míg körülbelül több , mint egy évvel ezelőtt megtaláltam Dr. Lovász Sándort (jelenlegi kezelő orvosom) , aki 5év után megállapította , hogy egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedek , melyet IC szindrómának hívnak .
A kezeléseket elkezdtük , sajnos az állapotom egyelőre nem igazán akar javulni…
Még mindig rengeteg fájdalmam van .
15kezelést lehet felvenni, jelenleg az 5ödik kezelésem kapom . (Hugyhólyagba célzott befecskendezés , szteroid, antibiotikum, és egyéb anyagok melyek hiányoznak a hólyag GAG- rétegéből) .
Tudom, hogy rengetegen nem hallotak még erről a betegségről , hiszen ez egy nagyon ritka kór ,hazánkban szinte mindössze 20ezer embert érint.
A kérésem csak annyi, lenne , hogy ezt az írásomat, ha kérhetem minnél többen osszátok meg , hátha van a környezetemben hasonló beteg , akinek több tapasztalata van , tudna segíteni a tovább haladásban.

Esetleg külföldön vagy itthon olyan professzionális orvosok akik erre a szakterületre összpontosítanak .(Mivel gyógyithatalan a betegség, csak tünetmentes tudnék lenni ideig -óráig, de akár több hónapig is, viszont nekem ez is nagyon nagy segítség lenne. Sajnos egyre sürübbek reménytelen napjaim,nem szeretném feladni .
Minden eggyes megosztás , nekem nagyon sokat jelentene! Köszöni Gyovai Éva
Köszönöm szépen .🙏🏻😔

1977-ben megmentette egy megégett baba életét. 38 évvel később lát egy fotót lát a Facebookon és lefagy..

Egy ismeretlen nővér elképesztő szeretettel gondozta Amandát gyermekkorában, amelyről készült néhány megható fénykép is. Most felnőttként ismét találkoztak egymással.

Amanda Scarpinati babaként súlyos égési sérüléseket szenvedett egy párásító készüléktől. Az Egyesült Államok-beli Albany Medical Center kórházba szállították, ahol egy fiatal nővér vigyázott rá, amíg fel nem épült.

A róluk készült fotók 1977-ben megjelentek a kórházi folyóiratban. Amanda egész életében ezeket a képeket őrizgette, azt remélve, hogy egyszer majd megtalálja a nőt, aki gondoskodott róla, és megköszönheti neki.

Ezek a képek adtak Amandának erőt a legnehezebb időszakaiban:

Megnyugtat, ahogy ezeket a fotókat nézem a fiatal hölgyről – a nővérről, aki vigyázott rám. Érzem a szeretetét és törődését a képeken keresztül.

Amandának hosszú évekig nem sikerült megtalálnia a keresett személyt, akinek a nevét nem említették a kórházi jelentésben. Utolsó próbálkozásként a közösségi oldalakhoz fordult segítségért, posztolta a történetét, és a képeket a Facebookon. Szinte azonnal válaszoltak, hogy a fiatal nővér valószínűleg Susan Berger lehet. Susan emlékezett a babára:

Annyira nyugodt volt. Általában a csecsemők alszanak vagy sírnak műtét után. Ő pedig annyira csendes és bizalommal teli. Csodálatos volt.

Két héttel később találkoztak az Albany Medical Center-ben, ott, ahol történetük elkezdődött 38 évvel ezelőtt.

Kiderült, hogy az akkor 21 éves Susannak, Amanda volt az egyik első páciense. Soha nem gondolta volna, hogy 38 év távlatában valaki ennyire várja a vele való találkozást, és ilyen kedvesen bánik vele, csak azért mert 38 évvel ezelőtt jól végezte munkáját.

Nem tudom hány nővér olyan szerencsés, hogy valaki ennyi éven keresztül őrzi emlékét.”

Annyira meghatódtam, amikor elolvastam ezt a hihetetlen történetet, különös tekintettel arra, amit Amanda véghezvitt.

Oszd meg ezt a történetet, ha úgy gondolod, hogy a nővérek világszerte hihetetlen munkát végeznek. Igazán csodálatosak!harmonikum.co

 

A hölgy ezt kérdezte az öregembertől. „Mennyiért adja a tojásokat?” Az öreg eladó így válaszolt. „50ft egy tojás, asszonyom.” A hölgy ezt mondta neki.

A hölgy ezt kérdezte az öregembertől. „Mennyiért adja a tojásokat?” Az öreg eladó így válaszolt. „50ft egy tojás, asszonyom.”
A hölgy ezt mondta neki. „Hat tojást kérek 200 forintért , vagy elmegyek.” Az öreg ezt válaszolta. „Jól van, vegye meg így, amit akar. Lehet, hogy ez jó kezdet, mert ma még egyetlen tojást sem tudtam eladni.”

A hölgy fogta a tojásokat, és elsétált; úgy érezte, nyert. Beszállt a puccos kocsijába, és elment egy flancos étterembe a barátjával. Ott ő és a barátja azt rendelt, amit szeretett. Ettek egy keveset, és sokat hagytak abból, amit rendeltek. Aztán a hölgy elment fizetni a számlát. A számla elég magas volt, 46000 forint; és a hölgy azt mondta az étterem tulajdonosának, hogy tartsa meg a visszajárót.

Lehet, hogy ez az incidens teljesen normálisnak tűnt a tulajdonosnak, de nagyon fájdalmas volt a szegény tojáseladónak.

A lényeg ez. Miért mindig azt mutatják be az emberek, hogy hatalmuk van a rászorulón, ha vesznek tőle valamit? És miért vagyunk nagylelkűek azokkal, akiknek nincs is szükségük a nagylelkűségünkre?

Egyszer olvastam valahol ezt.

„Az apám egyszerű árut vásárolt a szegény emberektől magas áron; annak ellenére, hogy nem volt arra szüksége. Néha még felárat is fizetett nekik. Aggódtam e miatt a tett miatt, és megkérdeztem tőle, miért csinálja ezt. Az apám ezt válaszolta. »Ez jótékonyság, amit méltóságba csomagolok, gyermekem.«”

Tudom, hogy a legtöbben nem fogják megosztani ezt az üzenetet, de ha úgy érzed, hogy az embereknek ezt látnia kell, akkor oszd meg, kérlek.

Talán adjunktus úr ha kérhetném…..szólt nagyképűen az orvos. A beteg válaszára azonban ledöbbent az orvos!!

Dr Gyarmati Andrea történetét muszáj megosztanunk veletek.

Reggeli vizit. Haladunk. Főnök, beosztottak egyaránt. Olykor megállunk. Beszélgetés a beteggel. Hogy van? Köszönöm jól – elég sablonos. A betegek fekszenek, mind pizsamában vannak. Mi állunk szép fehérben a nagy varázslók összes kellékével. Mikor mi, csipogó telefon (manapság fonendoszkóp), vérnyomásmérő, tű, reflexkalapács. Ja és a nagy tudás, az is. A beteg legyen bárki, hivatását tekintve akárminek a feje, kiszolgáltatott helyzetben van. Akkor már jó adag gyerekgyakorlattal rendelkeztem, de a felnőttosztályon ezt a tézist markánsan megéltem.

Hogy van Tibor bácsi – kérdezi az egyik beteget az osztályvezető orvos.

Köszönöm jól – jön a válasz, majd mondja a doktor keresztnevét, szintén mellébiggyesztve a bácsi szót.

Jaj, itt botrány lesz, érzem, de nem, a doktor úr, csupán egy helyreigazítást eszközöl, azt mondja: talán adjunktus úr, ha szabad kérnem.

Semmi akadálya – szól a beteg. Én viszont kérném, hogy vagy főmérnök úr, vagy igazgató úr legyek, persze ha szabad kérnem, mert az vagyok – sőt még azt is hozzáteszi, hogy hol az.

Tökéletesen igaza van. Én, aki hajlamos vagyok mindent magamra húzni, ezért az egész orvostársadalom nevében szégyelltem magam. Valószínűleg ez meg is látszott rajtam.

Késő délután végzünk a műtétekkel. Behív a másodprofesszor, sajnos régen nincs már közöttünk, és azt mondja.

Hallom, mi történt reggel. Szeretném, ha megjegyeznél valamit, mert azt is hallottam nagyon kikészültél a történettől.

Hallgatok. Ez nálam elég ritkán fordul elő, általában akkor, ha tehetetlennek érzem magam.

Nem te hibáztál – mondja.

Tudom, meg se szólaltam, de akkor is…

Na kislány – 29 éves voltam – hozzá képest tényleg kislány -, jól jegyezd meg, amit egy öregember tanácsol. A beteg legyen akárki, híres ember, az atyaúristen, bárhol vezető főnők, kő gazdag vagy szimpla hétköznapi beteg, az ágyban fekszik a félelmeivel és fájdalmaival pizsamában, vagy olykor anélkül, és kiszolgáltatott. Gyakran felkelni sem képes. Ha lekezeled, ha fölényeskedsz, ha feleslegesen okozol testi vagy lelki fájdalmat lehet, hogy van egy doktori végzettséged, de nem vagy orvos a szó igazi értelmében.

Ne hajolj le hozzá, mert az leereszkedésnek tűnik, és az is megalázó. Ülj le az ágy szélére, vagy egy székre az ágy mellé. Mondd meg a nevedet és kérdezd meg, miképpen szólíthatod. Tekintsd partnernek. Hiszen rád bízta magát. Levetkőzik, mert kénytelen előtted. Tiszteld a méltóságát, az emberségét, a bizalmát. Ne nagyzolj, ne fölényeskedj, ne pufogtass latin szavakat, mert felesleges. Fogd meg a kezét, ha úgy látod, ez jó lehet neki, de ne tolakodj, ha távolságot kíván tartani. Ha így viselkedsz, hiteles leszel. Érted kislány?

Értettem, és megértettem, és köszönöm Imre, sokszor eszembe jutott, a gyerekekkel és persze a szülőkkel kapcsolatban is.

Oszd meg ismerőseiddel is.

(Kiemelt képünk illusztráció.Forrás:24.hu