Kegyetlen cicaharc!!!Hajánál fogva tépték meg Sarka Katát

Döbbenetes történetet elevenített fel Sarka Kata és Kulcsár Edina a Pénzt vagy éveket! stúdiójában. A két barátnő hatalmasat bulizott együtt, azonban ez egy harmadik félnek nagyon szúrta a szemét.

“Amikor elmentünk együtt azért nem csak ketten voltunk, hanem még volt egy pár lány velünk. És megérkezünk egy helyre, ahol kiderült, hogy egy hatvanadik születésnapot is tart egy hölgy” – mesélte Sarka Kata. Innen pedig Kulcsár Edina vette át a szót: “Ezt úgy kell elképzelni, hogy olyan öten, hatan voltunk, szokványos kis kört kialakítottuk, mindenki táncolt, énekelt. Én egyszer csak azt vettem észre, hogy a hölgy, aki a hatvanadik születésnapját éppen ünnepelte, bevágódott középre, és a Katát elkezdte rángatni, a haját is.”

A hölgy szitkozódva zavarta el Katát, azt akarta, hogy menjenek el onnan a barátnőivel, mert ellopják a show-t, mindenki csak őket nézi.

Sarka Kata: csak egy feltétellel mennék vissza Hajdú Péterhez-Videó

Sarka Kata Joshi Bharatnak öntötte ki a szívét. Kata bevallotta, nagyon rosszul viseli az egyedüllétet, hogy nem tud támaszkodni egy társra, hogy egyedül kell megbirkóznia a hétköznapokkal. Eddig vagy a szülei, vagy exe, Hajdú Péter intézte az olyan dolgokat, mint például a csekkek feladása

Kata elmondta, hogy hálás, amiért a férje megadott neki minden feltételt, hogy élvezhesse a fiatalságát, és szerinte jól működött ez a dolog. Az anyaságról is beszélt, és hogy milyen boldogok voltak, amikor Noncsival megfogant, majd szép sorban megszülettek a gyerekek.

Fél éve érlelődött benne az elköltözés gondolata, amikor elhagyta a férjét, ez kellett hozzá, hogy kiderüljön, hogy együtt vagy külön folytassák-e utána tovább.

Kata elmondta, hogy két éve is történt valami, ami miatt egy bőrönddel fogta magát és úgy döntött, hogy visszaköltözik a szüleihez, de az apukája nem engedte. De aztán jöttek a kisebb betegségek, amik lelki bajokra utaltak, arra, hogy ő nem boldog ebben a szerelemben.

Kata rosszul viseli az egyedüllétet, és a barátaiba kapaszkodik, ám csak egy feltétellel menne vissza Hajdú Péterhez. El is árulta, mi az.

Abban is bízik, hogy lesz harmadik gyermeke.

 

 

Elképesztően lefogyott! Ennyi kilót adott le Sarka Kata-Fotó

Itt a pontos adat!

Sarka Kata Instagram-oldalát az utóbbi időben elárasztották a konditermes fotók. Nem titok, hogy a szépséges anyuka keményen edz, hogy karban tartsa irigylésre méltó alakját. Nemrég nagy boldogságban közölte, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban 7 kilótól szabadult meg.

-7kg 💪🏼 Hamarosan elaruljuk a titkot… @pancsogergely #diet #training #oursecret

Kata Sarka (@katasarka) által megosztott bejegyzés,

Nagy az öröm Sarka Kata családjánál! Mindenki hófehér ruhába öltözött ezen a napon

Ez a nap is eljött, hiszen a kis Noncsi a mai napon elsőáldozó lett!

Büszke lehet a gyermekeire édesanyjuk, hiszen már kész felnőttek. Sejteni lehet, hogy kitől örökölték a kisugárzásukat és szépségüket, hiszen a kép jobb oldalán Sarka Kata is sugárzik:

#noncsi #elsőáldozás #today @white_kollection

Kata Sarka (@katasarka) által megosztott bejegyzés,

Rá sem ismerni Sarka Katára,annyira bombaformában van-Fotó

Sarka Kata két gyermek anyukájaként is bombaformában van. A műsorvezetőn mi nem vettük észre, hogy lenne felesleg, ám Kata most így örül, hogy 4 hét alatt 5 kilót fogyott.

Istragram posztjában meg is mutatta tökéletes alakját.

@pancsogergely #mymorning #gotooffice #minus5kg #4thweek #ondiet

Kata Sarka (@katasarka) által megosztott bejegyzés,

Nagy a boldogság Sarka Katáéknál. Közösségi oldalán jelentette be

Sarka Kata lánya, Noémi névnapjáról emlékezett meg Instagram-fotóján. Két dolog üti meg az ember szemét, amikor rápillant a fényképre: az egyik, hogy Noémi már kész hölgy, a másik pedig, hogy Kata nemhogy nem öregszik, hanem fiatalabbnak néz ki. Nem tudjuk, hogyan csinálja, de nagyon szépek a fotón.

Isten éltessen minden Noémit! Számomra a legszebb női név!❤️ Boldog névnapot Noncsi!😍 #mygirl #mydaughter #nameday #loveher

Kata Sarka (@katasarka) által megosztott bejegyzés,

Előkerült egy régi fotó Sarka Katáról!Így nézett ki 17 évesen

Sarka Kata egy netes kihívásnak tett eleget, amikor posztolta magáról a régi képet.

A műsorvezető már 17 évesen is gyönyörű volt, ezt bizonyítja az alábbi fotó is. Kata egy kihívást teljesített azzal, hogy megmutatta magát tiniként, és ebben a posztban barátnőit, Szabó Zsófit, Vajna Timit és Borzi Vivien fotóst is arra biztatta: mutassák meg ők is a régi képeiket! Nos, reméljük, hogy elfogadják a kihívást, mert mi nagyon kíváncsiak lennénk pl. Zsófi tinikori önmagára!

Íme ő Sarka Kata utódja!Mutatjuk Hajdú új fiatal kedvesét, aki nagyon hasonlít Sarka Katára!

Hajdú Péter a médiának tett nyilatkozatában azt állította nincs komoly kapcsolata egy nővel sem,ez az állíts megbukott.Hajdú már egy jó ideje komoly kapcsoltban van egy fiatal 28 éves lánnyal,aki nagyon hasonlít Sarka Katára,sokak szerint.

Hiába hárította eddig a találgatásokat Hajdú Péter új párjával
kapcsolatban, kiderült, hogy a viszony máris komolyabb egy
barátságnál. A Story-nak sikerült lefotóznia a műsorvezetőt és szerelmét. Hajdú és kedvese, a 28 éves Eszter egy meghitt vacsorán ünnepelte a Valentin-napot, majd együtt távoztak.

Hajdú Péter anyja kitálalt Sarka Katáról – Ezért nem bízott meg benne

Hajdú Péter édesanyja, Zsuzsanna szinte egyedül nevelte fel a fiát, a műsorvezető csak 13 éves volt, amikor a szülei különköltöztek. Péter és anyja között emiatt nagyon szoros a kapcsolat, így nem is véletlen, hogy Zsuzsanna számára kiemelten fontos volt, kit is mutat be barátnőjeként a gyermeke. A BEST magazin legutóbbi számában az asszony elmondta a véleményét Sarka Katáról, illetve arról az időszakról, amikor a két sztár kimondta, hogy vége van közöttük mindennek.
A lényeg, hogy a fia boldog legyen Hajdú Péter több nővel élt együtt rövidebb-hosszabb ideig, majd, amikor televíziózni kezdett, már ismertebb lányok következtek az életében. Zsuzsanna visszaemlékezett arra, hogy Ábel Anita volt Hajdú legelső olyan barátnője, akit az egész ország ismert. Az ismert műsorvezető végül 2008-ban házasodott össze Sarka Katával. A modellről is vallott az édesanya a lapnak.


Hajdú Péter és édesanyja.
Fotó: Facebook/Hajdú Péter

– Egy anyának nagyon nem mindegy, milyen az a lány, aki a fiával van. Amikor összejöttek Sarka Katával, nagyon szurkoltam nekik, hogy boldogok legyenek. Eleinte jól megvoltak, aztán volt egy időszak, amikor szétváltak, majd megint újrakezdték. Akkor már nehezen bíztam meg Katában, de Péter azt mondta, hisz neki, ő az élete szerelme, kizárólag vele tud boldog lenni. Mit mondhat erre egy anya? Attól tiltsam el, akit szeret? – emlékezett vissza az asszony, aki nagyon nehezen élte meg, amikor bejelentette a sztárpár a szétválást.- Én is elváltam Péter édesapjától, reméltem, hogy a fiamnak nem kell ugyanezt átélnie. Amikor Kata elköltözött, az roppant nehéz időszak volt. Péter akkoriban nagyon sokszor jött át hozzám, és órákig beszélgettünk. Tudja, rám bármikor számíthat, mindenben támogatom. Azóta sem váltak el, pedig az lenne a legjobb, ha pont kerülne a közös életük végére. Fellélegezhetne és továbbléphetne mindenki. Nagyon jó lenne ismét boldognak látni a fiamat valaki mellett. Úgy tudom, jelenleg nincs komoly barátnője, de ez nyilván változni fog – tette hozzá.

Sebestyén Balázs kiosztotta a nyávogó Sarka Katát!Szerinted igaza van?

És még egy mondat. Én a Sarka Katánál is bírom amikor azt mondja: fogadd el magad, tehát nagyon jó, meg szép minden. De az a nő, aki napi X órát van edzőteremben, ahonnan utána átmegy egy divatbemutatóra, onnan elmegy ide vagy oda és napi hat órát edz, van bébiszitter és mindenki megoldja a dolgot, ami egyébként az övé lenne, azért így rohadt könnyű. Amikor beleállsz, amikor vásárolsz, gyereket nevelsz, viszed a háztartást, amikor takarítasz, fölszedsz néhány kilót basszus és nem úgy nézel ki, ahogy azt elvárod magadtól, akkor azért sokkal nehezebb azzal szembesülni, hogy fogadd el magad…

Napi X óra edzőterem után a Dukaiék, Sarkáék meg a Zimányék mindenki mondja és nyomja ezt a new age-s fogadd el magad, mi vagyunk a nők dumát, na azért gyerekek, napi 8 órában minden nő el tudná magát fogadni, csak nincs lehetősége, nincs egzisztenciája, hogy ezt megtegye, nem tud elmenni 3x-4x edzeni a héten és igenis baja van önmagával. Baromi könnyű mondani valamit, hogy közben a ráfordított idő nem életszerű. És ezeknél a fent említett nőknél ez sokszor nem életszerű, mert ez az életük, hogy konditeremről konditeremre járnak, hogy vásárolnak, ide mennek – oda mennek, és most nem a Liluról beszélek, csak arról a new age-s, celebes, csajos vonalról, hogy fogadjuk el magunkat, mikor mindenünk megvan és semmi dolgunk. Hát édeseim, így nagyon könnyű. Ha 3 gyereket nevelsz, háztartást vezetsz, főzöl, mosol, iskolába mész, leckét írsz, és felcsúszik 3-4 kiló akkor nem tudod lenyelni a dumát, hogy fogadd el magad.

Ez a Facebook is, akkora csapda ezeknek a nőknek, ez az egész őrület, hogy lemegyünk az edzőterembe és kiposztoljuk, majd négyen beírják, hogy de csinos vagy és a nő abból gondolja, hogy ő tényleg milyen csinos..hát ez akkora képzavar az egész társadalomnak egyébként, az egész Facebook, meg az Instagram, komolyan, minden probléma ebből ered. Látod, hogy mások milyen jól néznek ki, követsz másokat és rendesen fáj, hogy neked nem ilyen az életed. Szomorú vagy, hogy te nem tudsz edzeni, hanem a munkahelyeden kell ülni és dolgozni, de te követed és nézed mit csinál. Az ember a saját boldogtalanságának ágyaz meg azzal, hogy százakat követ a Fb-on, és azzal sanyargatja magát, hogy mindenkinek jó csak neki rossz. Megpecsételed a sorsodat. Követsz másokat, majd azt mondod: basszus, ő jobban néz ki, milyen ruhában van, nekem hogy néz ki a hajam, nem szeret a férjem és milyen rossz nekem. Nem csinál ez az ember mást, mint álvalóságban élő embereket követ és tönkreteszi saját magát. Ez szörnyű.”