végleg zátonyra futott Pintér Tibor és fiatal barátnőjének kapcsolata,a szakítás oka megdöbbentő!

Szinte hihetetlen, hogy ez üldözte el Pintér Tibor fiatal barátnőjét: Fridát az átható lószag késztette arra, hogy költözzön el a Nemzeti Lovas Színház igazgatójának otthonából, amelyen gyakorlatilag a lovakkal osztoztak!

Mint megírtuk, végleg zátonyra futott a Nemzeti Lovas Színház igazgatójának és fiatal barátnőjének kapcsolata, amely már A legbátrabb páros című műsor forgatásának ideje alatt sem volt felhőtlen, s jó ideje érezhető volt, hogy hatalmas Pintér Tibor és Frida között a feszültség.

Frida nemrégiben albérlet után is kutatott magának, mert úgy döntött: elköltözik Tenyától. A Ripost szombati számában azt írja: a lószag szakítja szét a sztárpárt, s ez az, ami elüldözi a közös otthonból Fridát. Az istálló és a lakás ugyanis mindössze 20 méterre van egymástól.

– Tudtam, mert nem csinált titkot belőle, hogy számára a lovasszínház és a lovak mindig előbbre valók, mint a kapcsolata, de fogalmam sem volt, hogy ez pontosan mit jelent. Aztán szép lassan kiderült, hogy ez a szó szoros értelmében így van. Egyszerűen nem volt magánéletünk a Kincsem Parkban, mert Tenya képes volt felugrani mellőlem, ha neszezést hallott az istállóból. Azt a tényt, hogy gyakorlatilag a lovakkal osztozunk egy ingatlanon, nehéz volt elfelejteni, mert folyamatosan árad be az átható lószag a lakásba. Ráadásul én hiába takarítottam egész nap, Tenya nem vette le a csizmáját, csak végigtrappolt mindenen, én pedig kezdhettem elölről az egészet – fakadt ki a Ripostnak Frida.

– Csak az mentheti meg a kapcsolatunkat, hogy én elköltözöm Tenyától. Hetek óta kerestem a megfelelő lakást, de most megnyugodtam, mert megtaláltam álmaim otthonát – mondta a lapnak a fiatal lány.

Pintér Tibor szakított barátnőjével

A színész és párja, Rubos Friderika lettek A legbátrabb páros első évadának győztesei. Az eredmény csak néhány napja derült ki, de a kapcsolat már nem érte ezt meg.

Pintér Tibor és barátnője már a műsor alatt is folyamatosan összetűzésbe kerültek, majd Frida a Mokka élő adásában is kiakadt és káromkodva hagyta el a stúdiót. Egy hónapja tudni lehetett, hogy szét is költöztek, most pedig már a szakításról számoltak be. A versenyért járó 10 millió forintot azért megfelezték.

A legbátrabb párosért ka­pott tízmilliós fődíjunk felét neki adtam, továbbá közösen néztünk neki albérletet, amiben anyagilag is segítem, nem beszélve az ön­álló élete elindulásáról. Nem égetek fel minden hidat. Nem gondolom, hogy így a közös munka a legjobb ötlet lenne, de nagyon fontos, hogy most jól út­jára indítsam. Ha folyamatosan tőlem függne, az hiba lenne. Nem szeretném elvenni az idejét és a boldogságát. Lehet, hogy ezt még nem érti most, de hiszem, hogy egy nap rájön

– mondta a Borsnak Pintér, aki a szakítás okairól is beszélt.

Fridi egy tüneményes csiszolatlan gyémánt, ám igen lobbanékony és hirtelen természetű. Ezt már az elejétől kezdve éreztem, de gondoltam, egy 20 éves fiatal lánynak csak pici időre van szüksége és összeszokunk. A kisebb kirohanásai­val azonban már egyre nehezebben tudtam azonosulni, a nyilvános veszekedések sokat kivettek belőlem, az állandó harc pedig megölte a szenvedélyt. Fridi egy igazi kincs, és pár év múlva valaki nagyon boldog lesz mellette, de én nem szeretném csiszolgatni tovább ezt a gyémántot, hiszen apa vagyok, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, több tucat mű­vészért és jószágért tartozom felelősséggel.

Kiemelt kép: TV2

Interjú közben úgy összebalhézott Pintér Tibor és Frida, hogy a lány elszaladt

Pintér Tibor és húszéves barátnője, Frida, nyerték meg a Legbátrabb páros című vetélkedőt, ez pedig nagyon jó apropó volt arra, hogy ismét celebkedjenek kicsit a kiegyensúlyozottnak cseppet sem nevezhető kapcsolatukkal. A Blikk szerkesztőségében a lány elpityeredett, mikor az érzelmeiről kérdezték, a Bors interjúján pedig a pár annyira összeveszett, hogy Frida a beszélgetés közepén fogta magát és elrohant.

Természetesen már megint azt volt a téma, hogy mennyire érzik a tarkójukon a szakítás hideg leheletét, és Tenya ismét elmondta a már unásig ismert mantrát, hogy reméli, sikerül helyrehozni a kapcsolatot, de a jövőt persze nem lehet megjósolni. Frida pedig ahelyett, hogy ezt milliomodszorra meghallgatva elaludt volna, a másik – talán logikusnak is nevezhető – lépéssel reagált: felpattant és elszaladt, eközben pedig a lap beszámolója szerint ezt mondta:

Na jó, én ezt nem hallgatom tovább. Megint csak magadról be­szélsz, engem pedig nem is hagysz szóhoz jutni. In­kább mondd ki, hogy szakítani akarsz, aztán hagyjuk egymást békén, úgyis tudom, hogy erre megy ki a játék.

És, hogy erre a Nemzeti Lovas Színház egyszemélyes intézménye, hogyan reagált? Közölte az újságíróval, hogy őt igazából már ez a kapcsolat és Frida is fárasztja.

Pintér Tibor teljesen kiborult: sírva fakadt a kamerák előtt

Teljesen kiborult Pintér Tibor a TV2 műsorában, mára már megbánta, hogy sírva fakadt a kamerák előtt.

Pintér Tibornak egy memóriajáték közben törött el a mécses, ahol saját életük képeiről kellett megmondaniuk a pároknak, hogy összetartoznak-e A legbátrabb páros egyik adásában.

Teljesen kiborultam, és valóban könnyeztem, sírtam, amit ma már szégyellek. Nagyon jellemző rám, hogy egy olyan feladat után szakadt el a cérna nálam, ahol valójában nem az életünkért küzdöttünk” – mesélte Pintér Tibor.

“Frida feladata volt, hogy kiválassza az egyező fotókat, míg engem árammal sokkoltak, ha ő rosszul választott. A barátnőm több mint 20 évvel fiatalabb nálam, és sajnos sok fotó nem is volt ismerős neki, ráadásul folyton a közös képeinket kereste. Láttam, hogy emiatt egyre nagyobb a feszültség benne, amin a többiek jót nevettek. Előtte pedig azzal poénkodtak, hogy a hangommal kínozni lehetne” – fogalmazott Tenya a Lokálnak.

Pintér Tibor elmondta azt is, hogy már nem az a kis srác, aki régebben volt egyetemen, hanem azóta felnőtt, és bár szeret magán szórakozni, és kigúnyolja magát, ha kell, de másnak nem igen hagyná már ugyanezt.

Pintér Tibor és barátnője szétköltöztek

Egy ideje már az egész ország figyelheti  – akarata ellenére is – Pintér Tibor és 20 éves barátnője, Rubos Friderika cívódását, hiszen nemcsak A Legbátrabb Párosban vitatkoztak állandóan, de a Mokka élő adásában is összebalhéztak. A pár most úgy döntött, hogy szétköltözik, amivel állítólag megmenteni akarják a kapcsolatukat.

Sokszor ellentétes pólusaink vannak, de próbáljuk ezt egyensúlyba hozni. Most az lesz a legjobb számunkra, ha külön költözünk

– mondta a Blikknek Friderika, aki nyáron költözött be a Kincsem Parkba, merthogy Pintér ott lakik.

Hiába takarítok, állandóan bejön a por, a lószag áthat mindent

– magyarázta a lány, miért nem bírta tovább. Ezt pedig Pintér is megértette:

Ő olyan lány, akinek ami a szívén, az a száján, de ezért is szeretem. Meg kell értenem, ahhoz, hogy ez működni tudjon, neki is boldognak kell lennie a kapcsolatban, és neki most egy igényes, szép környezetre van szüksége.

Kiemelt kép: TV2

Káromkodva teregeti ki élete egyik nagy fájdalmát. Pintér Tenya 18 éves szerelme

Régóta csend volt Pintér Tenyáék háza táján, most ismét a szerelme kavarta fel az állóvizet. Durva támadások áldozata!

A dzsungelreality egyik legnagyobb nyertese egy olyan személy, aki nem is volt szereplője a műsornak: Friderika a szőke macsó, Pintér Tenya párja volt, amikor a férfi elutazott Afrikába, és annak köszönhetően lett ismert, hogy párja veszélybe sodorta a kapcsolatukat azza, Tóth Andinak udvarolt. Frida levélben tette ki Tenya szűrét, a műsor után azonban rendezték a soraikat, és azóta is boldogan élnek együtt.

Azaz boldogan élnének, de a jelek szerint a lánynak komoly haragosai vannak, akik most szövetkeztek a lány ellen. Durva videóban fakadt ki Frida!

A dzsungelműsort követően Pintér Tenya szerelme bebizonyította, még csak véletlenül sem egy szürke kisegér, aki ne vehetné fel a harcot bárkivel szemben.

Friderikát előbb Magyarország második legszebb lányának választották meg a Miss Hungary versenyen, majd leérettségizett. Mindemellett rendszeresen sportol, és naponta bizonyítja, élete cseppet sem céltalan. Nem úgy, mint másoké! Fridi most sokakat meglepett, amikor egy videót töltött fel a közösségi oldalára, amelyben feszülten, olykor káromkodva teregeti ki élete egyik nagy fájdalmát. Pintér Tenya szerelme érzése szerint ugyanis durva támadások áldozata: a közösségi oldalon már egy csoportban gyülekeznek azok, akik a lány legnagyobb kritikusai.

Kemény videóval vágott vissza a fiatal szépség!

“Most már muszály megszólalnom de ez ,amit már csináltok gyomorforgató és undorító! Ti beszeltek rólam, ti, akik ugyan azokat a baromságokat végig csinálták vagytok páran, akik felnőtt emberek vagytok, családos anyukák! Ennyi dolgotok van, hogy az Én szaros életemmel foglalkoztok! Ti mertek a szátokra venni, ti hordtok el engem, egyikőtök sem különb semmivel se tőlem, se mástól! És az legszebb, amit én, naiv hülye gyerekként megtettem, ti még mindig azt csinaljatok kortól független!!!! Ezek vagytok Ti!” – írta videójához a lány, de a dühe a felvétel készítése alatt is kitartott.A teljes videóért kattints ide 

 

Kiakadtak a nézők!! Pintér Tibor egy 18 éves lánnyal jött össze,barátnőjének segít az érettségiben

Tenyának egészen szokatlan szerepben kell tündökölnie, ugyanis fel kell készítenie barátnőjét a közelgő értettségire.

A 24.hu számolt be arról, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen után egy újabb feladattal kell megbirkóznia Pintér Tibornak: segítenie kell a barátnőjének, hogy az sikeres érettségit tehessen. A 18 éves Frida ugyanis a gimnázium utolsó nagy próbatétele előtt áll, amelyben kedvese segíti őt.

Ez durva!Elképesztő dolgot akart egy idős hölgy Pintér Tibortól

Atyaég, ezt hogy merte???

Akár szimpatikus valakinek, akár nem, azt kár lenne vitatni, hogy Pintér Tibor sokkal jobban néz ki, mint bárki az ő korában. A 44 éves, reflektorfényben élő színész természetes, hogy sűrűn kap ajánlatot a gyengébbik nemtől. Ezek között vannak kedvesebb és erőszakosabb változatok is. Mesélt a legdurvábbról.

“…akadt korábban egy idősebb hölgy, aki na­gyon intenzíven nyomult. Mindenáron meg akart velem ismerkedni, ajándékokkal és ázsiai egzotikus utazásokkal akart elhalmozni, sőt 300 ezer forintot is felajánlott, ha vele töltök egy éjszakát. Lássuk be, játékszert akart belőlem csinálni, akivel mindenhol felvághat, de én ebbe nem voltam hajlandó belemenni, nem fér bele az értékrendembe” – mesélte a Borsnak a művészvilágban Tenya becenévre hallgató színész.

Pintér Tibor most kivételt tett és megmutatta a kisfiát (fotó)

Tiszta apja, döbbenetes a hasonlóság.

Pintér Tiborral kapcsolatban mostanában elsősorba a szerelmi ügyek és a Jimmy-musical kapcsán jöttek-mentek a hírek, pedig két gyermeke is van. Egy szépséges lánya, a 19 éves Janka, és egy helyes kisfia.

A színész hétvégén egy kicsit lazíthatott, és az elmúlt időszak fáradalmait egy jó hazai mozival pihente ki, ahová elvitte 12 éves fiát, Mátét is. Aki kiköpött édesapja, a szeme, a haja… mintha Tibort látnánk kicsiben.