A várt mértékben alakultak a termelői árak Németországban júliusban

A várt mértékben alakultak a termelői árak Németországban júliusba éves és havi összevetében.

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn azt közölte, hogy az elemzők által várt ütemben, 3,0 százalékkal nőttek a termelői árak júliusban éves szinten, a júniusi ugyancsak 3 százalékos emelkedés után.
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal nőttek a júliusi termelői árak. Elemzők is 0,2 százalékot vártak a júniusi 0,3 százalékos havi összevetésű emelkedés után.
Éves összevetésben az energiaárak 6,5 százalékkal emelkedtek, a félkész termékek 3,2 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 1,6 százalékkal, a nem tartós fogyasztási cikkek 0,4 százalékkal, a termelőeszközök pedig 1,3 százalékkal drágultak.
Az energiaárakat nem számítva 1,9 százalékkal nőttek a termelői árak éves szinten júliusban, havi összevetésben pedig 0,1 százalékos volt az emelkedés.
Az ipari termelői árak megbízhatóan jelzik előre a fogyasztói árak alakulásának trendjét, mivel közvetlenül megjelennek az áruk és szolgáltatások végső árában.

 

A német kormány jóváhagyta a harmadik nem bevezetését

A német kormány jóváhagyta azt a javaslatot, ami megengedné, hogy az anyakönyvi kivonatban az interszexuális embereknek egy harmadik választási lehetőséget biztosítsanak. Az új szabályozást a német alkotmánybíróság tavaly novemberben írta rendelt el – írta a 444.hu

Németországban hozzávetőleg 80 ezer interszexuális ember él. Interszexuálisak azok, akiknek a kromoszómavariációi nem egyeznek a férfiakéval és a nőkével sem, biológiai tulajdonságaik kombináltak, hormonháztartásuk, belső és külső nemi szerveik eltérnek a férfiakétól és nőkétől.

Katarina Barley igazságügyi miniszter a javaslatról tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy senkit sem lehet a nemi identitása miatt diszkriminálni. Szerinte az új kategória bevezetésével egy kis méltóságot és pozitív identitást kapnak azok, akik egyik nemhez sem tartoznak.

A törvény kidolgozása várhatóan még az ősszel megkezdődik.

Személyi sérüléseket, anyagi károkat és közlekedési fennakadásokat okozott Németországban a hőséget megszüntető vihar

Személyi sérüléseket, anyagi károkat és közlekedési fennakadásokat okozott Németországban a hőséget megszüntető vihar, amely péntekre virradóra hagyta el az országot.

A nyugatról kelet felé tartó front heves esőzéssel és helyenként orkánerejű széllel haladt végig Németország felett. A legerősebb, óránkénti 140 kilométeres sebességű széllökéseket az Északi-tenger partján fekvő Büsumnál mérték a szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD) pénteki jelentése szerint, amelyben kiemelték, hogy az előző nap délután kezdődött viharban országszerte több mint 330 ezer villámlást regisztráltak.
A vihar főleg az ország északi részét sújtotta, de máshol is okozott gondot, például Frankfurtban, az ország legnagyobb repülőterén, ahol csütörtök délután több mint fél órára le kellett állítani a forgalmat felhőszakadás miatt.
Sokhelyütt kicsavarodott fák, leszakadt ágak okoztak károkat és balesetet. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Sassenbergnél négy ember megsérült, mert autójuk nekiütközött egy hirtelen az útra dőlő fának. Hambrugban két emberre zuhant rá egy fa, mindketten kórházba kerültek súlyos, nem életveszélyes sérülésekkel.
A vasúti és a közúti közlekedésben helyenként péntek délelőtt is fennakadások voltak, nem közlekedtek például az InterCity Express (ICE) vonatok a többi között Hamburg-Hannover és a Hamburg-Kiel szakaszon.
A vihar véget vetett a csaknem egy hónapja tartó kánikulának, a DWD előrejelzése szerint a hét hátralévő részében az eddigi 36-38 Celsius-fok helyett 31 fok lehet a legmagasabb nappali hőmérséklet.

 

Magyar buszvezetőket keres egy Német alvállalkozó cég-Csak erős idegzetűek olvassak a továbbiakat!

A következő állas ajánlatot egy Buszos facebook csoportban találtuk,amit egy  hazánk fia osztott meg aki a Németországi Flixbus alvállalkozó cégnél dolgozik.Nem azért tesszük közzé a posztot hogy jelentkezzenek a hazai buszosok az állásra,csak megmutatnák milyen feltételekkel,és milyen körülmények közt dolgoznak Németországban a hazai buszvezetők. Na nézzük a csoportban közzétett munkaajánlatot.

Tisztelt kollégák!

2 fő autóbuszvezető kollégát keres a Németországi Flixbus alvállalkozó cég akinél dolgozom.
Írom a tényeket, csak erős idegzetűek olvassak a továbbiakat!

A járat: Ulm – Lyon vonalon közlekedik. 4/2-be.

Fizetés: Németországi bejelentés 2300 Euro Bruttóval, Erre jön a napi pénz, ami 24 Euró naponta (20 nappal ez 480 Euro nettó), A hónap első munkanapján történő utalásnál, adókategóriától függően, 1900-2300 Euro Netto összeggel számolhatsz.

Kiutazás
Jöhetsz céges Flixbusszal, ami Budapest-Népliget ből indul (térítésmentes). Vagy saját magad is intézheted ki utazásod, de arra nem jár költségtérítés.

Munkaruha
Amit a cég ad: ing, nyakkendő, mellény, Jackie vagy télikabát (évszakfüggő), sapka és kesztyű.
Amit neked kell hozni: sötét nadrág (farmer vagy szövet), cipő. Igen, gatyát zoknit is neked kell hozni. 😛

Szállás: A munkáltató által biztosított szobákban, amelynek 250 Euro a tarifája havonta.
Kiegészítésképp hozzátennem, hogy a múltkori hirdetés után sokan érkeztetek egyszerre, és a cég nem számolt ekkora létszámmal, így kisebb fennakadások voltak a szállással, amiket most mar korrigáltak egy nagyobb épület kibérlésével.

Étkezés: Önellátó, mindenki magának vasáról és gondoskodik az élelemről. A járat útvonalán, vannak kedvezményes étkezési lehetőségek sofőröknek.

Hazajárás: Havi szinten megoldott. Ez nem a hazajárós járat, ahol minden heten otthon lehetsz. Ezert inkább olyanok jelentkezését varjak, akik menekülnek az országból, vagy nincsenek erősebb kötödéseik.

Nyelvtudás: Alapfokú német vagy angol nyelvtudás szükséges. Saját érdek, mert ha az utas kérdez, illik rá válaszolni, vagy ha be kell szólni a központba, hogy pl késel, akkor valahogy le kell kommunikálnod. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Sokan tudjatok a nyelvet csak nem mertek megszólalni.

Kezdés: Azonnal.

Bővebb infó privátban. Vagy a +49 176 42220126

Széles utat mindenkinek! A nap süssön rátok!

Veszélyes anyag birtoklása és terrorgyanú miatt elfogtak egy tunéziai férfit Németországban

Veszélyes anyag birtoklásának és terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy tunéziai férfit a németországi Kölnben, szerdai sajtóértesülések szerint lakásában a világ egyik legveszélyesebb mérgeként számon tartott anyagot, ricint találtak.

A 29 éves férfit kedden vették őrizetbe otthonában feleségével együtt. Az ügyet szerdán magához vonta a szövetségi legfelső ügyészség, mert egyelőre nem lehet kizárni, hogy a férfi terrorcselekményre készült. Állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésének úgynevezett kezdeti gyanúja miatt indítottak eljárást ellene – mondta az ügyészség egy szóvivője német hírportálok beszámolói szerint.
A Kölner Stadt-Anzeiger című lap értesülése alapján a gyanúsított lakásában ricint találtak. A ricin a ricinus nevű növény magjából kivont, rendkívül mérgező fehérje, biológiai fegyverek hagyományos hatóanyaga.
Az értesülést hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg.
A kölni lap hírportálján közölt beszámoló szerint a tunéziai férfi 2016 novemberében érkezett Németországba. Rendőrségi ügye eddig nem volt. Azért került a hatóságok látókörébe, mert értesülést szereztek arról, hogy nagy mennyiségű veszélyes anyagot szerzett, és tárol az otthonában. Megfigyelés alá vették, majd kedd este egy terrorelhárító egység lecsapott a négygyermekes házaspár lakásra. A gyanúsított német feleségét időközben elengedték.

Több tucat feltételezett szélsőséges is menedékjogot szerzett a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) brémai kirendeltségén

Több tucat feltételezett szélsőséges is menedékjogot szerzett a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) brémai kirendeltségén, amelynek korábbi vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy a törvényeket megsértve juttatott menedékjoghoz legkevesebb 1200 embert.

A német szövetségi belügyminisztérium egy szóvivője vasárnap este az ügyről szóló sajtóhíreket megerősítve elmondta, hogy a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vizsgálata alapján a brémai BAMF-kirendeltségen németországi tartózkodásra feljogosító menedékjogi státuszt szerzett egy közveszélyes személy, akiről a hatóságok feltételezik, hogy hajlandó lehet terrorcselekmény elkövetésére, és egy további személy, akit a szélsőséges iszlamisták között tartanak számon.
Menedékjogot szerzett továbbá 46 ember, akiknek van valamilyen kapcsolatuk a szélsőséges iszlamizmussal, valamint 40 személy, akik nem iszlamista külföldi szélsőséges ideológiával hozhatók kapcsolatba. Ezek az emberek nem feltétlenül szélsőségesek, az is lehetséges, hogy csupán kapcsolatban állnak szélsőséges ideológiák követőivel – mutatott rá a Die Welt című lap a hírportálján közölt összeállításban.
A belső elhárításért felelős BfV megvizsgálta mind a 18 ezer menedékjogi eljárást, amely 2000 óta a kérelem elfogadásával ért véget a BAMF brémai tartományi kirendeltségénél. Kimutatta, hogy legkevesebb 115, úgynevezett hírszerzésileg releváns személy kapta meg a német állam védelmét a Brémában lefolytatott menedékjogi eljárása révén. Vannak köztük olyanok is, akik külföldi hírszerző szervezetekkel állnak kapcsolatban.
Az alkotmányvédelem szövetségi és tartományi szervezetei valamennyi érintettről tudnak, és megfigyelés alatt tartják őket – áll a beszámolóban.
A brémai BAMF-kirendeltség korábbi vezetője ellen ügyészségi eljárás indult azzal a gyanúval, hogy legkevesebb 1200 menedékkérőt menedékjogi státuszhoz juttatott, annak ellenére, hogy a jogszabályok alapján el kellett volna utasítani kérelmüket. Az eset áprilisban került nyilvánosságra. Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter a botrány miatt felfüggesztette a kirendeltség működését és elrendelte a 2000 óta pozitívan elbírált valamennyi menedékjogi kérelem felülvizsgálatát. Ennek részeként tekintette át az ügyeket a BfV.

 

Rosszul megy a menekültek sora Németországban?Egyre többk hagyja el Németországot

Rosszul megy a menekültek sora Németországban?

A „Panorama” politikai magazin beszámolója szerint jelentős számú szíriai migráns vette visszafelé az irányt Törökországba. Az ok egyszerűbb, mint gondolnánk: a hiányzó családtagok vonzzák vissza őket. A német baloldal egyenesen galádságnak minősítette Németország hanyagságát az ügyben.

Beszámolók szerint, sok olyan szíriai menekült, aki érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik Németországban, illegális és veszélyes útvonalakon utazik vissza Törökországba úgy, hogy nem rendelkezik a Törökországba való beutazáshoz szükséges vízummal. Inkább vállalják a kockázatot, mintsem hogy a családtagjaik nélkül éljenek.

A cél érdekében pedig mindenre hajlandók, még embercsempészek segítségét is igénybe veszik, és busás összegeket fizetnek azért, hogy hazajuthassanak. A megkérdezett embercsempészek bevallották, hogy több embert visznek Törökországba, mint Európa felé.

Megindult tehát a népvándorlás visszafelé, és ennek a hiányos német családegyesítési politika az oka. Az UNHCR beszámolója szerint azokat a szíriai menekülteket, akik a kiegészítő védelem élvezői, írásban is informálták arról, hogy családtagjaik 2018 márciusától követhetik őket az országba. Nem csoda tehát, hogy csalódottak, és kezükbe vették a sorsukat.

Ulla Jelpke baloldali politikusnő véleménye szerint a kialakult helyzet Németország galádságáról árulkodik, hiszen ahelyett, hogy komolyan venné a családi és gyerekjóléti védelem kérdését, az embereket egyenesen a háborúba és nyomorba űzi vissza.

Forrás: www.welt.de

Friss Hír!!! Terrortámadás történt németországban-Emberek közé hajtott egy furgon,halottak is vannak!

A furgon teraszokon ülő embereket gázolt el. Az elkövető öngyilkos lett.

Az első jelentések szerint egy teherautó hajtott gyalogosok közé a németországi Münster városában. Sok a sérült, és halottak is vannak, írja a BBC a helyi rendőrségre hivatkozva.

A rendőrségi szóvivő azt mondta, több halott is van, “köztük az elkövető, aki öngyilkos lett”.  Egyelőre 30 sérültről tudni.

Bild.de 3 halottról ír. 

A gázolás a városközpontban, a Kiepenkerl étterem előtti téren történt. 

Police and first responders work at the scene when several people were killed and injured when a car ploughed into pedestrians in Muenster, western Germany on April 7, 2018. / AFP PHOTO / dpa / - / Germany OUT
/ AFP PHOTO / dpa / – / Germany OUT

Az MTI a helyi rendőrségre hivatkozva azt írja, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi város központját lezárták, a helyszínen mentők, rendőrök és tűzoltók dolgoznak.  A Westfälische Nachrichten című lap szerint

a furgon a belvárosban teraszokon ülő emberek közé hajtott.

A Twitteren már megjelentek az első képek a helyszínről:

Jimmy@JimmySecUK

Picture from – where a small van has driven into a crowd of people. AFP reporting “several dead”.

Josh Caplan@joshdcaplan

SUN UK: First photo emerges from scene where three people where reported killed after vehicle ramed crowd in Munster, Germany

Németországban legutóbb 2016 decemberében volt hasomló merénylet, akkor a berlini karácsonyi vásárban hajtott a tömegbe egy furgon, 12-en meghaltak.

Cikkünket frissítjük!

Kiemelt kép:  AFP PHOTO / dpa / – / Germany OUT

loading…


Migránsriasztókat árult egy magyar férfi németországban,ma elfogta a TEK

Szerda reggel elfogta a Terrorelhárítási Központ (TEK) azt a német férfit, aki a gyanú szerint vezetője volt annak a magyar internetes webáruháznak, ahonnan migránsriasztó elnevezésű gumilövedékes fegyvereket lehetett rendelni – írja honlapján a rendőrség. Mario R. (azaz Rönsch) német állampolgárt kiadatási őrizetbe vette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. A férfi budapesti elfogásáról videofelvételt tett közzé a rendőrség.