Bizonytalan szavazók közül is sokan támogatják Orbán Viktort

A bizonytalan választók közül is sokan újraválasztanák Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnököt, mert azt látják, hogy ő az egyetlen, aki kiáll Magyarországért – mondta a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Nagy Dániel azt mondta, Orbán Viktor népszerűsége folyamatosan nő, és ez nem független a bevándorláspolitikától.
Az elemző Vona Gáborról, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjéről azt mondta, 2015-ben még relatív népszerű volt, most viszont saját pártjánál is népszerűtlenebb, mert nem minden Jobbik-támogató áll ki mellette.

A Demokratikus Koalíció (DK) szavazói pedig már tudják, hogy az ő jelöltjük valójában Karácsony Gergely, így Gyurcsány Ferenc helyett inkább az MSZP-Párbeszéd jelöltjét támogatják – tette hozzá.
A Nézőpont Intézet március 19-23. között készült felmérése szerint a teljes felnőtt népesség 50 százaléka választaná ismét miniszterelnöknek Orbán Viktort. Karácsony Gergelyt 13 százalék, Szél Bernadettet, az LMP jelöltjét nyolc százalék, Vona Gábort hét százalék, Gyurcsány Ferencet három százalék, Fodor Gábort, a Liberálisok elnökét és Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét pedig egyaránt egy százalék támogatja.

Ma kézbesítették a Fidesz –Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ma kézbesítették a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kampányával kapcsolatos felhívó levelét, amitől elkapott a harctéri idegesség. 2010-ben még egész rokonságommal a FIDESZ-re szavaztam, azóta legrosszabb rémálmaimról tájékoztathatom. Míg 2010-ben még négy oktatási intézményben heti 52 órát tanítottam, országos vetélkedőn győztek a hallgatóim, 2012-re különböző politikai trükkökkel ellehetetlenítették 18 évig kenyeret adó, kiemelkedő színvonalú gimnáziumomat, és kormányunk megtiltotta a tovább foglalkoztatásomat, mert már nyugdíjas vagyok. Jelenleg legfeljebb 150-200 forint órabérért írott, 5 kiadású Magyarország útikönyvemből és 7 kiadású művészettörténet tankönyvemből (amelynek szerződését 2016-ban 2018-ig meghosszabbították, mert nincs jobb) képesítés nélküli pedagógusok „oktatnak” helyettem internettel, okos-telefonnal arról, amit életükben nem láttak 3000 forint órabérért, miközben több millió forintos szemléltetőanyagom a szekrényben vesztegel. Megéltem Rákosit, Kádárt, Antall Jóskát, Horn Gyulát, Medgyessyt, Gyurcsányt, Bajnait, akik alatt ilyen kevés pénzből nem tengődtem. Öt gyermek apjaként, 86 ezer forintos nyugdíjamból még 16 éves gimnazista fiamról és 22 éves főiskolás lányomról is kell gondoskodnom úgy, hogy a havi vízdíjam 1600, a gázszámlám 1300 forint; pokrócba csavarva ülök a számítógép előtt, a konvektor mellett, melyben a lakás egyetlen gyújtólángja ég. Szégyellem, hogy ilyen országban élek, ahol normális álláshoz, pénzhez, kitűntetéshez képesítés, tudás és szakmai eredmények helyett családi, rokoni, baráti kapcsolattal, párthűséggel, vagy vesztegetéssel lehet jutni. Egyetlen pozitívumot írok a FIDESZ számlájára, hogy föltartóztatja az afroázsiai hordát, de ez nem indok arra, hogy Önöket támogassam, vagy Önökre szavazzak.

Boldog Új Évet Kívánva
Tisztelettel:

Dr. Somorjai Ferenc

Feljelentést megtettem, ahogy ígértem kedves Orbán Viktor!

A következő írást Martinovics Anita tette közzé facebook oldalán,miután a kormány egy pillanat alatt elvette az állami támogatás lombik programtól.Nagyon sok nőnek ez az egyetlen esélye maradt hogy valaha anya lehessen.

Feljelentést megtettem, ahogy ígértem pedig ez volt életem legboldogtalanabb napja!
Nem titkoltam és felvállaltam, hogy meddő vagyok és nem lehet gyerekem csak lombikbeültetéssel… és ma közölték velem reggel mikor hívtam a Meddőségi klinikát, hogy elvették az állami támogatás nagy részét, egy tollvonással elintézte a családbarát kormányunk így nem mehetek beültetésre csak nagyon nagyon sok hónap múlva… vagy fizetek szó szerint milliókat…
A lenti sorok szóljanak minden politikusnak akik ezt a döntést meghozták:

Elveszitek nőktől, hogy anyák legyenek, pároktól, hogy gyermekük legyen és családjuk legyen! Milyen emberek vagytok Ti?! Tönkreteszitek emberek életét és Ti beszéltek arról, hogy hogy segítitek a gyermekvállalást?! Kinek segítetek Ti????? A kisebbségünknek, azért, hogy ők szüljenek már 12 évesen ugyanolyan semmirevaló embereket, mint ők maguk?! Mi hülye magyar emberek meg azért megyünk minden nap dolgozni, hogy a levont rengeteg adónkból a drága kisebbséget támogassuk?
Ez így tökéletes???????? Vagy focipályát építünk mert az a legfontosabb milliárdokból?! Ez így normális ebben az országban? És én meg a hozzám hasonló több tízezer nőtől és férfitól elvettétek az utolsó reményt, hogy gyerekük legyen?! Nem szégyellitek Ti magatokat? Ezt mért nem jelentettétek be a médiába erről mért nem beszéltek? Milyen családbarát kormány vagytok Ti???? Menjetek be egy meddőségi központba és nézzétek meg, hogy sírnak a nők akik mindent megtettek volna azért, hogy gyerekük legyen és Ti elvettétek tőlük!!!!!! Hogy sírja el magát az asszisztensnő a telefonba mikor egy meddő nőnek aki évek óta küzd, hogy gyereke legyen azt kell neki mondani, hogy majd egyszer, talán, valamikor, évek múltán mikor már kifutott az időből rá kerülhet a sor…. Mit tettetek???????
Ez Orbán Viktornak szól aki aláírta a támogatás megvonásról szóló határozatot:
Bánom minden egyes percet az életemből amit egy olyan országban éltem, ahol egy ilyen ember miniszterelnök lehet!!!!!! És gyerekem lesz nekem is a másiknak is mert Mi magyar nők tudunk úgy küzdeni, hogy egy ilyen ember mint Ő maga soha a nyomunkba sem érhet!

Anita Martinovics

Forrás: www.facebook.com

Berágott a Borsod megyei vajda!Elképesztő levelet írt Orbán Viktornak!

Kiakadt a romák vajdája Lakatos Attila facebook oldalán írt Orbán Viktornak! “Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Meggyőződéssel vallottam eddig, hogy a FIDESZ és Kormánya felismerte és társadalmi súlyához mérten a helyén kezelte a cigányság súlyos helyzetét. Hittem, hogy ismerik a problémát és annak kezelési módját és megteremtik a felzárkózás személyi, anyagi hátterét. Az előző időszakok botrányait megoldhatónak véltem és úgy gondoltam megteszik a szükséges lépéseket úgy, hogy közben ne érje Önöket politikai hátrány. A cigányság gazdasági, társadalmi és szociális felzárkózása pedig végre elindulhat, mert így is évtizedeket vesztegettünk el a korrupt, tehetségtelen cigányvezetők és a politikai szándék, bátorság hiányában. A cigányság mai helyzete és annak megfelelő kezelésének a hiánya ugyanolyan nagyságrendű probléma, mint a migráns válság, csak ez belülről feszíti az országot.

A fentiek tükrében megdöbbenve hallottam, hogy újra választási szövetséget kötöttek a Farkas Flórián vezette Lungo Drommal!? Ez az ember a cigányság részére vállalhatatlan, eddigi tevékenysége még mélyebbre ásta az árkot a magyarság és a cigányság között.

Milliárdos támogatások mellett egy dolgozó brigádot nem tudtak felállítani, miközben magyar és cigány vállalkozók tömegével próbálják önerőből, támogatások nélkül az elsődleges munkaerő-piacra visszavinni a képzetlen cigány nőket és férfiakat.

Megyei Foglalkoztatási Főosztályvezető asszonyok/urak szimpátiájára bízzák a támogatások megítélését. De inkább nem adnak, mert ezzel gond van, sokkal egyszerűbb a közmunkát lerendezni, lepapírozni.

Tavaly mi is kaptunk 50 főre, a 2017-es kérelmeinkre azt mondták kaptunk tavaly eleget, fogjuk be a pofánkat. Ezeket az embereket senki nem tudja/akarja foglalkoztatni ezeken a vállalkozókon kívül, támogatások nélkül! Ismeri valaki a helyzettel kapcsolatos problémákat?

Szívesen elmondjuk, ha valakit érdekel!

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Farkas Flóriánnal nem fog menni, eddig sem ment! A cigányság nem fogadja el Borsodban, Szabolcsban, de szerintem még Szolnokon sem! Gondolom nagy teher, de ne cipelje, nevezze ki Titokminiszterré, úgysem találjuk, ha gondjainkkal keressük!

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Régi szándékaim ellenére, a folyamatos felkérések hatására terveztem, hogy egy párt élén a 2018-as választásokon a cigányságot képviselve elindulok. Azonban a mostani pártalapítási lázat látva lemondtam erről, nem szeretnék része lenni ennek az üzlet szerűsített demokráciának, ahol kufárok címlistákat árulnak, aláírásokat hamisítanak és többnyire megélhetési pártok indulnak! Én tartom annyira erősnek Önt és pártját, hogy erre ne legyen szüksége, és szüntessék be a bizniszpártocskák támogatását!

Őszinte híve és támogatója,

Lakatos Attila
Borsodi cigányvajda

“Magyarországnak is ki kell lépnie az Unióból!” Váratlan ország állt ki Orbán mellett!

„Orbán úr! Ön egy értelmes ember, hogy bírja ki, hogy nem veri folyamatosan a fejét a falba azt hallva, ami itt történik?” – kérdezte Nigel Farage.

Az euroszkeptikusok brit fenegyereke szerint Orbán mindig bűnös lesz az EP szemében, „nemcsak azért mert védi a nemzetét, hanem mert nem fizeti meg Merkel asszony butaságának árát, és nem akar befogadni menekülteket”. Farage  Orbánt idézve elmondta, hogy meg kell szabadulni a nemzetek feletti Európa ábrándjától.

“Orbán Úr! Nem először ülsz itt egy nagy nemzet demokratikusan megválasztott vezetőjeként. Felállsz, és indokolt érvekkel alátámasztod azt, hogy a magyarok mit miért tesznek. Újra és újra támadnak, akik itt ülnek. Ők azt akarják, hogy Magyarország fejet hajtson akaratuk előtt.”

“Nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió tagállamai már nem önálló nemzetek” – tette hozzá.

Farage szerint Magyarország bátor volt, hogy a migránskvótáról népszavazást tartott. Ha az EU-ról tartanának népszavazást, lehet, hogy „csatlakozhatnának a brexit-klubhoz, és közösen csinálhatnánk valami jót” – mondta UKIP korábbi vezetője, aki sokat tett azért, hogy az Egyesült Királyságban győzzön a brexit a népszavazáson.

“Magyarországnak is ki kell lépnie az Európai Unióból, hogy megmaradjon demokratikus nemzetnek!”

forrás: express.co.uk / index.hu