Döbbenet az M7-esen, 120-nál kényeztette utasa a sofőrt

Fényes nappal, nem is túl lassú tempónál esett a párjának egy fiatal nő, nem zavartatva magát a közlekedőktől.

A bevállalós duó női tagja – bízva párjának képességeiben, és abban, hogy annak a figyelme sem lankad – áthajolt a férfi ölébe, hogy
vezetés közben kényeztesse a volánnál ülőt
– írta a Blikk, fotót is közölve az esetről.

Mindeközben autójukkal eszük ágában sem volt félrehúzódni, mi több,
felvették a forgalom ritmusát, úgy haladtak az M7-es autópályán.

Álláspontom szerint ez egyértelműen bűncselekmény, méghozzá közúti veszélyeztetés, hiszen ők és a körülöttük haladó autósok mind veszélyben voltak
– fogalmazott a lapnak dr. Kamarás Péter ügyvéd.
Egy ilyen tettért akár három év börtön is járhat.
Fotót ide kattintva nézheted meg
Hirdetés

loading…


Hármas karambol az M7-esen,többen megsérültek a balesetben

Összeütközött három gépkocsi vasárnap este az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán, a 70-es kilométernél.

A balesethez Székesfehérvárról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést. A munkálatok idejére a sztráda főváros felé vezető oldalának érintett szakaszát félpályán lezárták.

A katasztrófavédelem információi szerint a balesetben három ember megsérült, őket a mentők ellátják.

Hatalmas baleset az M7-esen,négy autó ütközött össze balesetben több ember megsérült

Négy autó ütközött a Balaton felé vezető oldalon a 44-es kilométernél.

A Velence térségében történt balesethez a székesfehérvári hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat.

Az első információk szerint a balesetben több ember megsérült, őket a mentők ellátják.

A munkálatok idején a forgalom a leállósávon halad.

Meghalt egy autó utasa az M7-esen

Rosszul lett és életét vesztette egy autó utasa az M7-es autópályán Balatonlellénél, pedig mentőhelikoptert is hívtak a helyszínre.
– A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az M7-es autópályán, Balatonlelle térségében Budapest irányába közlekedett egy gépkocsi, amelynek utasa rosszul lett szerda délután, s mentőt kellett hívni – tájékoztatott a Somogy Megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. – A helyszínre mentőhelikopter érkezett, ezért a rendőrök az autópályát a főváros irányába lezárták. A forgalmat Balatonboglárnál a 7-es főútvonalra terelték, visszatérni Balatonszemesnél lehetett.

Információink szerint az autó utasa életét vesztette.

Forgalommal szemben hajtott egy Suzukis az M7-es belső sávjában,videó is készült az esetről

A nyári időszak egyik legforgalmasabb sztrádája az M7-es, szinte mindennaposak a balesetek a nyaralószezon beköszöntével.Sajnos, nem ritka, hogy egy-egy autós “benézi” az autópálya-felhajtót és a szembeforgalommal kezd autózni. Ilyenkor általában hamar jön a felismerés, és ahogy lehetőség van, a sofőr korrigál. Amíg erre nincs esélye, jó esetben a leállósávot használja, vészvillogóval. De hogy valaki tartósan a belső sávban haladjon, ahol a legnagyobb sebességgel közlekednek a járművek, az kész rémálom minden autós számára! Ilyen sofőrnek nem szabadna, hogy legyen jogosítványa! Sajnos, a fedélzeti kamerák felvételei alapján nem lehet még feljelentést tenni, de remélhetőleg nem marad szankció nélkül az eset…