Most előszór mutatta meg közös gyermeküket Juhász Péter és Hámori Gabriella

A színésznő és a politikus kislánya még tavaly decemberben született, ám eddig még senki se láthatta az apróságot.

– Lottinak hívják, minden rendben zajlott, mindenki egészséges – mesélte a szülést követően boldogan a Blikknek Juhász Péter. Akkor szinte semmit se lehetett tudni a kislányról, édesapja azonban elárulta lapunknak, hogy apás szülés volt, ő is segédkezett végig.

A színésznő most megosztott egy fényképet a kis Lottiról:

Juhász: lemond az Együtt elnöksége

Az Együtt tudomásul veszi a választás eredményét – mondta Juhász Péter, a párt elnöke vasárnap éjjel, aki bejelentette, hogy lemond az Együtt elnöksége.

Az ellenzéki politikus a párt budapesti eredményváró helyszínén tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy csalódottak az ellenzék teljesítményét illetően.
A politikus úgy fogalmazott: szerették volna, ha létrejön a kormányváltás, és úgy vélte, egy erősebb, hatékonyabb együttműködéssel jobb eredmény született volna.

Juhász Péter ugyanakkor leszögezte, a párt mindent megtett azért, hogy az ellenzék sikeres legyen az országgyűlési választásokon, “színtiszta lelkiismerettel állunk a választók elé”. Egyben köszönetet mondott azoknak a választóknak, akik bizalmat adtak a nekik.

Juhász Péter gratulált Szabó Szabolcsnak, aki – a szavazatok 91,65 százalékának feldolgozása után – mandátumot szerzett, és gratulált azoknak az ellenzéki képviselőknek, akik szintén bekerültek a parlamentbe.

Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, ezt a kampányt az Együtt elvesztette, sikertelen volt az a stratégia, amire felépítették a saját listás kampányukat.

Megjegyezte, hogy a kampány alatt Juhász Pétert olyan “mocskos támadások érték, amelyek teljesen alaptalanok, embert próbálók voltak”.
A politikus kérdés kapcsán kitért arra, hogy az Együtt sorsáról a párt tagságának kell döntenie, és hozzátette, büszke Szabó Szabolcs egyéni eredményére. (FOTÓ)

Titokzatos biznisz! Egy igen érdekes,titokban készült videofelvétel került elő Orbán Ráhelről-Videó

Ezen Orbán Ráhel egyeztet egy titokzatos bizniszről, amely során valakik nagyon szeretnének pénzt keresni a magyar államból.

Juhász Péter mutatott be egy olyan felvételt, amely azt valószínűsíti, hogy Orbán Ráhel állami tisztségviselőkkel, a Magyar Turizmus Zrt. egyik munkatársával arról egyeztet, hogy valakik a magyar turizmusba be akarnak fektetni, és ha van ellentételezés, az nem baj.

A videó tanúbizonysága szerint Orbán Viktor miniszterelnök lánya, Tiborcz István felesége valamilyen “turizmus promotion-t” emleget, amely valószínűleg nekik is hasznot hoz majd.

Juhász Péter szerint a felvétel hosszabb, később Orbán Ráhel azt is elmondja, hogy két szálloda vezetését átvették, illetve hogy van egy szövetséges külképviselet, amely segítene az ügyek intézésében.

A hétfői tárgyaláson azt állította egy tanú,hogy Deutsch 60 gramm kokaint vásárolt tőle

Tamás pert indított Juhász Péterrel szemben,de a bíróság nem adott igazat a Fideszes politikusnak.
Deutsch azért perelte be Juhász Pétert, az Együtt politikusát, mert az 2014-ben egy Facebook-posztjában azt állította, hogy a fideszes politikus már fogyasztott kábítószert.

A bíróságon mind Juhász Péter, mind Deutsch Tamás tanúkkal próbálta bizonyítani igazát. Míg a Fidesz politikusa mellett volt és jelenlegi felesége tanúskodott, addig Juhász Péter volt rendőröket és egy egykori klubtulajdonost hívott. A bíróság végül nekik hitt, s kimondták: Juhász Péter nem követett el semmit azzal, hogy Deutsch Tamást kábítószer-fogyasztónak nevezte.

Juhász Péter Facebook-oldalán szó szerint idézi a Deutsch ellen valló tanúkat:

EGY VOLT RENDŐR KÉTSZER HOZTA KI A DROGOS KUPLERÁJBÓL
“1998-tól dolgoztam a BRFK kábítószerbűnözés elleni osztályán, mint nyomozó. 1998 nyarának végén, augusztusban érkezett egy információ arról, hogy a XVI. kerület, Sashalomban található masszázsszalonban kábítószer terjesztés és fogyasztás zajlik rendszeres jelleggel. Konkrétan heroinról és kokainról volt szó. Az információ feldolgozását követően akciót szerveztünk a helyre. A késő esti órákban az egységünk megjelent, igazoltattuk a bent tartózkodókat, emlékezetem szerint néhány személyt elő is állítottunk, illetve kábítószer gyanús anyagokat foglaltunk le. Azt tapasztaltuk, hogy az egyébként számunkra ismeretlen vendégek között ott tartózkodik Deutsch Tamás is. Klinikai tünetek alapján, megítélésem szerint kábítószer hatása alatt állhatott, viselkedése zavart volt, beszéde összefüggéstelen. A mentelmi jogra való tekintettel vizsgálatot nem végezhettünk rajta, nem igazoltathattuk, de munkám során rengeteg olyan emberrel találkoztam, aki hasonló tüneteket produkált, és később bebizonyosodott róluk, hogy kábítószert fogyasztottak. Kokaint és heroint abban a helységben is találtunk, amelyben Deutsch Tamást tartózkodott.

Kivittük az épületből, vele szemben intézkedni nem volt lehetőségünk, hiszen országgyűlési képviselő révén mentelmi joga volt. Sokan voltak a környéken, az akció fölébresztette a környező házak lakóit. Deutsch fejét letakarva gondoskodtunk az elszállításáról. Az események további alakulása előttem ismeretlen.

Pár hónappal a Sashalmi eset után ismételten információt kaptunk, hogy a Margit utcában üzemel egy kupleráj, ahol kábítószer terjesztés és fogyasztás zajlik. Kiérkezésünk után a helyszínen kokaint találtunk. Az ott tartózkodó személyeket igazoltattuk. Közöttük Deutsch Tamást ismertük fel, viselkedése ismét zavart volt, tudatmódosító szer hatása alatt lehetett. Ám mentelmi joga miatt őt nem igazoltathattuk, és nem állíthattuk elő. Parancsnokunk gondoskodott az elszállításáról.

Mindkét esetben a kábítószer terjesztésén és fogyasztáson túl az illetékes szakszerv több személy ellen is lefolytatott eljárást üzletszerű kéjelgés és üzletszerű kéjelgés elősegítése gyanújával.”

50-60 GRAMM KOKAIN VETT DEUTSCH
“1995 nyarán az Extacy 2000 night club üzletvezetőjeként dolgoztam, ahol törzsvendég volt Deutsch Tamás. Ezen a helyen rendszeresen fogyasztott velem együtt kokaint, mivel az üzlet akkori tulajdonosa közvetlen beszerző volt az abban az időben Spanyolországból beszállított kokainnak. Ez a kokain kb. 60%-os volt, ezért kizárólag prominens emberek voltak képesek megfizetni. Ez a tisztaságú kokain utcai forgalomban nagyon ritka, ezért jártak oda ezek az emberek.

Deutsch Tamást 1986 óta ismertem személyesen is, 1995-ben tisztában voltam vele, hogy ő parlamenti képviselő. Azért tudom, hogy ő is fogyasztott, mert rendszeresen közösen is fogyasztottunk
1995 június, július, augusztusában tőlem vásárolt kokaint, összesen 50-60 grammot.

Az Extacy 2000 emeleti részén zárt irodában történt általában a fogyasztás, illetve pár alkalommal lent a tánctér melletti szeparéban közösen a lányokkal, akik ott „dolgoztak”. Egy este több alkalommal is fogyasztottunk, mert a kokain olyan, hogy addig fogyasztja az ember amíg van.”