Megházasodott Lukács Laci a Tankcsapda frontembere, nézd meg szívdöglesztő, fiatal feleségét

Lukács Laci először mutatta meg gyönyörű feleségét, aki több mint húsz évvel fiatalabb nála. Elkötelezte magát végre Lukács László, a Tankcsapda frontembere – adta hírül Instagramján a zenekar. Egy percet sem kapkodott a zenész a házasságkötéssel: 50. születésnapja évében, szeptember 5-én vette feleségül párját. A fotó arról tanúskodik: bizony nagy buli lehetett, ahova a zenekar tagjai is (természetesen) hivatalosak voltak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gratulálunk!!!🤘🤘🤘 #tankcsapda #wedding #lukacs #rockandroll

Tankcsapda (@tankcsapda) által megosztott bejegyzés,

Kóbor János újra megnősült-Itt vezette oltár elé a nejét ma 04:00

Balatonaliga — Holtodiglan! Kóbor János „Mecky” (75) és Kóbor Deme Zsóka (52) szerda este felvette a házasság szentségét a Club Aliga területén lévő református és evangélikus templomban,tudta meg a Blikk

Ahogy azt korábban megírtuk, az Omega frontemberének és a modellből lett üzletasszonynak tíz éve csak polgári esküvője volt. Kislányuk, Léna (11) születése után már vágytak a templomi nászra is, s öt esztendeje döntöttek úgy, hogy a tízéves évfordulón oltár elé lépnek.

– Eskümet az égiek előtt is vállalom, de kérnék cserébe egy kis jó időt – nyilatkozta a Blikknek Mecky, és vágya teljesült. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes templomi esküvője a hosszú balatoni naplementével egy időben, röviddel hat óra előtt kezdődött, majd a szertartás után Zamárdiba utazott át a 30 fős násznép, ahol egy pizzériában tartották a fogadást. A tulaj személyesen készítette nekik az esküvői tortát.

Ebben a református és evangélikus templomban mondta ki az igent Kóbor János és Zsóka

– Gondban vagyunk a meghívókkal, mert szűkebb eseményt tervezünk, mint tíz éve – árulta el Kóbor, arra utalva, hogy 2008 júliusában több mint száz vendéget hívtak a polgári esküvőre.

Úgy tudjuk, az Omegát a menedzser, Trunkos András képviselte, a vendégek között viszont ott volt Dunai Antal (75), az Újpest legendás labdarúgója és a két borász barát, Takler Ferenc és Eszterbauer János. A családias hangulatról Zsóka előző házasságából született lánya, Titanilla (27) is gondoskodott, férje mellett féléves kislánya is vele volt.

Kóborék a jachtjukon töltötték az esküvő utáni éjt / Fotó: RAS-archívum

– Mecky és Zsóka olyan izgatott volt, mint aki először áll oltár elé – mesélte Trunkos. – Balaton, nyár, naplemente és barátok. Ennél többet kívánni sem mertek, és mindent megkaptak. Megható volt.

A szertartás idején csak a meghívottak hajthattak be a Club Aliga területére. Kóborék a Balatonnál maradtak: a jachtjukon éjszakáztak, vasárnap pedig már Balatonlellén lép fel az Omega.

Zamárdi híres olasz éttermében volt az esküvő utáni parti, a tulajdonos maga sütött tortát az ünnepelteknek és a vendégeknek

Újra kellett szentelni

A két világháború között épült, 1937-ben szentelték fel a balatonvilágosi református és evangélikus templomot. 1952-ben államosították, Rákosi Mátyás (†78) pártüdülőt csinált az egész községből. Ezek után a templomot istállónak és raktárnak is használták, végül 1993-ban szentelték újra az épületet, azóta ismét szakrális hely.

Ötödszörre is megnősült Demszky Gábor volt főpolgármester,a mostani ara egy generációval fiatalabb-Fotók

A volt budapesti főpolgármester Kapitány Noémi ügyvéddel szűk családi körben tegnap a budaörsi városházán kelt egybe. A ceremóniát maga a budaörsi polgármester, Wittinghoff Tamás vezette. Demszky nem titkolta, hogy új párja eleinte nehezen fogadta el, hogy férje eddigi kapcsolataiban nem volt kitartó.

“Négy éve egy rendezvényen ismerkedtünk meg, ahol Gábor a modorával teljesen levett a lábamról, nem tudtam neki nemet mondani”

– mesélte a Demszkynél egy generációval fiatalabb feleség, aki két kamasz gyerekét hozta a házasságba.Amikor a Blikk arról kérdezte Demszkyt, mi a titka a zökkenőmentes együttélésnek, hamiskás mosollyal azt válaszolta: “Mindig megtartottam a külön belvárosi lakásomat, mert így mindig volt hova visszavonulnom.”

Fotó:Blikk

Adót kell fizetni a nászajándékok után

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint bármely mástól megszerzett vagyoni érték bevételnek minősül, ám az ingyen kapott ingóságok mentesülnek az adókötelezettség alól.Ha ön házasság előtt áll, és eddig nem gondolt rá, ideje, hogy összeállítsa a nászajándéklistát. Fontos azonban, hogy az ajándékok összértéke 150 ezer forint alatt legyen, azon túl ugyanis illetéket kell fizetnie az adóhatóságnak

Ugyanakkor az illetéktörvény kimondja, hogy 150 ezer forintot meghaladó ingó ajándékozás esetén ajándékozási illeték megfizetése kötelezi azt, aki az ajándékot kapja. Így az újdonsült házaspárok az anyakönyvvezető elől egyenesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalba sétálhatnak, ha a kapott nászajándékok értéke meghaladja ezt az összeget.

Mi több, a vőlegénynek is érdemes 150 ezer forint alatti jegygyűrűt vásárolnia, hacsak nem szeretné, hogy leendő nejének gyarapodjon az adója. Kibúvóként azonban a párok külföldi esküvőt is választhatnak, így mentesülhetnek az ajándékok utáni illeték, külföldi lánykérés esetén pedig a drága jegygyűrű után fizetendő többletköltség alól.

Tiszta vizet öntött a pohárba Andy Vajna:feleségéről való kapcsolatáról vallott

Andy Vajna csak nevet a házasságáról szóló pletykákon. A filmügyi kormánybiztos elárulta: kapcsolata a feleségével teljesen rendben van.

Andy Vajna sokat van távol a feleségétől, Tímea ugyanis az év felében Los Angelesben él és tanul, hogy megkaphassa az amerikai állampolgárságot. Ennek ellenére kapcsolatuk nagyon jól működik.

„Próbáljuk jól beosztani az egymással töltött időt, igaz, ez nem könnyű. Ha nincs mellettem, akkor is minden nap beszélünk, mindig pontosan tudjuk, mi történik a másikkal. Részesei vagyunk egymás mindennapjainak, és ez a lényeg” – nyilatkozta Andy Vajna a Ripostnak, hozzátéve: a köztük lévő korkülönbséget egyáltalán nem érzékeli. Azt mondja, kapcsolatuk alapköve, hogy nagyon szeretik egymást, de a töretlen bizalom is fontos számukra. Hogy mennyire romantikus alkat, szerinte helyzetfüggő. „Jó páros vagyunk, és mindig megtaláljuk azt a programot, ami mindkettőnket boldoggá tesz abban az adott pillanatban.”

A házaspár néhány nap múlva újra találkozik: négy napot töltenek majd együtt, illetve barátaikkal Cannes-ban.

Hódi Pamela kitálalt a megcsalásról! Berki könyörgött a bocsánatért

Végre kiderült szakításuk oka.

Pamela tudatosan készült arra, hogy egyezer elhagyja gyermeke édesapját, Berki Krisztiánt, aki az összes dobását eljátszotta szerelménél. Pamela ezek után már azon sem lepődött meg, hogy miközben ő az esküvőjüket szervezte, kiderült: Krisztián megcsalta – írja a Sorry magazin.

Berki Nati édesanyja a sok csalódás után most már boldog, kiegyensúlyozott, újra szerelmes. Kedvese pedig mindenben támogatja. Jogosan merül fel az emberben a kérdés, vajon miben más, mint Krisztián volt.

„Nem akarom őket összehasonlítani, mert Krisztiánról nem szeretnék semmit sem mondani – kezdi Pamela a Sorry magazinnak. – Nagyon szívesen mesélek a jelenlegi páromról bizonyos kereteken belül, de eszembe se jutna őket egy lapon említeni – folytatja a modell, aki nagyon örül annak, hogy kislánya, Natika és édesanyja új párja nagyon jól kijönnek egymással Bencével, aki nagyon sok mindent tanít a kilánynak, ami számára nagyon fontos. Nem találkoznak minden nap, hiszen Bence nem Budapesten lakik, de ez nem is baj, hiszen anyának és lányának is szüksége van arra, hogy néha kettesben legyenek.

Pamela nemrég elárulta, hogy miközben az esküvőt szervezte, Krisztián megcsalta.

„Mikor lefújtuk az esküvőt, én közöltem Krisztiánnal, hogy figyelj, én el foglak téged hagyni, kivettem egy lakást, még három hetem van a költözésig. Ő ezután szerette volna, ha a továbbiakban is együtt maradunk. Miután elköltöztünk, sokáig kérte, bocsássak meg neki, mert azt mondta, hogy mi egy család vagyunk. De a történtek után én már nem is veszekedtem vele. Akkor már nem volt visszaút! – meséli Pamela, aki korábban is sejtette már, hogy megcsalja a gyermeke édesapja.

Szerencsére, ahogy mondja, le tudta zárni a múltat, és nagyon sokat tanult az elmúlt öt évből, és újra tud bízni a férfiakban: „Ha valakinél olyan intő jeleket vennék észre, mint amiket az elmúlt évimben, akkor már azonnal tudnám, mi van a háttérben. Tanultam annyit, hogy már észrevenném, de hála istennek, ilyesmin most nem kell gondolkodnom.”

Kapaszkodj meg!!!Adót kell fizetni a nászajándékok után

Ha ön házasság előtt áll, és eddig nem gondolt rá, ideje, hogy összeállítsa a nászajándéklistát. Fontos azonban, hogy az ajándékok összértéke 150 ezer forint alatt legyen, azon túl ugyanis illetéket kell fizetnie az adóhatóságnak,írja a Blikk

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint bármely mástól megszerzett vagyoni érték bevételnek minősül, ám az ingyen kapott ingóságok mentesülnek az adókötelezettség alól.

Ugyanakkor az illetéktörvény kimondja, hogy 150 ezer forintot meghaladó ingó ajándékozás esetén ajándékozási illeték megfizetése kötelezi azt, aki az ajándékot kapja. Így az újdonsült házaspárok az anyakönyvvezető elől egyenesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalba sétálhatnak, ha a kapott nászajándékok értéke meghaladja ezt az összeget.

Mi több, a vőlegénynek is érdemes 150 ezer forint alatti jegygyűrűt vásárolnia, hacsak nem szeretné, hogy leendő nejének gyarapodjon az adója. Kibúvóként azonban a párok külföldi esküvőt is válaszhatnak, így mentesülhetnek az ajándékok utáni illeték, külföldi lánykérés esetén pedig a drága jegygyűrű után fizetendő többletköltség alól.

Botrány!!!A férj szomorúan megerősítette: Rubint Réka segített Berkinek elszeretni tőle a feleségét! Ezzel tönkretette a családját a fitneszlady

Rubint Réka is szerepet játszott Berki Krisztián új kapcsolatában. A fitneszlady ugyanis jól tudta, hogy a lány házassága válságban van, mégis elcsalta a Berkivel közös síútra. Mazsi onnan már nem tért haza férjéhez.

Rohamléptekkel halad Berki Krisztián és új barátnője, Katona Renáta “Mazsi” kapcsolata: egy hét után összeköltöztek, és bár a cukrászlány még el sem vált, már esküvőt és gyerekvállalást fontolgatnak.

Már 2011 óta ismerték egymást, egy szépségversenyen találkoztak, ahol Mazsi még ellenállt a műsorvezető rohamának. Külön utakra sodorta őket az élet, Renáta megházasodott, Berki pedig megannyi szépség után, Hódi Pamela mellett találta meg a boldogságot, akivel közös kislányuk is született. Tavaly szeptemberben azonban Pamela kiadta Berki útját, és pontot tett a hatéves kapcsolatra. A műsorvezető hónapokig szingliként élte az életét, majd februárban bemutatta a nagyvilágnak közösségi oldalán Mazsit. A lánynak, akivel ismét keresztezték egymást az útjaik, és akinek időközben hullámvölgybe került a házassága, és hetekkel ezelőtt úgy döntött, Berki Krisztián mellett kezd új életet.

A műsorvezető több hete kitartóan udvarolt Mazsinak, akinek nem lehetett egyszerű egy hat éve tartó kapcsolatot, másfél éves házasságot felrúgni, így jól jött egy kis segítség egy harmadik féltől, aki Rubint Réka volt. Mazsi és Berki ugyanis rendszeres látogatója a fitneszkirálynő alakreformóráinak, és évek óta jó barátságot ápolnak Rékával, aki most repes az örömtől, hogy a barátai egy párt alkotnak. Első perctől lájkolja a közösségi oldalaikon megosztott turbékolós képeket, és a Bors úgy tudja, tevékenyen közreműködött a románc létrejöttében.
A szingli Berki Krisztián és Mazsi az alakreformórákon pillantották meg egymást újra. A Bors ellátogatott a sportcsarnokba, ahol a szerelem szövődött.

– Itt mindenki ismer mindenkit, és sokszor láttuk az edzéseken Berkit és Mazsit is. Valahogy mindig egymás mellé keveredtek, érezni lehetett, hogy van valami a levegőben – mondta az egyik edzőtárs, aki azt is tudta, hogy Mazsi házas, így nem gondolta hogy flörtnél több lehet ennél.

Pedig, fittyet hányva arra, hogy a lányt otthon a hites ura várja, a kezdeti szimpátia heves udvarlással folytatódott. Az egykori szépségkirálynő-jelölt egy jól menő cukrászboltot üzemeltet a fővárosban, ahová már januárban többször ellátogatott a műsorvezető. Ezt a cukrászdában, januárban készült közös fotó igazolja. Az üzletbe lapunk is ellátogatott.

– Elég sokat járok ide, mondhatni törzsvendég vagyok, és már az év elején jó párszor láttam Berki Krisztiánt errefelé. Hol egyedül, hol a kislányával sütizett, és mindig csevegett, bókolt a bájos cukrászlánynak – mondta a sütiző vendége.

A történet pedig az ominózus síúttal folytatódott, ahová barátnőjét is meglepve, Renáta elutazott.

– Reni és a férje, Attila közt volt egy pár hét mosolyszünet, de mindent megtettek, hogy kilábaljanak ebből. Nagyon szerették egymást, és családalapítás kellős közepén voltak. Úgy tudom, Rubint Réka jól tudott a nehézségekről, mégis elcsalta a síútra Mazsit. Reni először nem akart menni, de Réka hosszas unszolására végül igent mondott, és lám-lám, Berki Krisztián is feltűnt a kiruccanáson. A folytatást pedig már ismerjük – mesélte lapunknak Mazsi névtelenségét kérő bizalmasa, akit teljesen letaglózott, hogy barátnője a férje helyett a síelést választotta.

A bizalmas szerint egyértelmű: Berki Krisztián és Rubint Réka összejátszott, és a fitneszlady segédkezett, hogy Berki elszeresse a férjétől a lányt.

A Bors megkereste Rubint Rékát, aki visszahívást kért, majd ezidáig nem értük utol. Lapunk az elhagyott férjet, Tóvizi Attilát is felkereste, mit tud Rubint Réka “közreműködéséről”. Az üzletember nem kívánt bővebben nyilatkozni, de annyit elmondott: ő is így tudja a történteket.

Berki Krisztiánt is megkerestük az ügyben, de nem kívánt nyilatkozni.

bors

Még el sem vált férjétől, Berki Krisztiánnak máris ultimátumot adott új párja: idén jön az esküvő!

Még el sem vált férjétől, Berki Krisztiánnak (37) máris ultimátumot adott új párja, Katona Renáta: idén jön az esküvő! A Mazsi becenevű lány alaposan elcsavarta az egykori futballista fejét, hiszen míg gyermeke édesanyját, Hódi Pamelát (29) hosszú évek után sem vezette oltár elé, Renátának azonnal beadta a derekát.

– Mazsi mondott egy dátumot, hogy mikor szeretne hozzám jönni, amihez tartanom kell magam. Ez még az idei évben lesz – jelentette ki Berki Krisztián Hajdú Péternek (42) az Esti Frizbi felvételén, amely vasárnap este kerül adásba az ATV-n.

Még a műsorvezető szeme is elkerekedett a bejelentés hallatán, hiszen néhány perccel korábban Berki új kedvese még azt taglalta, egyelőre férjnél van. Mint ismert, Krisztián és Renáta szerelme gyorsan alakult ki: környezetüket is meglepte ez a gyors tempó. A lány tulajdonképpen még a férjével, T. Attilával élt együtt, amikor Berkivel összejöttek. Mazsi elárulta, otthon rögtön színt vallott.

– Elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok, és sohasem éreztem még ilyet. Elmondtam tisztességesen, hogy még az esküvő napján sem – vallotta be Renáta, hozzátéve, minden embernek joga van ahhoz, hogy úgy éljen, ahogy szeretne, ő pedig Berki oldalán boldog, és vele akarja leélni az életét. – Mi Krisztiánnal úgy ismerkedtünk meg, hogy az akkori párommal még együtt voltunk, akkor még vele éltem, de nem volt jó a kapcsolatunk. Előtte egy héttel ő mondta, hogy elköltözik otthonról.

Renáta a tévéfelvételen úgy mesélte, házasságában már fél év után kezdődtek a gondok, de amíg meg nem ismerte Krisztiánt, nem mert kilépni a kapcsolatból. Nemrégiben azonban beadták a válókeresetet, és már a közös vagyon elosztásában is megegyeztek – számításai szerint pedig legkésőbb április elejére hivatalosan is szabad nővé válik.

Tortát adott át Pamelának

Pikáns részlet, de a többek között cukormentes desszerteket forgalmazó cukrászdákat üzemeltető Katona Renáta nemcsak Krisztiánt, hanem a műsorvezető korábbi párját, Hódi Pamelát is ismerte. Múlt karácsonykor Pamela egy rénszarvasokkal díszített tortát rendelt magának, amelyet Renáta személyesen szállított Berkiékhez.

Ennyi volt! Hosszú Katinka beadta a válópert

Ennyi volt, válik az álompár! A Blikk úgy értesült, hogy a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka (28) beadta a válókeresetet. Ezzel immár hivatalosan is véget érhet a kapcsolata amerikai férj-edzőjével, Shane Tusuppal (29).A sportoló és edzője 2013 augusztusában házasodott össze, s tavaly novemberig úgy tűnt, elválaszthatatlanok! Együtt érték el sikerei­ket, közösségi oldalaikon nap mint nap megosztották a boldogságukról árulkodó képeiket, Tusup magára tetováltatta párja nevét, világcsúcsait, házasságkötésük dátumát is.

Azt a mai napig csak találgatni lehet, mi okozta a törést a kapcsolatukban, de november óta más utakon járnak, a karácsonyt sem közösen töltötték, külön laknak, s Hosszú trénerként sem számít férjére, mással készül.

Tusup megpróbálta visszahódítani szerelmét, január 11-én, az Év Sportolója Gálán például ma­gyarul kért tőle bocsánatot.

– Köszönöm neked, hogy akkor is bíztál bennem, amikor még senki más. Mindig azért dolgoztam, hogy rászolgáljak a bizalmadra – mondta az ameri­kai szakember.

Ekkor talán még ő is abban reménykedett, hogy rendbe jöhet kapcsolatuk, ám most már nincs viszszaút! A Blikk úgy értesült, Hosszú elindította a válást.

Úgy tűnik, valami végleg, helyrehozhatatlanul megromlott az álompár kapcsolatában. Tény, Tusup az utóbbi években többször kínosan viselkedett, a legutóbbi, nyilvánosságra került eset éppen az úszó nevelőedzőjével történt még novemberben, Baján. A tréner minősíthetetlenül üvöltözött egy versenyen Hosszú gyermekkori mesterével. Azóta nincsen róluk közös fotó a közösségi oldalakon, s úgy tűnik, már nem is lesz…

– Mind a ketten elfáradtunk egy picit. Kicsit most visszaveszünk. Próbálunk kicsit háttérbe vonulni, ami nem nagyon sikerül manapság. Dolgozunk a megoldásokon – felelte sejtelmesen a bajnoknő még januárban az M4 Sporton az esetleges békülésüket firtató kérdésre. Hosszú azzal is tisztában van, hogy a szurkolók kíváncsiak a magánéletére, hiszen – ahogy fogalmazott – „ez velejárója annak az életformának, amit az elmúlt években magunk alakítottunk ki”.

Bár a pár nem nyilatkozott, a közösségi oldalaik az elmúlt hetekben már árulkodóak voltak. Amíg Tusup feladta a harcot, s egyetlen fotót, üzenetet sem posztolt, addig Hosszú élvezi az életet, rendre mosolygós posztokkal lepi meg rajongóit. Ezek után nem meglepő, hogy a válókeresetet is ő adta be…

Megpróbálják kibékíteni őket

Ha megérkezik egy válóperes kereset a bíróságra, általában négy hónapon belül ki kell írni az első tárgyalási napot. Ekkor a legtöbbször még megpróbálják kibékíteni a feleket, vagyis ez alkalommal a leggyakrabban még nem mondják ki a házastársak válását.