Emberölésért ítélték el az anyja gondozását elmulasztó hajdúsági férfit

Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, mulasztással elkövetett emberölés, testi sértés bűntettében, valamint sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek kedden a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki nem gondoskodott megfelelően édesanyjáról. Az asszony halálához a rossz lakhatási és higiénés körülmények, valamint az elmaradt gyógykezelés vezetett – tájékoztatta a törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.

Tatár Tímea közölte: a törvényszék elsőfokú ítéletében M. I. P.-t 6 év fegyházra ítélte, valamint kötelezte csaknem félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére. M. I. P. ellen eredetileg gondozási kötelezettség elmulasztása miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség. A Berettyóújfalui Járásbíróságon kirendelt igazságügyi orvosszakértő szakvéleményére alapozva azonban az eljárást a Debreceni Törvényszék folytatta le, mivel a vádhatóság időközben emberölésre módosította a vádat.

A törvényszék az ügyben huszonkét tanút hallgatott meg és négy igazságügyi szakértőt rendelt ki. A vádlott túlnyomórészt tagadta a bűncselekmény elkövetését, de vallomásai során többször is ellentmondásba keveredett, és a felelősséget próbálta édesapjára, beteg édesanyjára, illetve a háziorvosra hárítani.

Bűnösségét azonban a bizonyítékok egyértelműen alátámasztották – közölte a szóvivő.

A tényállása szerint M. I. P. édesapjával és ágyban fekvő édesanyjával élt együtt Berettyóújfaluban. Éveken át volt segítsége, 2013-tól kezdve viszont rá maradt az idős szülők gondozása. Húsz éve nem volt állandó jövedelme, minden pénzt italra költött, szülei nyugdíját is. Közüzemi tartozásokat halmozott fel, emiatt a villanyt is kikötötték az ingatlanból.

A vádlott pénzzé tette a gyámhatóság által kiutalt tüzelőt, eladta a házból a berendezési tárgyakat, még a tűzhelyet is. A vádlott csak ritkán és kevés fával gyújtott be, a szülők élelmezéséről nem gondoskodott, néha ugyan bográcsban főzött valamit az udvaron, de a család jórészt kenyéren és tejen élt. A higiénés körülményekkel nem törődött, édesanyját nem mosdatta, pelenkát éveken át nem váltott ki. Az anya testét sok helyen felfekvések, gennyes sebek borították, de nem hívott hozzá segítséget.

Az asszonyt 2010 után csak egyszer, 2013-ban látta orvos. Négy év alatt mindössze hétszer írtak ki neki vérnyomáscsökkentőt, így a gyógyszereit is csak ritkán szedhette. Az ítélet indoklásában elhangzott: a vádlottnak tudnia kellett, hogy jogszabály kötelezi idős szülei gondozására. Éppen erre hivatkozott maga M. I. P. is, mondván, ezért nem tud munkát vállalni. Ehhez képest többször is magukra hagyta az öregeket a fűtetlen házban.

Halála előtt három nappal az asszony órákat töltött meztelenül, a hideg földön fekve. A vádlott ezután teljesen magára hagyta, nem adott neki sem enni, sem inni. Amikor három napra rá kihívta a mentőt, azt hazudta, hogy édesanyja egy órával korábban lett rosszul. A mentők a sértettet 33,2 fokos testhőmérséklettel, kihűlt, eszméletlen állapotban vitték be a sürgősségi osztályra, ahol pár óra múlva elhunyt.

A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős. A bíróság fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását.

(Forrás: MTI)

Változás a Májusi családi pótlék kifizetésével kapcsolatban!Itt a hivatalos tájékoztatás!

Bankszámlára utalás esetén 1-2 nap,míg
postai kifizetésnél 4-6 nap múlva érkezik meg a kiutalt ellátás.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a családi pótlék, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermeknevelési támogatás, fogyatékossági támogatás, vakok személyi járadéka minden hónap első munkanapján történik! Jelen esetben május 1. lenne ez, de mivel munkaszüneti nap, így az utalásokat csak május 2-án kezdik meg!
Tájékoztatásul közöljük, hogy bankszámlára utalásnál a jóváírás az utalási napot követő 1-2 nap múlva megtörténik, míg postai kifizetés esetén 4-6 nap múlva kapják meg a kiutalt ellátást.

FIGYELEM!!! >>>Az utalás időpontja nem egyezik meg a számlán történő jóváírással.

A KÖVETKEZŐ UTALÁS IDŐPONTJA : 2017. május 2.

A SZÁMLÁN MIKOR LESZ RAJTA A PÉNZ >>> 2017. május 2 vagy 2017. május 3. (számlavezető banktól függően!

POSTAI KÉZBESÍTÉS ESETÉN >>> 2017. május 6-10Mikor kell szüneteltetni a családi pótlék folyósítását?
Az ellátás folyósítását szüneteltetni kell:
a) az ügyfél távolléte alatt, ha az ügyfél 3 hónapot meghaladó időtartamra olyan államba távozik, amely nem az EU tagállama, nem EGT-tagállam, vagy nem olyan állam, amelynek állampolgára azonos jogállást élvez az Európai Közösség és tagállamai vagy az EGT-megállapodásban részes állam állampolgárával.
b) az egyéb ellátás folyósításának időtartama alatt, ha a külszolgálatot vagy külföldi szolgálatot teljesítő személy részére a Cst. alapján ellátásra jogosító gyermekre tekintettel jogszabály alapján egyéb ellátást folyósítanak.
Szüneteltetni kell a családi pótlék folyósítását, amennyiben a 18. életévet betöltött személynek rendszeres jövedelme van. Rendszeres jövedelemnek kell tekinteni a legalább három egymást követő hónapban keletkezett jövedelmet. A folyósítást a negyedik hónaptól kezdődően kell szüneteltetni.

2016 Január 1.-től újabb szigorítások léptek életbe,
gyámhatóság kérheti a családi pótlék folyósításának felfüggesztését,
ha a gyermek igazolatlanul hiányzik az óvodából.
Ebben már 5 nap óvodai hiányzásnál aggódhat a szülő.
Indokolt esetben már ekkor felfüggeszthetik a folyósítást.
De 20 nap után biztosan megszüntetik a folyósítást.

Forrás:Pályázatfigyelő