Gregor Bernadett negyedik férjétől is elvált

A 46 éves színésznő házassága ismét befuccsolt. Minderről negyedik férje, Szarvas Attila számolt be a Facebookon.

Szeretném tudatni veletek,hogy a mai napon közös megegyezéssel véget ért a Gregor Bernadettel kötött házasságom. Nincs miért, nincs harag, nincs harmadik fél! Csak a szeretet, és a szép emlékek maradnak. Mindent megpróbáltunk, de be kellett látnunk, hogy ez a közös utazás itt véget ért– írta a színész.

Gregor Bernadettnek ez már a negyedik nekifutása volt a házasság intézményével, igaz, ez feleannyi ideig sem tartott, mint a harmadik. Szarvas Attilával 2014 nyarán esküdtek meg, de négy év alatt rájöttek, hogy nem mégsem tartoznak össze.

 

Pucéran látható legújabb darabjában Gregor Bernadett

Az Újszínház legújabb darabjában pucéran lesz látható Gergor Bernadett – írja a Blikk.

A színésznő nem vetkőzött le, mindössze arról van szó, hogy a korábbi, Playboyban megjelent pucér fotójából készült festmény áll a darab középpontjában. A történet az aktképt körül forog, amelyet a főhös miniszterfeleség mindenképpen el akar tünteni, mert már kínosnak érzi.

Gregor Bernadett elmondta a Blikknek, hogy ő maga nem szégyelli a meztelen fotókat, amik 2001-ben és 2007-ben készültek róla, sőt, kifejezetten büszke rájuk.
“Elmúltam negyvenhat, és azt gondolom, jó hogy maradt emlék arról, milyen csinos kis fruska voltam” – mondta a színésznő, aki a fiainak is megmutatta ezeket a fotókat. A 22 éves Bence és a 11 éves Álmos is láthatták, hogy édesanyjuk milyen szép. Berni szerint semmi olyan nincs ezeken a képeken, amit otthon ne láttak volna.