Hat gyermeket vesznek el egy édesanyától,mert elment a szőlőbe dolgozni!Magyar valóság!

Elsősorban gyámügyes segítségére lenne szüksége egy 7 gyerekét egyedül nevelő édesanyának! Tegnap kapott egy határozatot, hogy 6 gyerekét hétfőn elveszik tőle. 2 kicsit nevelő szülőhöz, 4 nagyobbat befogadó otthonba. Indoklás: Elment dolgozni a szőlőbe napszámba és a 17-14 éves nagyobb gyerekekre bízta a 3-5 éves gyermekeinek a felügyeletét. Nem várta a 2 kicsit 3 órakor az iskola busznál, mert csak du 4 órakor ért haza. A 12-14 éves lányokra szülői feladatokat helyez, ami súlyosan károsítja a gyerekek személyiségfejlődését. Már 2 hónapja dolgozni sem mer eljárni, mióta megindult ellene az eljárás, de hiába, hétfőn gyerekek elszállítása lesz. A háttérben polgármesteri választási kampány áll. Nem tudja megemészteni a polgármester asszony, hogy a családot segítő férfi pont az ő eladó házát vette meg és adta át használatra egy 7 gyermekes roma asszonynak. Összejátszva a gyám ügyel, a családsegítőkkel, a gyerekorvossal, védőnővel, az óvodával, iskolával valótlanokat összehordva megszületett a döntés. Csütörtökön du 2 órakor volt a meghallgatás, ami fél5 ig tartott. Az anya nem tudott elmenni az óvodába a 2 kicsiért, mobilja nincs, hogy szólni tudott volna, de a meghallgatáskor jelezte, hogy oviban van a két gyerek, de nem reagáltak rá. 3 órakor az iskola busz hazavitte a két kicsit, de nem engedték be a házba őket a nagyokhoz. 2 óvónő visszavíve vigyázott rájuk az oviba fél5-ig, mert az édesanyjukat csak akkor engedték el a meghallgatáskor. Amúgy fél5-ig van óvoda. Mire hazaért velük már ott kiabált a polgármester a kapuba, hogy most is elfelejtkezett róluk, nem lehet így gyerekeket nevelni, pedig pont ők szervezték ezt meg igy. Szerepel a határozatban is, hogy elfelejtett értük menni. Koholt vádak alapján szakítják szét a családot, mert a faluba nincs helye 7 roma gyereknek, mert nem tetszik a képük. Nem tudja a polgármester megemészteni, hogy pont az ő házát megvásárolva kapták meg a házat ők. Az iskolába is tetves gyerekek mellé ültették őket. Pár nap múlva hajellenőrzéskor találtak bennük tetűt. Hát én is elkapnám, ha olyan mellett kéne ülnöm napokig, akiben sok van, csak azért, hogy rá tudják írni a papírra, hogy tetvesek a gyerekek. De aki rendszeresen tetves, azt nem kell kiemelni a családból, mert nem a polgármester volt házában él. S.O.S.Írta egy olvasónk az esettet.

Ma megérkeztek üdülni az első menekültek Esztergályhorvátiba

Ma kezdi meg üdülését az első hét-nyolc menekült, akik a Migration Aid segélyszervezet szervezésében egy-két hétre utaznak a Balatonhoz – tudta meg a Magyar Nemzet Siewert Andrástól, a segélyszervezet igazgatósági tagjától.

A Magyar Nemzet szerint a Keszthelytől délnyugatra fekvő, Zala megyei Esztergályhorvátiban kapott a szervezet felajánlást a tábor kialakítására egy osztrák orvosnőtől.

„A falu egy emberként fog összefogni ez ellen”

– véli a település polgármestere, Rékasi Csabáné. A Kis-Balaton melletti település polgármestere a laptól értesült arról, hogy a korábbi hírekben megjelent szomszédos Zalavárral ellentétben náluk szervezik a menekültek üdültetését, amivel kapcsolatban a Migration Aid őket később sem kereste fel. A helyiek migrációról való általános vélekedését ismerő polgármester szerint a lakosság jelentős része ellenzi, hogy migránsok menjenek a faluba. Felidézte, hogy tavaly az is felkavarta a helyiek hétköznapjait, mikor egy külföldi átutazóban járt a faluban, ezért másnap már arról beszéltek, hogy Esztergályhorvátiban is megjelentek a migránsok. Rékasi Csabáné szerint az indulatokat az ismeretlentől való félelem táplálja, mivel a helyiek nem tudják, hogy pontosan mivel kell számolniuk.

A teljes cikket itt olvashatják.

Fotó (Illusztráció): AP

Több mint 600 ezer forintot fizet ez a falu annak aki oda költözik!

Több mint 600 ezer forintot fizet ez a falú annak aki oda költözik!A falu 2000 eurót, azaz átszámítva körülbelül 600 ezer forintot ad az újonnan betelepülőknek. Nem csak az állandó letelepedést, de a bérlést is megkönnyítették: a 394 fős Bormidában már 50 euró értékben lehet kivenni lakást. Ráadásul a 2000 euró a bérlésre is jár.Bormida, egy Milánótól nem messze lévő kis falucska, lakossága 394 főre apadt, és évek óta a kihalással küzd. A polgármester szeretne változtatni a festői helyen elhelyezkedő kis település sorsán, azt találta ki, hogy kedvező ajánlattal próbál idecsalogatni új lakókat. Összesen 2000 eurós, 622 ezer forintos költözési támogatást ad az ide telepedni vágyóknak, valamint olcsó lakhatási lehetőséget biztosítanának számukra a falu lakói.
A falu elhelyezkedése ideális ugyanis közel van a tengerparthoz és annak sem kell sokat utaznia, aki szereti a magas hegyeket, ahhoz, hogy elérje az Alpok vonulatát. Ha ez nem hozta meg a kedvet, akkor az ideköltözőnek még más lehetőséget is biztosítanak, választhat egy egyszerűbb havi 50 eurós albérletet otthonának, ez olyan 15 ezer forintnak fele meg, de ha valakinek egy kis luxusra van igénye, akkor bérelhet egy fényűzőbb 120 eurósat, körülbelül 37 ezer forint értékű lakást is.A Guardian szerint a 2000 eurót bárki megkaphatja, aki vállalja, hogy hosszabb távra a faluba költözik. A kétségbeesett lépést azért hozták meg, hogy elkerüljék a falu teljes elnéptelenedését. A végső döntésre még várni kell, de a polgármester abban bízik, hogy jövőre már életbe léphet a szabályozás.A falu a hegyekben fekszik, ugyanakkor nem messze található a tengertől. A helyiek remélik, hogy az egészségtudatos emberek közt népszerű lesz településük.-írja a blikk.hu