A hőség mellett a felhőszakadás veszélye miatt is országszerte figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint a tartós hőség miatt Baranya megye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Emellett az egész országra a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szerdára.
Az előrejelzésben azt írták: többórás napsütés várható, de többfelé kell záporra, zivatarra számítani, amelyet felhőszakadás is kísérhet. A szél megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos is lehet. A hőmérséklet délután 28 és 32 fok között alakul. Késő estére 21 és 26 fok közé hűl le a levegő.

Riasztást adtak ki a közelgő felhőszakadások miatt

Mint arról korábban írtunk, már reggel elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat felhőszakadás veszélye miatt hazánk keleti megyéire, kora estére pedig megérkeztek az elsőfokú riasztások is.

Az OMSZ Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos járásaira adott ki veszélyjelzést, ahogy az alábbi térképen is látszik.

Zivatarok,viharos széllökések érkeznek hamarosan

A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett többórás napsütés várható. Kedden a nyugati országrészben, szerdán az északnyugati megyékben lehet kevesebb a felhő. Kedden több helyen, a Dunától keletre nagyobb számban, szerdán már többfelé kell záporra, zivatarra számítani, amelyet néhol felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél megélénkül, kedden az Alpokalján és a Zemplénben megerősödik, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 28 és 34 fok között valószínű.

Figyelem!!! Hőség és felhőszakadás jön, narancs figyelmeztetést adtak ki

Nincs olyan része az országnak, amely megúszná a rossz időt.

Az egész országra kiadta a figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt, de a fél országot még felhőszakadásokra is figyelmeztették. A hőség miatt Budapesten és Pest, Komárom-Esztergom, valamint Győr-Moson-Sopron megyében másodfokú, mindenhol máshol elsőfokú figyelmeztetés van életben. Ez azt jelenti, hogy a legmelegebb helyeken 27, az ország többi pontján 25 fok fölött lesz a napi középhőmérséklet.

A felhőszakadásokra Budapesten és Pest megyében, valamint Bács-Kiskunt kivéve az ország keleti felében érdemes felkészülni. Déltájban jöhet a rosszabb idő, az estig szórványosan jöhetnek zivatarok, a Dunától keletre nagy eső, szél, és jégeső is előfordulhat.

Holnap már több helyen felhőszakadás várhatók

A sok napsütés mellett hétfőn  gomolyfelhő-képződés várható. Főként a Dunától keletre, valamint a Dunántúl keleti részén számíthatunk vasárnap elszórtan, hétfőn pedig helyenként záporra, zivatarra, amelyet néhol felhőszakadás is kísérhet. Az északias szél megélénkül, helyenként megerősödik, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 29 és 34 fok között valószínű.

Fordulat az időjárásban:Csütörtökön hőségre, pénteken felhőszakadásra figyelmeztetnek.

Szerdán alapvetően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyekből főleg a Dunától keletre, estefelé pedig az Alpokalja térségében alakul ki helyenként zápor, zivatar. Az északi szél többfelé megerősödik, a Bodrogközben és zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható. Késő este 20-25 fok közé hűl le a levegő – írja a Kiderül.hu.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a zivatarokhoz egy-egy helyen 60-70 km/órás szél is társulhat, a Bodrogközben napközben a szelet zivatartól függetlenül is kísérhetik 60 km/órás széllökések.

Csütörtökre a hőség miatt hét megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést a hőség miatt.

Pénteken és szombaton viszont már az egész országra érvényes a veszélyjelzés, de már felhőszakadás miatt.

Nincs vége a pokoli időjárásnak: újabb elsőfokú riasztást adott ki az OMSZ

Esős, borús időjárásra számíthatunk a hét elején, többfelé elsőfokú riasztást adtak ki.

Főként a déli és a középső országrészben alakulhatnak ki záporok, zivatarok, sőt, néhol akár még jégeső is. A zivatarokat sokfelé viharos széllökések kísérik majd, többfelé pedig megélénkül az északi, északkeleti szél. Napközben 24 és 30 fok közötti hőmérsékletet mérhetünk, éjszakára 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Fotó: OMSZ

Kedden és szerdán fokozatosan melegszik majd az idő. Kedd délután mára 31 fok is előfordul. Főként északon alakulhatnak ki még kisebb zivatarok, de már egyre ritkábban. A hét második felében már szeles, de napos időre számíthatunk.

(met.hu)

Mutatjuk milyen idő várható a jövőhéten

A sok napsütés mellett a jövő héten is többször várható eső. Ezzel együtt marad a meleg, többfelé 30 fok feletti maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn kezdetben több helyen, majd egyre inkább a déli és a középső országrészben alakul ki eső, zápor, zivatar, felhőszakadás. Emellett többfelé megerősödik a légmozgás, zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A leghidegebb órákban 15-20 fok lehet. Napközben 24-30 fokig melegszik a levegő.
Kedden és szerdán napos idő valószínű. Elszórtan, főként a Dunától keletre várható zápor, zivatar. A szél erős, keleten helyenként viharos lehet, de zivatarban is viharossá fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mindkét napon 15-20 fok között valószínű. A nappali maximumok kedden 26-31, szerdán 27-32 fok között alakulnak.
Csütörtökön és pénteken a sok napsütés mellett szórványosan valószínű zápor, zivatar. A szél élénk, zivatarban viharos lehet. A minimumhőmérséklet csütörtökön 15-20, pénteken 15-21 fok között valószínű. A maximumhőmérséklet csütörtökön 27-32, pénteken 27-33 fok között alakul.
A legtöbb helyen szombaton és vasárnap is több órára kisüt a nap. Emellett viszont több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. Szélerősödés csak zivatar környezetében lehet. Szombaton a leghidegebb órákban 17-22, vasárnap 17-23 fok lehet. A nappali maximumok mindkét nap 27-33 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

 

Nagyot fordul az időjárás!Nyolc megyére másodfokú, több megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra heves zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Nyolc megyére másodfokú, több megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra heves zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A péntek kora este kiadott figyelmeztetésben az áll: késő estig az ország keleti, északkeleti felén alakulhat ki néhol zivatar, amelyhez felhőszakadás, esetleg jégeső, erős vagy viharos széllökés társulhat. Az éjszaka második felében kis eséllyel lehet délkeleten, esetleg a Dunántúl délnyugati felén villámlás.

Szombaton napközben előbb helyenként (főként a Dunántúlon és a középső megyékben), majd késő délutántól, estétől nyugat, délnyugat felől (északkelet felé helyeződve) egyre több helyen várható zivatar. Heves zivatarra is van esély, amelyet viharos vagy károkozó szélroham, nagyobb méretű jég és felhőszakadás kísérhet.

Heves zivatar veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra. Budapestre, Pest megyére, továbbá Békés, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére pedig elsőfokú figyelmeztetést.

Fotó: met.hu

Emellett Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Fotó: met.hu

Az MTI által közölt előrejelzés szerint szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 14 és 19 Celsius-fok között alakul, de a tartósan derült területeken ennél hűvösebb is lehet. Napközben 26-32 fokig melegszik a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között várható.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Fordulat az időjárásban: több helyen esőre, záporra, felhőszakadásra,viharos széllökésekre számíthatunk

Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, de szerdán a délnyugati határvidéken, csütörtökön az Alföldön hosszabb időre is kisüthet a nap. Szerdán főként a Dunától keletre számíthatunk több helyen esőre, záporra, egy-egy zivatar is előfordulhat. Csütörtökön a nap első felében a Dunántúlon alakulhat ki kisebb csapadék, délután a Dunától keletre több helyen valószínű zápor, zivatar, helyenként felhőszakadással. Az északnyugati szelet az északkeleti megyék kivételével sokfelé kísérik viharos széllökések, csak éjszakára mérséklődik kissé a légmozgás.