Halálos baleset: Magyar diákokat szállító busz karambolozott frontálisan egy személyautóval Erdélyben

A kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium csoportját szállította az a magyar rendszámú busz, amely frontálisan ütközött egy személyautóval Erdélyben péntek délután. Egy ember a helyszínen meghalt.

Maszol.ro tudósított a balesetről, melynek során egy magyar rendszámú busz frontálisan ütközött egy személygépkocsival Erdélyben. A portál információi szerint az autó 34 éves sofőrje a helyszínen meghalt, 28 éves feleségét, az 5 és 9 éves kislányát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

BAON.hu úgy tudja, a magyar rendszámú busz, amit egy 24 éves sofőr vezetett, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium csoportját szállította. A buszon utazók közül senki sem sérült meg. A portál azt írja, a személyautó péntek délután háromnegyed három körül a Bihar megyei Körösgégény belterületén Nagyvárad felé tartott, amikor egy kanyart túl gyorsan vett be és a szemközti sávba sodródva frontálisan ütközött a halasi gimnazistákat szállító busszal.

A lapnak Bíró Emőke, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium tanárnője elmondta: 28 fő utazott a buszon, az ijedtségen és az átélteken kívül senkinek nem lett baja. A gyerekek fegyelmezetten ültek a helyükön és mindnyájan be voltak kötve. A történtekről a tanárnő azonnal értes a gimnázium igazgatónőjét.

Az összetört gépjrműveket Nagyváradon vizgsálja a román rendőrség. A busz 24 éves sofőrjét is kihallgatták. Az autóbuszt biztosító mélykúti vállalkozás vezetője a történtek után gyorsan intézkedett – Debrecenből indult az utasokést egy mentesítő járat. A gimnazisták szombat hajnalban érkezett Kiskunhalasra.

Rendkívül kínos fotók jelentek meg Károly hercegről Erdélyi pihenése során!Mit szólna ehhez II. Erzsébet, az anyakirálynő?

Napok óta Erdélyben tartózkodik a trónörökös, de csöppet sem királyi a megjelenése.

Károly herceg szakadt, szutykos nadrágban flangál Erdélyben

Károly herceg, a brit trón várományosa gyakran meglátogatja Erdélyben zalánpataki birtokát. Ilyenkor el tud szakadni az udvar szigorú előírásaitól, és láthatóan élvezi is, hogy egy kicsit lazíthat, pedig nem mindenki rajong érte. Most azonban mintha túlságosan is belefeledkezett volna a túrázásba: lyukas, pecsétes nadrágban jelent meg egy magyar gróf társaságában a falubeliek között.

Mit szólna ehhez II. Erzsébet, az anyakirálynő?

Fotó: MTI – Kátai Edit

Választás 2018 – Ügyészség: személyes adattal visszaélés miatt indult nyomozás egy erdélyi család fotójának felhasználása ügyében

Budapest, 2018. február 20., kedd (MTI) – Személyes adattal visszaélés gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyészség egy erdélyi magyar család interneten közzétett családi fotója ügyében. Előzőleg feljelentés érkezett az ügyészséghez, hogy valaki a választási kampányhoz kapcsolódóan jogosulatlanul tette közzé a család fotóját egy közösségi oldalon úgy, hogy ahhoz a családot hátrányosan érintő, valótlan állításokat fűzött – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében az áll: az ügyben tett feljelentés szerint egy ismeretlen olyan valótlan tartalmú bejegyzést tett közzé egy internetes közösségi oldalon, amely lényegében arról szólt, hogy egy Erdélyben élő család, amely soha nem élt Magyarországon, elmegy szavazni a 2018-as választáson csak azért, hogy továbbra is kapjon pénzt a magyar kormánytól.
Úgy folytatta: az ismeretlen a bejegyzéshez feltöltött egy fotót is a családról azzal a szöveggel, hogy ez az a határon túli család, amelyről a bejegyzésben szó van, egyúttal arra buzdított, hogy minden olyan felhasználó ossza meg ezt a képet, akinek elege van a “szavazatvásárlásból”.
Ismertette: a feljelentés adatai szerint a bejegyzéshez feltöltött fotón egy Erdélyben élő panziótulajdonos és családja szerepel, a közzétett fénykép mellé írt bejegyzés pedig valótlanságokat állít róluk. Az érintettek nem adták hozzájárulásukat a fotó közzétételéhez, azt tudtukon kívül tették fel az internetre. A fotót és az ahhoz kapcsolódó valótlan bejegyzést több ezren megosztották, illetve a közzététel után a család gyalázkodó üzeneteket kapott – tette hozzá a főügyész.
Mint írta, a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség értékelte a feljelentésben szereplő adatokat, és megállapította, hogy a fénykép felhasználásával, közzétételével kapcsolatban megállapítható a személyes adattal visszaélés vétségének gyanúja, ezért elrendelte a nyomozást, amellyel a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg.MTI

Óvodákat és iskolát ígért Erdélyben Balog, ha a Fideszre szavaznak

Kampányra használta fel a reformáció évfordulóját az emberi erőforrások minisztere Erdélyben. Balog Zoltán arról beszélt Marosvásárhelyen, hogy ha a romániai kettős állampolgárok a Fideszre szavaznak, akkor továbbra is lesznek iskolák, óvodák, és lesz babakötvény is. Azt is mondta még, hogy szerinte a magyaroknak be kell tölteniük azt a teret, amelyet a Mindenható kijelölt nekik, mert ha ők nem töltik be, akkor betöltik majd helyettük mások

Tíz éve készült Marosvásárhely tíz gyülekezete a reformáció ötszázadik évfordulójára. Egy szobrász, Péterfy László felajánlotta, hogy a jubileumra elkészíti Kálvin János mellszobrát. Az alkotás a Vártemplom udvarán kapott helyet. Mellette áll a magyarországi reformáció szimbolikus alakjának, a vizsolyi biblia fordítójának, Károli Gáspárnak a szobra. Az avatóünnepségen a kormányt az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán képviselte, aki maga is református lelkész.

„Kálvin tanítása a Bibliára, a Szentírásra alapozó tanítása, és természetesen Károli Gáspáré, alkalmas arra, hogy jövőt építsünk belőle” – hangoztatta Balog.

Az erdélyi magyarok az 1559-es marosvásárhelyi zsinaton fogadták el Kálvin tanait. A tanácskozást magyar nyelvű hitvallás zárta.

A legfontosabb üzenet, úgy gondolom, az a csoda, hogy ezelőtt ötszáz évvel Isten igéje megszólalt magyarul, és ez azóta, öt évszázadon át így maradt. Hogy nem lehetett eltörölni ezt a magyar igét, Istennek magyar üzenetét” – fogalmazott a Vártemplom lelkésze, Henter György.

Az egybegyűlt hívek a szoboravatás után végigvonultak a városon.

„Ez nagy öröm, örvendünk, hogy ennyien jelen vagyunk a reformációünnep alkalmából. Ez kiváló ünnep. A héten mindennap voltunk: nőszövetségi, presbiteri találkozó, most ez a gyönyörű ünnep itt, nagyon szép!” – mondta Hídi Imre.

„A reformáció ötszázadik évfordulóját ünnepeljük, ez nagy szülinap. Nagyon tetszett, hogy ekkora tömeg összegyűlt erre az évfordulóra, és hogy barátokkal lehettem” – nyilatkozta Simon Dorottya.Forrás:http://hirtv.hu

Kétmilliárd forintot küld a magyar kormány Erdélybe

Kétmilliárd forintot ad a magyar kormány, hogy felújítsák a püspöki palotát az erdélyi Nagyváradon. Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be vasárnap. A támogatást a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül folyósítják.

A nagyváradi Szent László-napok zárása alkalmából mondott beszédében Balog kifejtette: Nagyváradon Szent László személye jelenti az „alfát”, a kiindulópontot. Felidézte azt a legendát, amely szerint Szent László holttestét a nagy meleg miatt a katonák nem akarták Nagyváradra elvinni, Fehérváron akarták eltemetni. Ám egy éjjel az uralkodó holttestét szállító szekér – a legenda szerint lovak és hajtók nélkül – elhagyta Fehérvárt és hazatért Nagyváradra. A miniszter szerint a magyaroknak is így kell megtalálniuk az utat egymás felé.

A beszédek után az Omega együttes adott koncertet. (MTI)

Így énekeltük a magyar himnuszt több tízezer ember a 450 éves csíksomlyói búcsún.Oszd meg te is, hadd jusson el mindenkihez!

Így énekeltük a magyar himnuszt több tízezer ember a 450 éves csíksomlyói búcsún. Nem lehet leírni ezt az érzést.
Oszd meg te is, hadd jusson el mindenkihez!A viszálykodás megszüntetésére, a nemzet és a haza sorsának jobbra fordítása érdekében történő összefogásra kérte szombaton a csíksomlyói búcsú résztvevőit, valamint a szentmisét a televízióban és a rádióban követőket a prédikációt tartó Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.A csíksomlyói búcsú a székelyek 1567-ben kezdődött, katolikus hitük megvédéséért hálát adó fogadalmi zarándoklata, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. A magyar katolikus és keresztény hívők által minden év pünkösdjén, több százezer résztvevő jelenlétében megtartott búcsú az erdélyi Csíksomlyó kegytemplomában és szabadtéri szentmise a közeli Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben.