Ez őrület!Malacsütőt csinált a BMW-ből a piaci árus-Videó

Gasztronómiailag megpimpelte BMW-jét egy szerb férfi, de úgy, hogy azt Emir Kusturica sem bírta volna kitalálni.

H.V. AUGUSZTUS 4., 17:27
A kocsi a YouTube-ra pénteken feltöltött videó szerint a közúti forgalomban való részvétel mellett kiválóan alkalmas egész malacok sütésére.

A tulaj ugyanis úgy alakította át, hogy a hátulja egy hatalmas grillsütőként funkcionál, melyben egyszerre két coca is tud forogni:

Félholtra vert egy idős asszonyt egy BMW-s testépítő, ezzel magyarázta ügyvédje

Egy BMW-s testépítő brutálisan megvert egy 63 éves parkolóőr hölgyet, aki azért kapott büntetést, mert jogtalanul a rokkant parkolót használta. Az agresszív férfi ügyvédje furcsa érveléssel kelt védelmére.

“Az egyetlen magyarázat az lehet, hogy mivel Wall testépítő és modellkedik is, ezek miatt pedig szigorú diétát kell követni, nem volt elég zsír a szervezetében, így nem jól reagálta le a helyzetet”
– nyilatkozott az ügyvéd a Metronak.

Tettéért a bíróság 26 hét börtönre ítélte az agresszív férfit, valamint 364 ezer forintnyi kártérítés megfizetésére kötelezte. A megvert hölgy azóta is sérüléseiből igyekszik felépülni, mely az ő korában nem megy már könnyen és nem is múlik el végleg. Nem tudja kinyitni rendesen száját és fájdalmai vannak állkapcsában evés, rágás közben.

Tragédia:meghalt a BMW- ből kirepülő hároméves kisfiú

Meghalt a hároméves kisfiú, aki kirepült a kocsiból a tegnapi akasztói horrorbalesetben.

Mint arról korábban beszámoltunk, szerdán este fél 10 körül egy négyfős család a BMW-jével nagy sebességgel az árokba sodródott Akasztón, a Csengődi utcában.

A kocsiban tartózkodott az egész család: az apa, öt- és hároméves gyermeke, valamint az édesanyjuk.

Sem a szülők, sem pedig a gyerekek nem voltak bekötve, sőt, a biztonsági gyermekülés is az autó csomagtartójában hevert. Mint kiderült, a száguldozó luxusautót a kerítés állította meg, ám az ütközés pillanatában a hároméves kisfiú kirepült a járműből.

A balesetről itt írtunk részletesen, megrázó részleteket meséltek el a szemtanúk.

A Baon információi szerint a kórházban belehalt sérüléseibe az autóból kirepülő kisfiú:

„Információink szerint a baleset során az autóban ülő négyfős családból a legsúlyosabban sérült, három év körüli gyerek – aki kirepült a gépkocsiból – a kórházban meghalt. A baleset másik életveszélyes sérültje, a járművet vezető férfi állapotáról nincs információ” – írja a lap.

Ez már művészet, ahogy felkente az ittas sofőr a BMW-t a kerítésre

A 24 éves férfi egy lakóház kerítésének hajtott. A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát,írja a Vezess.hu

A férfi 2017. december 2-án 23 óra körül BMW-jével közlekedett Mezősason, a Béke utcában, amikor a járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg. Elvesztette uralmát a kocsi irányítása felett, majd egy kerítésnek és egy villanyoszlopnak csapódva állt meg.

A baleset következtében a helyi férfi nem sérült meg, azonban a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. A rendőrök a sofőrt további mintavétel céljából előállították a rendőrkapitányságra, valamint elvették a jogosítványát.

A rendőrök az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbították az illetékes ügyészség részére.

25 milliós BMW-be temette el az apját a nigériai férfi

Azubuike úgy érezte, hogy többet jelent neki az apja annál, hogy egy szimpla koporsóba temesse el.Sokan felháborodtak a magát Azubuike néven emlegető férfi történetén, ugyanis úgy döntött, hogy nem hagyományos módon fog végső búcsút venni a végelgyengülésben elhunyt édesapjától, aki szerinte többet ért annál, hogy egy egyszerű koporsóba tegyék.

A hagyományokkal szakító Azubuike még csak nem is az urna mellett döntött, hanem inkább kifizetett 90 ezer dollárt, azaz 25 millió forintot, egy BMW-re, hogy abban hantolja el a szeretett édesapját.

Azt a pillanatot, amikor méregdrága „koporsót” a sírba eresztette a temető személyzete, lefényképezték, a fotó pedig felkerült a Facebookra. A történetet több ezren lájkolták és osztották meg, ám a hozzászólók többsége nem akarta elhinni, hogy Azubuike tényleg így búcsúzott el az apjától, különösen Nigériában, egy szegény országban.

Az ilyenfajta különcködés egy eldugott afrikai faluban egyébként is kételyeket szül. A legtöbben azonban elhitték a történetet, de közülük sokan dühösen kritizálták a férfit:

„Nonszensz! Ebből is látszik, hogy a túl sok pénz meghülyíti az embereket. Inkább temette volna el az apját egyszerű halotti lepelben, a pénzt pedig költhette volna jótékonyságra” – írta az egyik felháborodott olvasó.

Mások sem voltak megértőbbek:

„Ez az ember azt hiszi, hogy bevásárolhatja magát a mennyországba? Hát nem! A hiúság nem térül meg a túlvilágon.”

Akadt, aki kicsit viccesebben reagált a furcsa temetés hírére:

„Remélem, hogy nem felejtette el teletankolni az autót, mert hosszú a mennyországba vezető út.”

Az igazsághoz hozzátartózik, hogy Azubuike ötlete nem egyedülálló, ugyanis nemrég egy nigériai milliárdos egy teljesen új dzsipben hatoltatta el az édesanyját. Ezt a pillanatot is fénykép örökítette meg:

Így égett le Bódi Csabi BMW 520d autója Budapesten,amit éppen a szervizből hozott el-Teljes videó

A tulajdonos tehetetlenül nézte végig, ahogy a szervizből frissen elhozott autó lángba borul és megsemmisül. Csaba szerint a szerencsén múlt, hogy nem ragadt bent az autóban.Információink szerint éppen a szervizből hozta el a kocsit.Csabi elmondta az RTL Reggeliben, hogy sajnos biztosítása nincs rá, És mivel jó pár éves az autó, így gyári garancia sem érvényes, és jó 2-3 hónap mire a szakértők kihoznak valamit a dologból. Azzal együtt hogy minden tiszteletem a tűzoltóké, most tényleg az első autóval a helyszínre érkező szakemberek nyugodtan nézték ahogy leég az autó? Legalább egy poroltó vagy valami gondolnám csak van náluk, hogy a tovább terjedést megakadályozzák,míg kiér a szerkocsi/fecskendő?

Ez lenne a jövő?Íme a BMW VISION NEXT 100 önjáró autója-Videó

A jövőbeni mobilitás járműve. BMW önjáró autó a vezetőtől az “Ultimate Driver” -ig – a digitális intelligencia révén. Az “Alive Geometry” lehetővé teszi az intuitív vezető-jármű kölcsönhatást. A “Boost” és a “könnyebb” vezetési módok lehetővé teszik a járművezető vagy járművezérelt működést.Egy biztos a jövő már itt van.

Nézd meg ezt a tegnap történt baleset videóját,és soha többé nem fogsz jobbról előzni!

Az ominózus baleset tegnap történt egy lengyel autópályán.A videóból tisztán kivehető hogy nagyot hibázott a BMW vezetője amikor jobbról előzött,a vétlen autóban két gyermek is utazót akik szerencsére megúszták kisebb sérülésekkel.Próbál visszatérni a belső sávba, de nem sikerül neki, és belerohan az előtte lévő autóba.Így lesz a vétlen autósból egy pillanat alatt áldozat.Oszd meg te is ezt a videót!

A feleségét is adja a BMW-vel, a válófélben lévő férj.

A feleségét is adja a BMW-vel a válófélben lévő férj.

A következő hirdetés felrobbantotta az internet népét. Elképesztő marketingszöveggel árulja egy elkeseredett férfi a BMW-jét az egyik legnépszerűbb, használt autók eladásával foglalkozó honlapon. A 318-as BMW ugyanis nővel együtt eladó…Az autó eladásának oka a válás. A képen látható nővel együtt is lehet vinni, neki vásároltuk családi autónak – írta a hirdető.