Berki Krisztián megnősül

Berki Krisztián még idén megnősül, erről a Fem3 Caféban számolt be: azt is hozzátette, hogy sem a lánykérésről, sem az esküvőről nem értesül majd előre a média, csak utólag. Gyereket is akar párjától, aki szintén boldognak tűnik ebben a kapcsolatban.„Derült égből villámcsapás volt a megismerkedésünk, és napról napra erősödik a kapcsolatunk” – újságolta párja, majd a kritikákról beszélt: „Megbeszéltük az elején, hogy a bántással nem foglalkozok. De nagyon sok ember kiáll értem” – jelezte. Berki kislányával igen jóban van, már kérdezte is tőle, hogy „Mazsi, mikor lesz az esküvő?”

Berki a műsorban elmondta, hogy visszatér a focipályára is. „Közben kerek lett az életem, van végre egy társam, egy szerelmem. Összejött mind a három, a munka, a szerelem, az egészség: csak akarni kell” – vélekedett.

A háttérben azonban nem minden rózsaszín: bíróságon harcol Berki Krisztián és Hódi Pamela a gyerek elhelyezéséért

Hódi Pamela intim fotót tett közzé,amin új szerelvével csókolózik

Hódi Pamela, úgy látszik, lezárta a múltat és új életet kezdett: megvalósította álmát, létrehozott egy saját márkát, és Ámor nyila is eltalálta.

A modell Tóth Bence focistával jött össze, akivel rendszeresen posztol közös képeket és videókat, de még sosem osztott meg olyan fotót, amelyen ténylegesen láthatóak együtt. Most erre is sor került, a hétvégét is együtt töltötték a szerelmesek.

„Kósza puszi” – írta a fotóhoz Hódi Pamela, aki rendszeres kilátogat szerelme mérkőzéseire, és ha teheti, elutazik hozzá, persze csakis akkor, ha a kislánya az édesapjával, Berki Krisztiánnal van.

Hódi Pamela kitálalt a megcsalásról! Berki könyörgött a bocsánatért

Végre kiderült szakításuk oka.

Pamela tudatosan készült arra, hogy egyezer elhagyja gyermeke édesapját, Berki Krisztiánt, aki az összes dobását eljátszotta szerelménél. Pamela ezek után már azon sem lepődött meg, hogy miközben ő az esküvőjüket szervezte, kiderült: Krisztián megcsalta – írja a Sorry magazin.

Berki Nati édesanyja a sok csalódás után most már boldog, kiegyensúlyozott, újra szerelmes. Kedvese pedig mindenben támogatja. Jogosan merül fel az emberben a kérdés, vajon miben más, mint Krisztián volt.

„Nem akarom őket összehasonlítani, mert Krisztiánról nem szeretnék semmit sem mondani – kezdi Pamela a Sorry magazinnak. – Nagyon szívesen mesélek a jelenlegi páromról bizonyos kereteken belül, de eszembe se jutna őket egy lapon említeni – folytatja a modell, aki nagyon örül annak, hogy kislánya, Natika és édesanyja új párja nagyon jól kijönnek egymással Bencével, aki nagyon sok mindent tanít a kilánynak, ami számára nagyon fontos. Nem találkoznak minden nap, hiszen Bence nem Budapesten lakik, de ez nem is baj, hiszen anyának és lányának is szüksége van arra, hogy néha kettesben legyenek.

Pamela nemrég elárulta, hogy miközben az esküvőt szervezte, Krisztián megcsalta.

„Mikor lefújtuk az esküvőt, én közöltem Krisztiánnal, hogy figyelj, én el foglak téged hagyni, kivettem egy lakást, még három hetem van a költözésig. Ő ezután szerette volna, ha a továbbiakban is együtt maradunk. Miután elköltöztünk, sokáig kérte, bocsássak meg neki, mert azt mondta, hogy mi egy család vagyunk. De a történtek után én már nem is veszekedtem vele. Akkor már nem volt visszaút! – meséli Pamela, aki korábban is sejtette már, hogy megcsalja a gyermeke édesapja.

Szerencsére, ahogy mondja, le tudta zárni a múltat, és nagyon sokat tanult az elmúlt öt évből, és újra tud bízni a férfiakban: „Ha valakinél olyan intő jeleket vennék észre, mint amiket az elmúlt évimben, akkor már azonnal tudnám, mi van a háttérben. Tanultam annyit, hogy már észrevenném, de hála istennek, ilyesmin most nem kell gondolkodnom.”

Most először mutatta meg szüleit Berki Krisztián.Szerinted kire hasonlít?

Berki Krisztián rengeteget posztol közösségi oldalain,azonban szüleit sohasem mutatta meg követőinek.
Most azonban kivételt tett és rajongói válaszát várja a következő kérdésben!
“Szerintetek kire hasonlítok…. father vagy mutttteer?” Szerintetek?

Szerintetek kire hasonlítok…. father vagy mutttteer? #amieletunk #oseim #aberki

a berki 🇭🇺 (@berkikrisztian) által megosztott bejegyzés,

Berki Krisztián tíz perc alatt negyvennégy szabálysértést követett el,most a szerelme közlekedett életveszélyesen

Berki Krisztián szerelme autóvezetés közben élőzött közösségi oldalán, saját és a környezetében lévők életét is veszélyeztetve.

Harc a milliókért: feljelenti játékostársait Berki

 Most már tuti nem lesznek örök barátok: Berki Krisztián (37) feljelenti és bepereli játékostársait, akikkel tavaly bejárta Vietnamot, Kambodzsát, Laoszt és Thaiföldet a TV2 Ázsia Exp­ressz című show-jával.

A FEM3 Café műsorvezetőjéről a napokban hatan is állították, milliókat ígért nekik, ha hagyják őt és műsorbeli partnerét, Ambrus Attilát nyerni, ám ígéretének nem tett eleget – nem osztották szét az ő közreműködésükkel nyert 10 millió forintot.

 Berki Krisztián nevében ismeretlen tettes ellen rágalmazás minősített esete miatt feljelentést tettem, illetve a sze­mélyiségi jogai megsértése miatt az iroda polgári keresetet terjesztett elő a csütörtöki napon – tudtuk meg Berki ügyvédjétől, dr. Szilágyi Rolandtól írja a Blikk.hu

A hat egykori játékostárs – a feljelentés ténytörténete szerint Kulcsár Edina és párja, Csuti, Cseke Katinka, Pallavicini Zita, Megyeri Csilla és kedvese, Molnár Zsolt – nyilatkozata a Ripostnak ugyanis nagy vihart kavart a műsor győztese körül, aki a botrány kirobbanása óta hallgat. Ám ügyvédje szerint ígéretes lehetőségektől esett el, mert nem tartják megbízhatónak.

– Az a gazdasági társaság, ahol az ügyfelem dolgozik bizonyíthatóan két,összesen több tízmilliós nagyságrendű munkától is elesett az elmúlt időszakban a médiában megjelent híreknek és a róla tett alaptalan nyilatkozatoknak köszönhetően. Krisztián a nyilvánosság előtt úgy lett beállítva, mint aki hazudik, megbízhatatlan, ami nem igaz – zárta rövidre a témát a jogi képviselő, majd hozzátette: ügyfele hiába közszereplő, egy ponton túl neki sem kell mindent eltűrnie.

A bizonytalanságot az okozza, hogy egykori játékostársai szerint Berki állítja, nem kapta még meg a nyereményét, a TV2 viszont úgy nyilatkozott, kifizette a szerződésben foglaltakat.

Berki a Blikknek megmutatta az ügyvédje által megírt feljelentést és a peres eljárást indítványozó dokumentumokat.

– Én az amerikai modell alapján működöm, különböző területeket különböző emberek visznek – jelentette ki lapunknak Berki Krisztián. – Én is foglalkozom a saját felada­taimmal, úgy, ahogy a menedzsment és a jogi osztály is. Utóbbinak engedélyt sem kell kérnie tőlem ahhoz, hogy megtegye a megfelelő lépéseket, ha a jogaim sérülnek. Ettől függetlenül én senkire nem haragszom, senkivel sincs bajom, de a törvény engem is véd, ha kár ér!

Baukót is feljelentette

A volt ValóVilág-döntőst, Baukó Évát zaklatás vádjával jelentette fel Berki Krisztián. A FEM3 Café egyik műsora után kerültek összetűzésbe: Berki azt mondta, kollégája nem volt képernyőképes állapotban, a nő pedig polgári peres útra terelte az ügyet, hogy elégtételt vegyen a kijelentések miatt.

Berki kegyetlenül becsapta játékos társait,tíz millió forintot zsebre vágta és senkinek nem adott semmit

Úgy tűnik, eléggé megszívták azok a játékosok, akik az Ázsia Expressz műsorában hittek Berki Krisztiánnak.

A celeb ugyanis azt javasolta: segítsék a győzelemhez, és akkor majd ad a nyereményből, mert neki csak a dicsőség számít.

Vajon kaptak-e a pénzből a többiek – kérdezhetnénk, de Megyeri Csilla már felelt is a Borsnak. A celeb azt mondja: semmit sem kaptak Berkitől.

Csilláéknak és Edináéknak 4-4 millió forint járna, Katinkáéknak pedig kettő.

“Ha valaki azt állítja, hogy én nem fizetem ki azt, amit megígértem (pl. Ázsia-nyeremény), és azt állítja, hogy megkaptam, ez hazugság és igaztalan vád, becsületsértés, ennyi és nem több” – idézi a Bors Berkit, aki ezzel azt állítja, nem kapta meg a nyereményét, ám a TV2 sajtóosztálya határozottan leszögezte, a celeb megkapta a neki járó összeget.

A lap megkereste Megyeri Csillát is, aki szintén leszögezte, Berki nem tartotta be az ígéretét. “Ő kezet adott mindenkinek, hogy szétosztja köztünk, mert ő “tele van pénzzel”, neki csak a dicsőség a lényeg. Vártuk, vártuk, folyamatosan ígérgette, de nem történt semmi.

Berki Krisztián beismerte hogy megfenyegette Hódi Pamelát: megmutatta volna, hova lesz elásva

Egyre több megdöbbentő részlet lát napvilágot Berki Krisztián és Ambrus Attila közösen írt könyvéből. Most például a könyvben Berki Krisztián beismerte: megfenyegette gyermeke anyját, Hódi Pamelát, miután hazaérkezett Ázsiából.

Berki Krisztián és Ambrus Attila közösen írta a Rosszfiúk Ázsiában című könyvet, melyet azután készítettek, hogy együtt versenyeztek az Ázsia Expressz című műsorban. A könyvből már kiderült, hogy valójában a Viszkis tanácsolta Berkinek, hogy hagyja el gyermeke anyját, Hódi Pamelát.

Újabb részlet derült ki Berki Krisztián és Hódi Pamela szakításáról

FORRÁS: FACEBOOK/BERKI KRISZTIÁN, HÓDI PAMELA

Most pedig a Ripost azt is megírta, hogy a könyvben még az is olvasható, hogyan fenyegette meg Berki Pamelát, miután eldöntötte, valóban különválnak útjaik.

„Mikor haza jöttem Ázsiából, és közöltem Pamelával, hogy vége, kértem tőle, hogy próbáljuk az egész szakítást diplomatikusan intézni. Hozzátettem azt is, hogy lett egy új barátom, akivel, ha nem megy zökkenőmentesen a dolog, megmutatjuk neki, hova lesz elásva…” – írja a könyvben Berki Krisztián.

Kiderült az igazság az izomcelebről!Hódi Pamela Berkiről: “Szeretőt tartott, amíg én az esküvőt szerveztem!”

Kiteregette Berki Krisztián szennyesét Hódi Pamela. Mindezt azok után, hogy kiderült, ki a férfi, aki elrabolta a szívét.

Hódi Pamela hétfő reggelre ismerte be, nincs már egyedül. A TWN.hu-nak akkor részletesen mesélt is új párjáról. “Régóta ismerem őt, a baráti társaságunk közös, nem terveztük, hogy így alakul majd, csak sodródtunk az árral” – kezdte Pamela.

Ma reggelre az is kiderült, Berki Krisztián azt állítja, Ambrus Attila beszélte le a házasságról és vette rá a szakításra Hódi Pamelával a TV2 műsorvezetőjét.

Ezt már Hódi Pamela sem engedhette, nyilvánosan vágott vissza – kiteregette Berki szennyesétKiderült, miért maradhatott el legutóbb is Hódi Pamela és Berki Krisztián esküvője.

“Nem ismerem személyesen Pamelát, nem beszéltem vele sohasem, de a beszélgetéseink alapján a lelkem mélyén éreztem, hogy nem Krisztiánhoz való. Sokat mesélt a közös dolgaikról, és nekem úgy állt össze a fejemben ez a történet, hogy számára mindenki jobb lenne, legyen akár Drakula vagy a patás ördög, mint ez a nő. Oké, hogy a gyereke anyja, ezt tisztelni kell. És soha nem szabad elfelejteni, de ez a nő nem hozzá való. Ezt láttam és éreztem. Lehet, hogy nagyon vastagon benne vagyok, hogy Krisztián lelépett, mert néhány dolgot tanácsoltam neki” – olvasható Ambrus Attila vallomása abbana könyvben, amit most Berki Krisztiánnal közösen adtak ki.

Több se kellett Hódi Pamelának, egy Instagram posztban reagált a Viszkisnek – szúrta ki a Blikk.

A csattanós válaszát azonban egy kommenttel is megfejelte – elárulta, miért maradt el az esküvőjük Berkivel! Berki pedig csak nálunk reagált!

Köszönom, hogy boldog lehetek!🙋🏼‍♀️🙏

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,

7 éven keresztül mindenkit átvert Berki Krisztián-Videó

Berki Krisztián megosztó személyiség, de vitathatatlanul sikeres, közismert ember. Aki sokak szemében példa arra, hová lehet eljutni akár egészen alulról is.Sokszor hallottuk már arról, miért futott be, de ennyire talán még soha nem tört ki belőle az őszinteség. Amikor egy videómeg­osztó oldalra feltöltött videón megkapta azt a kérdést: mit üzenne a harmincéves énjének, előtört belőle az őszinteség:

Huszonhárom éves koromtól végighazudtam az életemet, egészen harmincig. Mondok egy példát. Amikor te pontosan tudod, hogy ötvenmilliós Fradid van és egy szurkolói ankétod, amin ott áll kétezer ember, te pedig azt mondod, márpedig megnyerjük, és mi leszünk a bajnokok, miközben már abban a mondatban tudod, hogy gazdaságilag egy olyan csapat vagy, amivel csak a tizedik helyre tudnál odaérni, de akkor is ezt kell mondanod. Egy idő után ez felőrli az embert. Azt mondanám a harmincéves énemnek, hogy tíz évvel korábban kezdjem el ezt az egészet, és ne hazudjak. Ne menjek bele olyan játékokba, ami felőrli az embert.” – fejtette ki Krisztián a csakazért­isberki YouTube-videóban.