Hét élő szarvast találtak egy lábodi Ladában

Hét rendbeli állatkínzás és egy rendbeli nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett miatt folytat nyomozást a Nagyatádi Rendőrkapitányság, mert egy lábodi Ladában hét összekötözött lábú szarvast találtak az igazoltató rendőrök. A kapos.hu szerint a többségükben kis borjakat egy erdőből akarták ellopni a tettesek, akiknek állatkínzásért kell felelniük.

Június 4-én délután Lábod belterületén rendőrjárőr igazoltatott egy férfit, aki saját Lada személygépkocsijával tartott valahova, számol be az ügyről a rendőrség honlapja.

A kocsi a jobb első ülésén ült egy másik, felnőtt korú magyar személy is. Intézkedés közben a rendőr észrevette, hogy az autóban a két emberen kívül még 7 darab összekötözött lábú élő dámszarvas van.

Fotó: Kapos.hu

Fotó: Kapos.hu

Ebből 3 a gépkocsi csomagtartójában, egy a gépkocsi hátsó ülésén kabáttal letakarva, további 3 szarvas pedig a hátsó ülés előtti lábtartó résznél feküdt. A gépkocsi vezetője elmondása szerint az állatokat találta és azokat éppen le akarta adni. Az utas pedig azt állította, hogy a gépkocsiban észre sem vette, hogy állatok is vannak.

A két férfit előállítottak bűncselekmény gyanúja miatt, majd a Nagyatádi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették őket.

labod2

A gúzsba kötött állatokat a vadásztársaság szabadon engedte, de így is nagy az esély arra, hogy elpusztulhatnak. Az állatok értéke megközelíti az 1 millió forintot.

A nyomozást szakértők bevonásával folytatják a nagyatádi rendőrök. Egyelőre nem tudják, hogyan kerültek az autóba a szarvasok. A kapos.hu által megkérdezett szakértők szerint hálóval, hurokkal is befoghatták őket, sőt a nemrég született egyedeket, akár kézzel is elfoghatják az orvvadászok.

Meg kell hajtani a csapatot, a tehenek általában elfutnak, a kis borjak azonban tehetetlenül leülnek a földre. A 10-15 kilós állatok könnyen szállíthatóak. A vadorzók 3 év börtönt kaphatnak, ha a lopásért is elítélik őket, a halmazati büntetés maximuma 4 év 6 hónap szabadságvesztés.

A lábodi autósok elég szórakozottak lehetnek

Nem ez az első eset Lábodnál, hogy az autóban ülő nem veszi észre, hogy szarvassal utazik. Tavaly október 5-én a járőr egy Suzukit állított meg Lábod és Rinyabesenyő között. A hátsó ülés helyén egy összekötözött lábú, letakart 5-7 éves élő dám szarvasbika foglalt helyet. A járműben utazókat meghallgatták a rendőrök. Egyikük azt állította: csak stoppolt, úgy került az autóba, és nem tűnt fel neki, hogy egy szarvas utazik a háta mögött. Az ügyben lopás miatt indított eljárást a Nagyatádi Rendőrkapitányság a több mint félmilliót érő állat eltulajdonítása miatt. A szarvas jól van.Forrás:Index.hu

Kölyökkutyákat próbált kicsempészni egy olasz férfi,állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás elenne

Állatkínzás miatt indult eljárás egy olasz férfi ellen, aki egy személyautó csomagtartójában összezsúfolva 19 kölyökkutyát próbált kicsempészni Magyarországról – közölte e rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A járőrök hétfő délelőtt Tornyiszentmiklóson ellenőrizték egy olasz állampolgár kombi személyautóját, amelynek a csomagterében 19 puli jellegű, pár hetes kölyökkutyát találtak. Az állategészségügyi kiskönyvvel és egyedi jelöléssel nem rendelkező, ivóvíz és élelem nélkül, összezsúfolva szállított kölyköket a 26 éves olasz férfi Magyarországon vásárolta és Olaszországban akarta értékesíteni.
A férfi ellen állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A kutyák továbbá ellátását a rendőrök állatvédőkre bízták.

 

Fényes nappal agyonlőtt egy kutyát, majd egy tyúkólba próbálta elrejteni fegyvereit egy zalai bácsi

Egy 83 éves gutorföldei férfi vasárnap agyonlőtt egy kutyát, majd a rendőrök elől a tyúkólban próbálta elrejteni a fegyvereit és a lőszert.

Fegyverrel és lőszerrel való visszaélés, állatkínzás és orvvadászat miatt is felelnie kell egy idős gutorföldei férfinak, aki vasárnap agyonlőtt egy kutyát, majd a tyúkólban próbálta elrejteni fegyvereit és a lőszereket.

Fotókpolice.hu

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn közölte: a 83 éves férfi vasárnap reggel Gutorföldén agyonlőtt egy kutyát, amelyik el is pusztult. Mint kiderült: a tettes néhány héttel korábban egy borzot is elejtett.

A rendőrök vasárnap este a férfit tetten érték, amikor a házánál lévő tyúkólban megpróbálta elrejteni három engedély nélkül tartott lőfegyverét, valamint több mint 700 darab lőszert.

Fotókpolice.hu

Az idős embert lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés, orvvadászat, valamint állatkínzás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, az eljárás további részében szabadlábon védekezhet.

(MTI)

Azonnal felfügesztették azt a rendőrt aki bántalmazta a kutyáját.Az esetről vidóe is készült

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása a 2018. február 19-én Dányon történtekkel kapcsolatban.

A közösségi médiában, majd az online portálokon megjelent videófelvételen látható esettel összefüggésben a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője azonnali parancsnoki kivizsgálást rendelt el, amelynek eredményeként az érintett rendőrt 2018. február 20-i hatállyal szolgálati beosztásából felfüggesztette.

A Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője az ügy további vizsgálata céljából feljelentést tesz az erre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségen.

A gödöllői rendőrök intézkedtek a kutya soron kívüli állatorvosi vizsgálatára, amely elsődlegesen megállapította, hogy az állat nem szenvedett sérülést az eset során.Írja a police.hu

Brutális büntetést kapott egy állatkínzó Dunaharasztiban!

Brutális büntetést kapott egy kutyatartó Dunaharasztiban!

855.000 Ft és 8 év eltiltás! Na kedves kollégák itt kezdődik a szigor! És van fizetése, le lehet tiltani! DUNAHARASZTI 😍 Nem tudom ki intézte, de személyesen fogom megköszönni! Ezért kell panaszt tenni a jegyzőnél, és feljelentést a zsaruknál! Végre valami elkezdődött, lesz ez még szigorúbb is, ha ilyen szervezetek léteznek, mint a Szurkolók Köszönet érte. Sok ilyen jegyző és bíró kellene.. Humánus döntés hozóból kevés van, állatkínzóból viszont sok. Inkább osszátok, hogy eljusson a sok állatkínzókhoz. .

Hatalmas tömeg vonult az állatkínzó házához,a rengeteg rendőr, kordonokkal védik a férfit!

Az egész ország megismerte Fülöp, a nagycserkeszi német juhász történetét. az állatot csontsoványan, borzalmas állapotban találták meg állatvédők egy nagycsrekeszi ház udvarán, miután több bejelentés is érkezett az állat állapotáról.

A kutya nyakára szorult, borzalmasan szűk póráz miatt az állat feje hatalmasra duzzadt, teljesen eltorzult. hiába mentették ki az udvarból, a kutyus elpusztult. A gazdáját százezres bírságra ítélték és eltiltották az állattartástól.

Vasárnapra a Szurkolók Az Állatkínzás Ellen nevű Facebook-csoport tagjai szerveztek tüntetést az állatkínzás ellen, és az állatkínzással kapcsolatos törvények szigorításáért. A településre rengetegen mentek el, sok a rendőr, az állatkínzó házát körbekordonozták és egyenruhások állják körbe. Galériánkat fentebb láthatja, itt pedig videók a Facebook-csoportból:

 

Forrás:Blikk.hu