Image default
Bulvár

Sváby András először mutatta meg fiatalabb párját

“Milán megfiatalít, 30 évesnek érzem magam. Ebben bizonyára az is
közrejátszik, hogy nincsenek magánéleti problémáim, harmonikus az életünk Andival, és az előző párommal, és az első házasságomban született gyerekeimmel is jó a kapcsolatom.” – mondta Sváby András, aki reméli, hosszan elkísérheti Milánt az életében, és vele tud lenni a nagy pillanatokban. “A húszas éveiben én majd hetven körül járok, de bízom benne, hogy fiatalos fickó leszek.” – tette hozzá az ATV Heti
Naplójának műsorvezetője.

Hasonló cikkek

Négymilliárdot nyert a lottón, de mindet elitta és eljátszotta tíz évig tartó ámokfutása során – Így él most egy fillér nélkül

admin

“Karácsonyra már nem lesz életben” – a színész menthetetlen a barátai szerint, annyit iszik, hogy bele fog halni

admin

Ő nyert 1,1 milliárdot idén az Ötöslottón: hetente játszik, nincs stratégiája

admin

Nem vágja a földhöz Rogán Cecíliát a válás

admin

Kiderült miért szakított kedvesével Rippel Feri

admin

Válik a Rogán házaspár

admin