Image default
Bulvár Hírek

„Sokszor hallottam azt, hogy ő meg fog gyógyulni” – Így nyilatkozott Majka a rehabra vonuló Curtisről

Majka őszintén reménykedik abban, hogy Curtis kilábal ebből a nehéz időszakból, hiszen korábban sosem dolgozhatott olyan emberrel, mint amilyen ő.

Mint megírtuk, Curtis hétfőn ismerte be a drogfüggőségét, illetve azt, hogy Majkának – aki augusztusban döntött úgy, hogy drogproblémái miatt többé nem dolgozik vele – mindenben igaza volt vele kapcsolatban. A rapper elhatározta, befekszik egy rehabilitációs központba. Curtisért sokan aggódnak, de az Instagramon már Majka is írta, hogy drukkol neki. Talán még a közös munka sincs kizárva.

Majka most a Mokka riporterének is megszólalt Curtisről, miután a 100 tagú cigányzenekarral közös jótékonysági koncertjéről beszélt.

– Az az igazság, hogy én Attilával egyfolytában tartottam a kapcsolatot. Az, hogy a média ebből mit mutatott, meg hogy néha ő miket írt ki a Facebookra, azt sok minden másnak betudtam. Neki meg kellett volna védenie magát. […] Én már sokszor hallottam azt, hogy ő meg fog gyógyulni. Ha most tényleg elindult azon az úton, hogy tényleg meg akar gyógyulni, akkor én ennek rettenetesen örülök. Azt gondolom, hogy egy embert a tettei minősítik, mondani mindent lehet, viszont én szeretném a legjobban, mert nekem az életben nem lesz még egy olyan partnerem a színpadon, mint az Attila volt. Nem miattunk, nem a zenekar miatt, nem is a közös barátságunk miatt kell kilábalnia ebből. Ebből önmaga miatt kell kijönnie. Azért, hogy az élete rendbe jöjjön, és azért, hogy észrevegye, hogy az a sok barom, aki körülveszi és oltogatja, azok mennyire károsak rá – mondta Majka, ám név szerint nem akart megemlíteni senkit sem.

(24.hu)

Hasonló cikkek

Rejtélyes Facebook-tiltások: ezeken a linkeken követelheti vissza a fiókját

admin

Át kell építeni a Déli és a Kelenföldi közötti alagutat az új vonatok miatt, Mészáros Lőrinc lehet a kivitelező

admin

Jakab Péter szerint a magyarok hibája hogy Orbán egy csomag száraztésztával és néhány ezer forintnyi utalvánnyal megnyeri a választást

admin

Lerakták, most felszedik a síneket a 70 milliárdos Szeged-Hódmezővásárhely tram-train vonalon

admin

14 milliót küldtek Hernádnak a sportpálya kerítésére, de semmi nem lett belőle, a pénz viszont eltűnt, nyomozás nem indul mert “nem nagy tétel”

admin

Óriási a munkaerőhiány a Balatonnál: 4-500 ezer forintért sem találnak szakácsokat, felszolgálókat

admin