Image default
Hírek

Mutatjuk, mennyi kiegészítést kapnak a nyugdíjasok

A KSH adatai alapján 11 800 forint nyugdíj-kiegészítés jár majd átlagosan az időseknek – írja az Mfor. Szeptember 10-én tette közzé a fogyasztói árak változását a KSH, eszerint augusztusban 3,4 százalékos volt a nyugdíjas infláció, előtte pedig januártól júliusig 3,42 százalékkal drágult a nyugdíjasok élete. Mivel ez több mint a 2,7 százalékos nyugdíjemelés, amit januárban kaptak, a jogszabályok kimondják, hogy a nyugdíjak reálértékének megtartásához a különbözetet ki kell fizetni. A vonatkozó törvény szerint, ha az év eleji nyugdíjemelés és az infláció közötti eltérés meghaladja az egy százalékpontot, akkor kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani, ha pedig alatta marad az eltérés, akkor az idősek a nekik járó összeget egy összegben kapják meg, ez történik most is.

A mai adattal eldőlt, hogy a nyugdíjasok novemberben átlagosan közel 11 800 forint kiegészítést kapnak az államtól (illetve ehhez közeli összeget, attól függően, hogyan kerekít a kormány).

Az átlag ebben az esetben azt jelenti, hogy a havi 135 ezer forint nyugdíjban részesülők kapnak ennyit. Sok nyugdíjas azonban ennél kevesebb járandóságra jogosult, ők értelemszerűen arányosan kisebb összeghez jutnak.

A 12 ezer forinthoz közeli nyugdíjkiegészítésen kívül valószínűleg idén is lesz még nyugdíjprémium, ami nem az inflációtól, hanem a gazdasági növekedéstől függ.  Szintén jogszabályi kötelezettség, hogy amennyiben a GDP bővülése meghaladja a 3,5 százalékot, a nyugdíjasok egy modell alapján újabb juttatásra – nyugdíjprémiumra – válnak jogosulttá. Az idei növekedésre vonatkozóan abban egyetértenek az elemzők, hogy annak mértéke eléri a 4 százalékot, sőt, akár 4,3 százalék is lehet.Vagyis azt biztosan ki lehet jelenteni, hogy ezen a jogcímen is jár majd kifizetés az időseknek, ami az átlagnyugdíj mellett 16 ezer forintot jelentene.

Hasonló cikkek

Videón, ahogy egy mentős egy rúd párizsival ütögeti az öntudatlan páciens fejét a szirénázó rohamkocsiban

admin

Mintha bomba robbant volna: egy BMW-s 200-as tempóval rombolt le egy fél utcát

admin

Láncfűésszel akarta megtréfálni az alvó szomszédot, végül az arcába vágott bele a dunavecsei férfi

admin

Ferenc pápa az egyház nevében bocsánatot kért a cigányságtól

admin

5 milliárd forintos életbiztosítást kötött Lagzi Lajcsi

admin

Óriási bejelentést tett a kormány! 0,8%-al emelik a nyugdíjakat

admin