Image default
Hírek Közügyek

Magyar egészségügy: Össze-vissza küldözgették az orvosok a hat hónapos kislányt, fél nap leforgása alatt meghalt

Szörnyű tragédiába torkollt egy hat hónapos kislány hirtelen felszökött, magas láza, amivel össze-vissza küldözgették az orvosok. Végül fél nap leforgása alatt meghalt. A szülők ezután bíróságra mentek, három évnyi pereskedés után két orvost marasztaltak el.

Össze-vissza küldözgették az orvosok a hat hónapos kislányt, fél nap leforgása alatt meghalt

“Hirtelen belázasodott otthon a kislányunk, bármit csináltunk vele, nem ment lejjebb” – elevenítette föl az öt évvel ezelőtti drámát Váradi Gyula a hétfő esti Jakupcsek Plusz című műsorban. “Hiába hívtuk ki többször is az ügyeletet nem jött ki a doktornő, mondván: minden lázas gyerekhez nem tud kimenni. Mondtam, hogy várjon meg, odamegyünk, erre az volt a válasza: ha egy olyan telefonhívást kap, akkor neki mennie kell.”
 
Az édesapa ezután autóba tette a családot és otthonukból elindult a kórházba. Egy órás út után megérkeztek a sürgősségi ügyeletre, ahol állítása szerint a nővér azt mondta, hogy ez nem sürgős eset, majd elküldte őket a gyermekosztályra.
 
“Becsengettünk, kijött egy nővér, aki azt mondta, hogy beutaló nélkül nem fogadnak minket. Ezután a kórháztól még egy 2-2,5 kilométerrel arrébb lévő ügyeletes orvoshoz küldött. Ott a doktor azt mondta: területileg nem oda tartozunk. Végül megvizsgálta a kislányt, majd közölte: még két-három napig lázas lesz, gyógyszert írt föl és hazaküldött minket.”
 
Este haza is mentek, ám másnap dél után nem sokkal elkékült a kislány szája és hányt. Hívták az ügyletet, ahol már egy új orvos rendelt, aki azonnal behívta őket.
 

“Bevittük a kórházba, de ott vizsgálat közben meghalt” 

– mondta megrendülten az édesapa. “Fél kettőkor halt meg. Később kiderült, hogy fertőző agyhártyagyulladása volt. Megfogadtam a temetésen, hogy megkeresem a hibást” – mesélte Váradi Gyula.
 
A per végül három évig tartott, a végén két orvost marasztaltak el. Az édesapa furcsállta, hogy fél millió forint körüli pénzbírságot állapítottak csak meg.
 
“Mi is kaptunk kártérítést, de ez nem pótolja a kislányomat” – mondta Váradi Gyula. “Elköltöztünk még a falunkból is. Nem tudtam megmaradni az emlékekkel, ahol a kislány feküdt, nekem nem ment” – mondta megrendülten az édesapa.

Hasonló cikkek

Videón, ahogy egy mentős egy rúd párizsival ütögeti az öntudatlan páciens fejét a szirénázó rohamkocsiban

admin

Mintha bomba robbant volna: egy BMW-s 200-as tempóval rombolt le egy fél utcát

admin

Láncfűésszel akarta megtréfálni az alvó szomszédot, végül az arcába vágott bele a dunavecsei férfi

admin

Ferenc pápa az egyház nevében bocsánatot kért a cigányságtól

admin

5 milliárd forintos életbiztosítást kötött Lagzi Lajcsi

admin

Óriási bejelentést tett a kormány! 0,8%-al emelik a nyugdíjakat

admin