Image default
Egyéb

Junior addig nem nyugszik, amíg börtönben nem látja Csillát

Junior lelke még mindig nem nyugodott meg, és valószínűleg soha sem fog, hiszen elvesztette a gyermekét, amit sem felfogni, sem feldolgozni nem lehet. Tragédia, amit az ember elnyom, betemet, de sosem tud feldolgozni.

Junior nyilatkozott: Mindneki tudja, hogy ebben a szörnyűségben valaki hibázott, és sajnos nem is kicsit, hiszen elvesztettem miatta az én imádott kisfiamat. Eltemettük, tisztességesen leróttuk a kegyeletünket, és virrasztottunk is érte, ahogy roma szokások szerint kell. Én azonban addig nem nyugszom, amíg azt az embert, aki miatt ez a tragédia megtörtént, börtön mögött nem látom. Ha Csilla a hibás, akkor őt, ha a barátnői, akivel volt, akkor őket. Nem érdekel, hogy ki volt, a fiam meghalt, a lelkem csak akkor nyugodhat meg, ha már a bűnös a börtönben hűsöl!

Hasonló cikkek

Almás, habos, reszelt sütemény – Nagyon hamar megsül, kb. 20 perc, és eszméletlen finom!

admin

Brutálisan el vannak adósodva a Magyar családok – karácsonyra még durvább lesz a helyzet

admin

Akár egy méter hó is lehullhat a következő napokban

admin

Most érkezett: halálos baleset történt a 31-es főúton

admin

Siess! Alig maradt időd, hogy lecsapj a 280 ezer forint állami ingyenpénzre

admin

Már januártól visszahozhatja a Fidesz a vasárnapi boltzárat

admin