Image default
Érdekességek Sztori

Hajat és fogakat találtak a méhében, először az orvosok se tudták, kinek a maradványai vannak a nőben

A Burntwoodban élő Hannah Bridgewater második gyermekével volt mindenórás terhes 2012-ben, amikor egy napon váratlanul összeesett és nem tért magához. Aggódó férje, Anthony azonnal berohant vele a kórházba. Szerencsére a kis Lexie egészségesen megszületett és a most 29 éves anyuka is felépült.

Valami már első látásra is nagyon furcsa volt a citrom nagyságú cisztával © Mirror/videó

Az orvosok azonban nem hagyták annyiban az anyuka titokzatos rosszullétét, és megpróbálták kideríteni, mi okozta azt. A vizsgálatok során egy citromnagyságú cisztát találtak a nő méhében, de valami már első látásra is nagyon furcsa volt a jóindulatú daganatban. Amikor jobban megvizsgálták, csak akkor vették észre, hogy a rejtélyes cisztából hajszálak állnak ki, sőt fogai és körmei is voltak.

bből egyértelművé vált számukra, hogy egy magzat maradványaival van dolguk. Az orvosok először azt hitték, hogy a kis Lexie elhalt ikertestvéré lehet, de hamarosan kiderült, hogy sokkal régebbi szövetekből áll. A DNS teszt meglepő eredményt hozott. Mint kiderült, Bridgewaternek lett volna egy ikertestvére, de az még anyjuk hasában elhalt, és elkezdett felszívódni. Az iker maradványait Bridgewater teste szívta fel, és a méhébe olvadt bele. Bridgewaternek korábban kiműtötték a bal petefészkét, mert egy hasonló cisztát fedeztek fel benne, de ezt a mostanit, akkor nem vették észre.

– Végig itt volt a méhemben, csak az orvosaim sohasem vették észre. Különös, mert édesanyámnak is lett volna egy ikertestvére, de elvetélt, ráadásul a nagynénémnek is ikrei születtek – mesélte meglepetten Bridgewater.

A kétgyermekes édesanyának most a jobb petefészkét is kivették az ikertestvére elhalt szöveteivel együtt. Így azonban már nem lehet több gyermeke, ráadásul mostantól együtt kell éljen a menopauza kellemetlen tüneteivel is.

– A legrosszabb az egészben, hogy még választásom sem volt. Elszomorít, mert lehet, hogy öt év múlva szeretnék majd még egy gyermeket, de már nem lehet. Ráadásul 29 évesen klimaxolni nagyon kellemetlen és idegesítő. Szívem szerint néha elbújnék és zokognék – vallotta be a nő, aki hat éve most először mert kiállni a nyilvánosság elé és elmesélni hihetetlen történetét.

(via)

Hasonló cikkek

Fűnyírás közben gázoltak halálra egy embert Kétyen

admin

Életet adott egy fekete gyermeknek, arra fogta, hogy a férje túl sok kávét iszik!

admin

Ha ezt a hangot adja ki valaki, már csak 23 órája van hátra

admin

81 ezer helyett 81 milliót utalt a főnöke az 58 éves nőnek, aki felvette a pénzt, de ezért elítélték

admin

Gyerekkora óta együtt volt a szerelmével, azt tervezte, hogy vele éli le az életét, de időközben testvérek lettek

admin

Házi tyúktojást árult egy idős néni, majd kivonult a NAV és ILYEN gusztustalan módon büntette meg őt! A bírságon az egész falu felháborodott! Osszátok!

admin