Image default
Közügyek

Gyurcsány Ferenc: “Aki lop az hazaáruló és el kell zavarni”

Hazafias ellenzék létrehozására szólította fel az Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló politikai erőket és civileket a  Demokratikus Koalíció elnöke szerdán, pártja fővárosi ünnepi megemlékezésén. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ez a hazafias ellenzék természeténél fogva éppen olyan színes lesz, mint 1956. – Lesznek benne baloldaliak, centristák, liberálisok, zöldek és jobboldaliak is – közölte a Nagy Imre néhai miniszterelnök szobránál tartott rendezvényen.

Október 23. – A DK megemlékezése
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A hazafias ellenzéket négy dolog fogja össze, ezek közül az első, hogy Magyarország jövője az európai népek táborában van – jelentette ki. Hozzátette: azokkal lehet és kell együttműködni, akik erősebb Európát akarnak, akik úgy gondolják, hogy Európa jövőjét az egyesült nemzetek európai szövetsége jelenti. Második pontként hangsúlyozta: azt kívánják, hogy Magyarország újra jogállam legyen, ahol nem az állam ellenőrzi a népet, hanem a nép az államot. Úgy fogalmazott: ehhez a jelenlegi kormányt a politika poklára kell küldeni.– Aki lop, aki hozzányúl a közpénzhez, az nem politikus, hanem bűnöző, ma a kormányon bűnözők vannak – mondta Gyurcsány Ferenc. Szerinte azokkal kell együttműködni, akik úgy gondolják, hogy az országnak tisztességes, a választókat szolgáló politikusokra van szüksége.

A hazafias ellenzéknek olyan országot kell építenie, ahol tiszteletben tartják mások önállóságát és szabadságát, hogy ennek a szabadságnak a bázisán teremtsenek közös, erős nemzetet – mondta negyedik pontként a DK elnöke. Beszédében úgy fogalmazott: helye van a pátosznak, a szónak és cselekvésnek, de a pátosz ezekben a napokban hazug lenne, a szó kevés, a cselekvés meg kötelező.

Hasonló cikkek

Hamarosan összeroppan a magyar társadalom – Dermesztő ábrákon a valóság

admin

Betiltanák az autóvezetést 70 fölött! – Ön mit gondol?

admin

14,5 órát várt étlen-szomjan a váróban komoly fájdalmak között

admin

Mészáros Lőrinc botrányos kijelentése: “Nem éri meg lehajolnom egy húszezresért, hiszen..”

admin

Döntött Karácsony Gergely – kitiltják a dízel autókat Budapestről?

admin

A rohadék zabál – posztolta az ellenzéki győztesről a fideszes önkormányzati képviselő

admin