Image default
Egyéb

Észak-Koreai hackertámadás pusztította el a Magyar Fejlesztési Központ minden digitális adatát

A nulláról kénytelen újjászervezni az adminisztrációját a Magyar Fejlesztési Központ, miután július közepén egy hackertámadás megsemmisítette a teljes digitális adatbázisát.

A 168 Óra értesülése szerint a 2014 óta működő kormányzati szervnél azt a szervert érte a támadás, amelyen a teljes hivatali dokumentációt, a szerződéseket, a számlákat, a vállalati szoftvereket, lényegében a tevékenységéhez kapcsolódó összes digitális adatát tárolta. A támadás pontos dátumát nem sikerült kideríteni, mert sem az Magyar Fejlesztési Központ, sem a felettes szerve, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem válaszolt a lap megkereséseire.

Külügy: Támadás volt, de nem vesztek el az adatok

A Magyar Fejlesztési Központot a közelmúltban kibertámadás érte, azonban a korai és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a cég adatállománya nem veszett el. Az MFK a hatályos rendelkezések alapján eljárva a vírustámadás észlelése után azonnal leállította rendszereit, és tájékoztatta a kormánybiztosságot, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonsági szolgálatát, valamint késedelem nélkül hivatalos bejelentést tett a Nemzeti Kibervédelmi Intézet felé. Az MFK kormányzati szerveren lévő levelezőrendszere nem sérült meg. Az MFK a vírustámadás után a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és felügyeleti szerveivel együttműködve megtette a szükséges lépéseket a rendszer és biztonsági hátterének helyreállítására.

Az MFK feladata az Európai Strukturális és Beruházási Alapok terhére kiírt uniós nyílt pályázatok figyelése, valamint az, hogy tájékoztassa az államigazgatási, önkormányzati, vállalati és civil szektort az elérhető forrásokról és a pályázati feltételekről. Az MFK együttműködésben állt a külügyi tárca mellett az Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a Agrárminisztériummal és számos kormányszervvel, nem beszélve civil-, sport- és egyéb szervezetekről. A központ működteti a Pályázatok Magyarul honlapot is, ezért biztosra vehető, hogy milliárdos tételű támogatások dokumentációi semmisültek meg.

A 168 Óra értesüléseit minisztériumi és más hivatalos válaszok hiányában az Magyar Rögbi Szövetség technikai igazgatója, Debreczeny Dénes erősítette meg telefonon. A szövetség több szálon is érintettje az ügynek, mivel a fejlesztési központ igazgatója, Kiss Antal a rögbiseknél is elnöki posztot tölt be. A Rögbi Szövetség is a támadásban érintett szervereken tárolta az adatait. Nekik azonban szerencséjük volt, mert a legtöbb hivatalos dokumentum másodpéldánya, illetve az elszámolások a sportért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériumánál vannak, így onnan kértek segítséget a helyreállításhoz és a pótláshoz.

Mivel a hackertámadás kormányzati szervezetet érintett, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak kellett kivizsgálnia a történteket. Debreczeny Dénes közvetve úgy értesült a vizsgálatról, hogy észak-koreai eredetű volt a támadás.

Hasonló cikkek

Hát, ez zseniális! Elképesztő módon ünnepelte meg a válását egy bántalmazott feleség – fotók

admin

Még az orvosok is megdöbbentek: 12 évesen adott életet első gyermekének egy kislány

admin

Sorra születnek a végtaghiányos csecsemők egy kórházban, már az egészségügyi minisztérium is vizsgálódik

admin

„A hír valóban igaz, meghalt” – Íme további részletek Terry Black utolsó óráiról

admin

Jövőre minden eddiginél több pénzt kap a hazai futball

admin

Már tízezren jelezték, hogy szeptember 20-án délben visszafoglalnák Erdélyt

admin