Image default
Hírek

Elszabadult a járvány,Romániában már tíz megyét érint az afrikai sertéspestis

Romániában már tíz megyét érint a 41-ből az afrikai sertéspestis járvány a korábbi nyolc után, 156 településen összesen 725 gócpont szerepel a hatóságok nyilvántartásában – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság szerdán.

A hatóság összegzése szerint eddig összesen 117 704 sertést pusztítottak el azokon a kereskedelmi farmokon és magángazdaságokban, ahol felütötte a fejét a járvány.
Románia észak-nyugati részén továbbra is három megyét érint a járvány: Szatmár, Bihar és Szilágy megyében bukkantak eddig a kórokozóra. A járvány az ország dél-keleti részén terjed jobban, az eddigi öt megye (Tulcea, Braila, Constanta, Ialomita és Galati) mellett a Duna-parti Calarasi és a román fővárost körülvevő Ilfov megyében is megjelent az afrikai sertéspestis.
Romániában először tavaly július végén mutatták ki a kórokozót Szatmárnémetiben. Az észak-nyugati részen 14 település érintett, több mint 1300 házi sertést kellett megsemmisíteni. A dél-keleti részen 142 településen több mint 46 200 sertést pusztítottak el a háztáji gazdaságokban, nyolc kereskedelmi farmon pedig további 70 ezer állatot öltek meg.
A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy minden gyanús esetet jelentsenek, hogy idejében lépni tudjanak a kórokozó terjedésének megfékezése érdekében.

 

Hasonló cikkek

A világ egyik legdurvább szupertankjából vesz Magyarország – Brutális tűzerővel bír a csataterek szörnye,így működik a gyakrolatban

admin

14,5 órát várt étlen-szomjan a váróban komoly fájdalmak között

admin

Mészáros Lőrinc botrányos kijelentése: “Nem éri meg lehajolnom egy húszezresért, hiszen..”

admin

Belerokkannak a hazai munkások mire eléri a nyugdíjkorhatárt

admin

Államtitkár: Tömegesen jönnek haza a magyarok külföldről mert itthon jobb az élet és magasabb a fizetés

admin

Veszélyben vannak a Tesco vásárlói

admin