Bulvár

Egy svájci lap szerint polgárháború is lehet Magyarországon

A zürichi Tages-Anzeiger kommentárja úgy ítéli meg, hogy ha ezúttal kudarcot vall Magyarországon a tiltakozó mozgalom, akkor igazi diktatúra fenyeget, sőt a polgárháborús állapotokat sem lehet kizárni. Vagyis az ellenzék szemszögéből a tét élet vagy halál.

Szelestey Lajos nemzetközi lapszemléje.

A rabszolgatörvény miatt sok ezer olyan ember is az utcára vonul, aki idáig nemigen érdeklődött a politika iránt – írja a Tages-Anzeiger kommentárja. Csatlakoznak hozzájuk azok a fiatalok, akik sajtószabadságot és független felsőoktatást követelnek. A megmozdulások élén most először közösen halad az összes ellenzéki párt, ám az összefogás kockázatos, mert az Országgyűlésben nem tudnak semmit sem elérni. Ha az utcán is sikertelenek maradnak, akkor eljátsszák a választók bizalmának maradékát is.De Orbán Viktor számára is létfontosságú az erőpróba –állapítja meg a lap. Hiszen a kisvárosokban is fordul a hangulat, noha azok korábban a Fidesz hátországának számítottak. Ám a primitív hivatalos propaganda sokakat bosszant. Azonban a kormányfő már nem tehet engedményeket, mert a korrupt rendszer túl sok haszonélvezője nagyon is sokat veszthet. Semmitől sem félnek jobban, mint az önálló médiától és az önjáró igazságszolgáltatástól.

A lap szerint az orbáni propaganda átmosta a hívek agyát, egyetlen intés elég volna számukra, hogy meginduljanak az állítólagos Soros-lovagok ellen. Nem beszélve a TEK-ről. A másik oldalon a kudarc az ellenzék bizonyos részeit is radikalizálná. A Jobbik követői közül sokan kaptak félkatonai kiképzést.

Ebben a helyzetben az EU bölcsen tenné, ha közvetítőket küldene és munkacsoportot állítana fel. Mert miközben minden szem a Brexitre irányul, aközben Keleten polgárháborúhoz hasonló viszonyok fenyegetnek.

Forrás: b1.blog.hu

Hasonló cikkek

Curtis karácsonyi ajándéka: egy vagyont adott a kórháznak a zenész

admin

Nem töltheti a kislányával a szentestét Bochkor Gábor

admin

Döbbenet, amit a Konyhafőnök VIP séfje tesz. Mindent itthagy

admin