Egyéb

Bement meglátogatni a frissen műtött barátját a budapesti kórházba, rájuk szakadt a plafon a fizetős szobában

Krisztián igazi jó barát lehet, ugyanis még az orrsövényműtéte napján, vagyis tegnap délután meglátogatta a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban fekvő barátját, aki egy napi 11 ezer forintba kerülő fizetős szobában feküdt.

Ezen a ponton át is adnám neki a szót, annyira érzékletesen írta le azt, ami ezután történt:

“Beszélgetés közben észrevettük, hogy vizcseppek csöpögnek a plafonról. Percek múlva már folyt a víz ránk. Ekkor a vizitre érkező orvos mondta, hogy távozzunk gyorsan a kórteremből egy másik szobába. Elkezdtük összepakolni az ételt-italt-ruhákat és minden más személyes tárgyat. Az utolsó pillanatban értem ki a kórteremből mielőtt ránkszakadt a plafon. Mind ezt napi 11000 forint ellenében. Éljen Felcsút, éljenek a stadionok!”

Miután gyorsan összepakolta a barátja cuccait, kiderült, hogy mekkora mázli, hogy a havernak orrsövény- és nem mondjuk lábműtétje volt. Alig hagyták el ugyanis a kórtermet, a plafon máris leszakadt, pont a frissen operált beteg hűlt helyére:

“Visszamentem a kis szekrényben hagyott pénzért, személyes tárgyakért és ahogy kiléptem a kórterembol leszakadt a plafon. Arra az ágyra, amin feküdt, így ha ez éjjel történik, nemcsak az orrsövényműtét miatt kellene bent feküdnie.”

A legviccesebb az, hogy mit reagált erre az orvos:

“Annyit mondott, hogy sokminden érdekes dolgot lát a közegészségügyben, így már meg sem lepődik. Úgy viselkedtek, mintha ez mindennapos dolog lett volna. Becsukták az ajtót, majd mentek tovább…”

Az ügyről természetesen megkérdeztem a kórházat, többek között aziránt érdeklődve, hogy felújítás volt-e a fül-orr-gége feletti emeleten, vagy csőtörés történt-e, esetleg egészen más oka volt a balesetnek. Amint reagálnak, frissítem a cikket.

Hasonló cikkek

Végrehajtót küldött a kórház a 8 éves kislányra

admin

Elhunyt a világhírű testépítő, túlgyúrta magát!

admin

Megtámadta az ápolónőket Boros Lajos

admin