Image default
Érdekességek Sztori

Babaarcú magyar színésznő, aki eltűnt, és csak évtizedek múlva, öregen került elő

Goll Beát a Beszélő köntös című filmben láttam először. Már akkor is feltűnt a szőke babaarcú színésznő rendkívüli szépsége. Nevére azonban akkor hiába kerestem rá, a Wikipédia is csak egy rövid bekezdésben írt az egykori sztárról, és sehol nem találtam felvilágosítást arról, mi lett vele ‘45 után. A háború után egyszerűen eltűnt, és évtizedekig nem lehetett tudni róla semmit. Pár éve azonban végre kiderült, hogy mi történt az egykor ünnepelt sztárral.

Goll Bea 1927-ben született Budapesten. Rendkívüli tehetsége és szépsége már egészen fiatal korában megmutatkozott. Csodalánynak hívták, és még csak 12 éves volt, amikor balett és tánctudása zsúfolásig töltötte a zeneakadémia nagytermét.

Nem kellett hozzá sok idő és a magas, karcsú szépséget a filmipar is felfedezte magának. Bea a 40-es években hét filmben – A beszélő köntös, Haláltánc, Fráter Loránd, Miért?, Családunk szégyene, Fekete hajnal, Szerelmes szívek – is szerepelt.

A főszerepeket teltházas előadások, dicsérő kritikák és újságcímlapok követték. Goll Bea mai szóval élve a 40-es évek háborús Magyarországának egyik sztárja, sőt szexszimbóluma volt. A magyar Greta Garbonak is nevezték. A történelem azonban közbeszólt.

1944 után nem hagyták filmekben szerepelni. Páger Antal, Karády Katalin köréhez tartozott és gyakorlatilag lefasisztázták. Csak vidéki színházakban léphetett fel, és egy kalap szalonban dolgozott. Egyértelművé tették számára, hogy ha folytatni szeretné előadóművész karrierét, azt csak külföldön teheti meg. Goll Bea még 15 évesen hozzáment Takács Antal filmproducerhez. Amikor őt is ellehetetlenítették, úgy döntöttek, elhagyják Magyarországot.

1948-ban emigráltak. Ezek után ismerősei és egykori pályatársai sem tudtak róla semmit. Illetve

az adattárakban is csak annyi szerepelt róla, hogy eltűnt.

Pár éve azonban Vujity Tvrtko és Verrasztó Gábor író Svájcban a nyomára bukkant az immár 6 évtizede nyom nélkül eltűnt magyar sztárnak. Ők még életben találták az akkor 86 éves Goll Beát, és megdöbbentő részleteket tudtak meg az emigrációban töltött további életéről.

Svájcban különböző dokumentumok szerint Bea, Beatrix, illetve Beatrice Nafzger néven élt. Sokan nem is tudták, hogy magyar. Arra pedig, hogy híres színésznő volt, csak egy költözés során derült fény.

Bea már idős hölgy volt, amikor eltörte lábát, közben felújították a lakását, és költöznie is kellett. A rakodásban segítő szomszédja kezébe ekkor került két dobozt tele rengeteg fényképpel és újságcikkel. Svájci szomszédai teljesen ledöbbentek, hogy egy ekkora filmcsillag élt mellettünk, hiszen

Bea soha senkinek nem beszélt csillogó múltjáról.

Első férje öngyilkos lett. Később született egy kisfia, de két hónapos korában ő is meghalt.

Svájcban először a szépségét kamatoztatta kalapmodellként, állítólag ő volt az egyik legjobb a szakmában. Majd amikor kezdett kiöregedni, balett tanárként üzemeltetett egy magán balettiskolát, és innen is ment nyugdíjba.

Goll Bea 2014-ben bekövetkezett haláláig egy idősek otthonában él egy Zürich melletti kisvárosban.

Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála, s bár emlékei ködösek, igazi színésznői tartással és kifogástalan magyarsággal beszélt múltjáról.

Az interjúkból kiderült, hogy az idős Goll Bea nem tekintett magára se sztárként, se tehetségként, és nem is tulajdonít ennek jelentőséget. Úgy fogalmazott:””Csak táncikáltam”

Amikor pedig szembesítették vele, milyen ünnepelt híresség volt, csak annyit válaszolt: “Na és?”

Saját bevallása szerint azért kapott sok szerepet, mert “olcsó volt”. A rajongókat, a népszerűséget és az autogramm osztogatást viccnek fogta fel. Ne feledjük, hogy abban az időben csak 14-16 éves kislány volt, akinek inkább csak az anyja hajszolta a népszerűséget.

A kiköltözés után Magyarországról senkivel sem tartotta a kapcsolatot. Egyszer sem tért vissza szülőhazájába, és soha nem is vágyott erre. “A múltba nem lehet visszamenni” – indokolta.

Az idős Goll Bea a halála előtt nem sokkal készült interjúkban azt is elárulta magáról, hogy szereti a vörösbort, a rántottát, szeret zenét hallgatni, illetve magyar színész könyveket olvasni, és a sok megpróbáltatás ellenére is boldogan élt Svájcban.

Forrás: TV2, Fortepan, Wikipédia

Hasonló cikkek

A kórházból leugrott cigiért a boltba. Hátában egy fejszével – videó

admin

Agy nélkül született a brit kisfiú, de már megtanult számolni, és szörfözni is tud

admin

„Terhes lett a 15 éves lányom, én fogom felnevelni a babát”

admin

Letartóztattak egy 83 éves hölgyet, aki a macskáit lopásra tanította be – 200 milliónyi ékszert loptak össze a cicák

admin

30 autóból álló konvoj vezette fel az utolsó útjára induló rendőrkutyát

admin

Semjén: “A Magyar egészségügy az egyik legjobb az EU-ban!” – Reagált re egy háromgyerekes anyuka

admin