Orrvérzéssel került kórházba, két nap múlva meghalt.Kiderült hogy az orvos hibázott de nem vonják felelősségére

Három évvel ezelőtt egyik napról a másikra halt meg Dóra Sára fia, akit azután vitt kórházba, hogy a 21 éves férfi, egy éjszakai bulizás után, orrvérzéssel ébredt. Mentőt hívtak hozzá, akik ellátták a fiatalt, de úgy látták, hogy nem kell kórházba vinni. Az édesanya azonban aggódott és bevitte fiát a dunaújvárosi kórház sürgősségi osztályára, ahonnan a pszichiátriára küldték.

A Hír Tv Riasztás című műsorának riportja szerint

a férfi injekciókoktélt kapott, amelyben olyan erős nyugtatók voltak, amilyeneket drogfüggőknek szoktak adni. Dóra Sára állítja, hogy fia soha nem kábítószerezett és ezt elmondta a kórházban is, de senki nem foglalkozott vele.

A fia egyre rosszabbul lett, a zárt osztályra vitték, leszíjazták és pelenkázták, másnap pedig meghalt.

Az ügyben hosszú idő után rendőrségi vizsgálat indult, és szakértői vélemények alapján megállapították, hogy bűncselekmény történt. A részletek a Riasztás kedd esti műsorában lesznek láthatók, annyit azonban már most is tudni, hogy

az ügyészség úgy döntött, nem vonják felelősségre a főorvosnőt, aki hibázott, mert túl idős.

Halálos vonatbaleset történt Szabadegyházán

Autó ütközött kedd délelőtt Szabadegyháza állomáson a Pécsre tartó Intercity oldalának, a balesetben az autó két utasa a helyszínen meghalt, a vonaton nem sérült meg senki – közölték a hatóságok.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleménye szerint a pusztaszabolcsi hivatásos tűzoltók vonultak ki a balesethez, és segítette a sérültek ellátását, de az életüket már nem lehetett megmenteni.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a 62-es út érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, a rendőrök Szabadegyháza belterületére irányítják a forgalmat.
A Mávinform arról tájékoztatott, hogy a baleset egy jól működő fény- és félsorompóval ellátott útátjáróban történt. Szabadegyháza és Pusztaszabolcs között szünetel a vonatközlekedés. A pécsi vonalon a járatok előre láthatóan 60-90 percet késnek.

 

Szakadékba zuhant és meghalt egy magyar motoros Horvátországban

Szakadékba zuhant és meghalt egy magyar motoros a közép-dalmáciai Karlobag közelében, az adriai főúton (Jadranska magistrala) kedden – közölte a Lika-Zengg megyei rendőrség.

A baleset valamivel 11 óra előtt történt.
A rendőrség közleménye szerint a magyar állampolgár egyelőre ismeretlen okokból elvesztette uralmát járműve felett, és a szakadékba zuhant. A helyszínen életét vesztette.

 

Kovács Bálint sporttörténelmet írt a gyorsaságimotoros német bajnokságban

Kovács Bálint, a H-Moto Team 16 éves versenyzője egy futamot megnyert, a második versenyen pedig második lett az elmúlt hétvégén a németországi Oscherslebenben, a gyorsaságimotoros német bajnokság Suzuki Cup kategóriájában.

A csapat keddi tájékoztatása szerint a fiatal pilóta ezzel sporttörténelmet írt, mert korábban még egyetlen magyar motorversenyző sem aratott ehhez hasonló sikert ennyire fiatalon egy nemzetközi sorozat felnőtt mezőnyében.
Kovács a hétvége mindkét időmérő edzésén az élen végzett, így a szombati és a vasárnapi futamon is az első rajtkockából indulhatott, szombaton győzött, míg vasárnap – három tizedmásodperccel lemaradva a győztestől – második lett az 1000 köbcentis versenymotorokat felvonultató mezőnyben.
“Annak ellenére, hogy a hétvége első felében sokat bajlódtunk a motor beállításainak finomhangolásával, minden edzésen sikerült gyorsulnom, és a nemzetközi felnőtt mezőnyben pályafutásom első pole pozícióit és győzelmét is megszereznem. Hihetetlen érzés volt a dobogón a magyar himnuszt hallani” – idézte a csapat közleménye Kovácsot, aki a szombati futamon saját bevallása szerint elrontotta a rajtot, ezért visszaesett a harmadik helyre, de sikerült feljönnie és nyernie, míg vasárnap bár jól rajtolt, a futam során hibázott egyet, ezért a végül győztes német vetélytársa meg tudta előzni.
Az oscherslebeni első és második helyének köszönhetően Kovács az összetett pontversenyben is az élen áll. A sorozat július 6-8. között a belgiumi Zolderben folytatódik.

 

Sokkoló részletek a Fertő-tavi gyilkosságról: mindent elmondott a darabolós gyilkos

Legalább kétszeres gyilkos az az osztrák férfi, aki feldarabolta, majd a Fertő tóba dobta egy prostituált holttestét. A férfi részletesen vallott a rendőröknek gyilkolási módszereiről.
Elfogták és előzetes letartóztatásba is tették az osztrák hatóságok azt a férfit, akit megalapozottan gyanúsítanak a Fertő tóban talált nő megölésével.

A megcsonkított holttestről először az osztrák hatóságok is azt feltételezték, hogy a rejtélyes körülmények között eltűnt, és vélhetően meggyilkolt egykori valóságshow-hősé, VV Fannié lehet.

Aztán azonban olyan információk is megjelentek, amelyek szerint a darnózseli hentes feleségét, N. Juditot rejthette a víz.

Ezeket a verziókat természetesen megvizsgálták a hatóságok, majd a fogazata alapján annyit megállapítottak, hogy az áldozat 20 és 40 év közötti.

Most az osztrák államügyészség minden korábbi feltételezést elvetett: azonosították az áldozatot, aki vélhetően szlovák vagy cseh származású, de Bécsben dolgozó szexmunkás. Eljutottak a gyanúsítotthoz is, aki osztrák állampolgár.

Az osztrák Krone.at úgy tudja, a bécsi férfi drogdílerként keresett pénzt és az áldozat kuncsaftja volt. A nőt a Westbanhoffon, az ot­tani nyugati pályaudvaron szedte fel visszajáró vendégként többször is. Az sem kizárt, hogy szerelmes volt a lányba, aki azonban nem viszonozta érzelmeit.

A lap szerint a férfi nem tagadta tettét, mindent bevallott, és azt is elmondta, pontosan hogyan végzett a nővel. A gyilkosság napján a nádasba vonszolta áldozatát, előbb halára szúrta, majd egy fűrésszel feldarabolta.

A zsaruknak más sokkoló részletet is bevallott: így azt, hogy nem a lány volt az első áldozata, korábban egy férfival is végzett, akit fejszével darabolt fel.

Egyelőre nem tudni, mennyit kaphat a darabolós gyilkos, de az bizonyos, hogy közel életfogytiglani börtönre számíthat. A lány testének további darabjait még keresik, a helyi rendőrség bízik benne, hogy hamarosan megtalálják.

Szakadékba borult egy kisbusz ,egy ember a kisbusz alá szorult és életét vesztette,további három utas megsérült

Az út melletti szakadékba borult egy kisbusz Komárom-Esztergom megyében, a bajóti pincesoron keddre virradó éjszaka. A jármű utasai közül egy ember a kisbusz alá szorult és életét vesztette – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

Közleményük szerint a balesetben további három utas megsérült. A nyergesújfalui hivatásos tűzoltók megkezdték a műszaki mentést és a kisbusz kiemelését.

 

Végösszeg helyett PIN-kódot ütött be a nő, 2 millióért kávézott

Egy 37 éves szórakozott francia nő elég drágán tanulta meg, hogy a jövőben nem kalandoznak el a gondolatai fizetésnél, ugyanis a végösszeg helyett a PIN-kódját ütötte be, és így 7686 svájci frankot (közel 2 millió forintot) fizetett egy kávéért és egy süteményért egy kebabosnál a svájci Dietikon városában,írja az Index

Az eredeti számla 23,7 svájci frank volt (közel 6 ezer forint), és amikor ezt fizette, akkor ütötte be végösszegnek a PIN-kódját. A nő ráadásul csak hó végén vette észre a malőrt, amikor megkapta a havi mérlegét a banktól. Ekkor bepánikolva először a bankot, majd a rendőrséget hívta, de egyik helyen sem tudtak neki segíteni, mert nem visszaélés történt, hanem ő adott meg egy vaskos borravalót tévedésből.

Ezután próbálta elérni a céget, ahol nem járt sikerrel se ő, se egy, az esetet feldolgozó napilap. Egy másik lap végül, a 20 Minuten elérte a cég vezetőjének bátyját, aki szóbeli ígéretet tett, hogy a New-Point cég vissza fogja utalni a nőnek a pénzt.

(viathelocal.ch)

Bécs és Budapest közösen rendezhet jégkorong-világbajnokságot 2023-ban

Bécs és Budapest közösen rendezhet elitvilágbajnokságot 2023-ban – mondta Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke.

A sportvezető az M1 aktuális csatorna hétfői, Ma reggel című műsorában értékelte a szombaton zárult budapesti divízió I/A-s világbajnokságot – amelyen a magyar válogatott negyedik lett -, és elárulta, néhány év múlva ismét esély lehet egy hazai világeseményre.
“Itt volt a nemzetközi szövetség főtitkára, volt egy közös vacsora is, és teljesen el volt ájulva Budapesttől és a rendezvénytől. Mondta, hogy a szurkolók és a körülmények teljesen A csoportos szintűek. Azt is megemlítette, érdemes lenne gondolkoznunk azon, hogy 2023-ban Béccsel közösen rendezzünk világbajnokságot” – nyilatkozta a szakmai alelnök.
Hozzátette, érdemes átgondolni az ötletet, mert a magyar jégkorong egyik fő célja, hogy 2025-re stabil csapata legyen az elitmezőnyben.
A múlt heti torna megrendezéséhez a német szövetség elnöke is gratulált, csak a jég minősége miatt érte kritika a szervezőket. Kovács Zoltán elismerte, hogy egy méterrel a jég fölött fagypont alatti hőmérséklet helyett 17 fok volt, ez pedig valóban rontotta a játék színvonalát, és zavarta a játékosokat. Hozzátette, ezen mindenképpen változtatni kell a jövőben.
Május 18-án Koppenhágában jelölik ki a jövő évi divízió I/A-s világbajnokság helyszínét. A sportvezető szerint valószínűleg Szlovéniában vagy Litvániában lesz a torna, a magyarok csak akkor pályázhatnak ismét, ha más ország nem jelentkezik.
A magyar válogatott szövetségi kapitányának szerződése lejár. Kovács leszögezte, csak a szakmai értékelés után lehet majd válaszolni rá, hogy Jarmo Tolvanen marad-e a kispadon, vagy új szakember érkezik, de érzése szerint a finn edző minden tőle telhetőt megtett a sikerért.