A gazdi filmre veszi mit csinál a postás a kutyájával – a felvétel most futótűzként terjed a neten

Nagyon sokszor használjuk a “veszélyes kutya” kifejezést. De nincsenek igazán veszélyes kutyák, csak olyan gazdik akik nem képesek megnevelni a kutyájukat vagy pedig nem foglalkoznak eleget velük.

A kutyák, ugyanúgy, mint az emberek, nem agresszívan születnek, ezt a viselkedést tanulják. A lenti felvételen egy úgymond “veszélyes” kutyát látunk.

Kyza egy 9 hónapos német juhász kutya, akit a környezete és a szomszédok is veszélyes kutyának tartanak, írta gazdája a -on. De ha ezek az emberek egy kicsit és félretennék előítéleteiket, egészen más lenne a véleményük a kutyáról.

A gazdinak ugyanis sikerült filmre venni a találkozást a kutya és postás között. A négylábú és a férfi között már az első látogatás után barátság alakult ki és ha a postás arra jár, gyakran megöleli a kutyát még akkor is ha éppen nem hozott oda levelet.

Ezt a filmet sokan látták már az interneten. A felvétel emlékeztet minket arra, hogy ne ítéljünk meg egy kutyát a külseje alapján. Ha ezzel egyetértesz, kérjük oszd meg ezt a cikket barátaiddal.

X-Faktor: felrobbantotta a színpadot a Szlovákiából érkező Klaudia

Állva tapsolt az egész stúdió Klaudia Radicovának az X-Faktorban.

A Szlovákiából érkező Klaudia Radicova Whitney Houston I Have Nothing című dalát adta elő az X-Faktor színpadán. A közönség és a mentorok állva tapsoltak a fiatal versenyzőnek, aki a könnyeivel küszködött, hiszen egy hatalmas álma vált ezzel valóra.

Az ítészek csak szuperlatívuszokban beszéltek Klaudia előadásáról. „Nekem meg most már az az álmom, hogy halljalak még egyszer. Ez fantasztikus volt, csodálatos volt” – áradozott a produkcióról Puskás Peti. „Hálát adok a Jóistennek, hogy ilyen tehetségek sétálnak be erre a színpadra, mert azt gondolom, hogy erről szól az X-Faktor igazán, az ilyen őstehetségekért vagyunk itt” – mondta Radics Gigi.

Nagyon tetszik a hangszíned, az erő, ami benned van, ahonnan énekelsz, az ízlésed. Én nagyon szeretnélek támogatni, szeretnélek segíteni” – jelentette ki Gáspár Laci, míg ByeAlex szűkszavúan csak ennyit mondott Klaudiának: „Ja, jól énekelsz.”

A szlovákiai versenyző négy igennel továbbjutott a botrányoktól sem mentes X-Faktorban, amelynek előző heti válogatójában Tamáska Gabi is hatalmasat énekelt.

Padlót fogott a zsűri: Pintér Tibor nőként felrobbantotta a stúdiót – Mutatjuk a produkciót

A Nemzeti Lovas Színház igazgatója mindenkinél kiverte a biztosítékot a Sztárban sztár műsorában! Elképesztően alakította Beyoncét a produkciójában!

Mint megírtuk, Tenya szinte biztosra vette, hogy kiveri a biztosítékot szombati produkciója. Pintér Tibor a TV2 Sztárban sztár című műsorának második adásában Beyoncé bőrébe bújt, ami nem kevés felkészülést igényelt.

A színész azonban felrobbantotta a stúdiót, alakítását látva a zsűri padlót fogott a nevetéstől.

„6 évad, 497 nóta kellett ahhoz, hogy tudjunk prezentálni egy olyan nőt, akit még a Stohl se d.gna meg” értékelte Majka Pintér Tibor előadását. Liptai Claudia szerint Tenya borzalmasan nézett ki, és nagyon sajnálta, hogy a gyerekei ezt látták.

Hatalmas dologra szánta el magát Curtis, ez mindent megváltoztat

Széki Attilának nem csak a karrierjében, hanem a magánéletében is nagy változások várhatók.

Ahogy korábban a Blikk megírta, Curtis és barátnője, Kriszti közt elég komolyra fordultak a dolgok: az újpesti rapper törökországi nyaralásuk alatt meg is kérte kedvese kezét. Már akkor tudni lehetett, hogy az esküvőt 2019 augusztusára tervezik, amit most Attila a Borsnak meg is erősített.

– Nem szeretnénk sokat várni az esküvővel, és már megvan a dátum is. Jövő augusztusban házasodunk össze, és igazi nagy lagzit tervezünk, kétszáz fővel – árulta el a lapnak a Csak show és más semmi forgatása után. Azt sem titkolta, hogy a családalapítás is már napirenden van náluk, ő készen áll az apaságra: – Nagyon szeretnénk kisbabát, és ezt a jóistenre bíztuk. Tőlünk most már bármikor jöhet, mi melózunk rajta – mondta.

Curtis úgy érzi, Krisztiben megtalálta azt a nőt, akit mindig is keresett. Kapcsolatuk töretlen, melynek egyik oka, hogy párja nem féltékeny típus.

– Szerintem ez intelligencia kérdése. Nyilván színpadi emberként voltak, vannak, mindig is lesznek női rajongóim, de Kriszti ezt egyáltalán nem veszi nehezen, sosem volt köztünk emiatt probléma – magyarázta a rapper, akinek legközelebb Horváth Éva lesz a partnere a TV2 műsorában, aminek kifejezetten örül, mert nincs olyan hetero férfi az ő korosztályában, akinek ne lett volna otthon egy posztere a modellről, amit álmodozva nézegetett.

Dur­ván ne­ki­men­tek Maj­ká­nak a nézők, na­gyon mér­ge­sek rá

A Sz­tár­ban Sztár zsű­ri­tag­já­nak pon­to­zási mód­sze­ré­vel egy­ál­ta­lán nem elé­ge­det­tek a nézők, dühös le­ve­le­ket írtak neki.

A Sztárban Sztár múlt heti adásában Majka úgy döntött, hogy szigorúbban fogja pontozni az idei évad produkcióit, mint valaha!

Ennek következtében a múlt heti adásban rendkívül alacsony pontokat adott a versenyzőknek, ám ez nem mindenki tetszését nyerte el.

A rapper a múlt heti adást követően rengeteg levelet kapott, amiben a nézők sérelmezik a szigorúságát.

“A múlt hét után legalább harmincan írtak nekem, hogy rohadjál meg, te szemét, mert annyira rossz pontokat adtam” – mondta el a vasárnapi élő adás előtt a stúdióban a rapper.

Dermesztő adatok a magyar gazdaságról, nagy a baj

Az elmúlt években a magyarországi közbeszerzési szerződések 60 százalékát nem átlátható módon ítélték oda, a közbeszerzések 30 százalékánál nem volt verseny, azaz arra csak egy ajánlat érkezett – állapították meg a Corruption Research Center Budapest (CRCB) kutatói gyorselemzésükben.
A kutatók a 2005. január és 2018. augusztus között közzétett több mint 190 ezer közbeszerzési szerződés adatait vizsgálta. Az adathiányok, az EU-támogatás, a transzparencia, a versenyerősség és a korrupciós kockázatok szerint tekintették át a szerződéseket; a keretszerződéseket ezúttal nem vették figyelembe.

A szerződések számának évenkénti alakulása a politikai ciklusok érvényesülésére utal: a választási években megugrik a megkötött közbeszerzési szerződések száma – állapították meg a CRCB kutatói. Az európai uniós fejlesztési ciklusok hatása is nyomon követhető az EU-által finanszírozott szerződések arányával. A legutóbb 2016-ban nagymértékben visszaesett, majd 2017-2018-ban újra nőtt az uniós pénzből finanszírozott sikeres beszerzések aránya (13 százalékról 22 százalékra).

Egyre kevesebb az adathiányos szerződés, az olyan közbeszerzés, amelynek a főbb adatait (az ajánlatkérő és a nyertes neve, a szerződéses ár, a pályázók száma) nem tették közzé, de mintegy 20 százaléknál az elmúlt években hiányozott egy vagy több adat. A kutatók szerint az adathiányok egy része figyelmetlenségből, hanyagságból ered, míg másik része nem más, mint adateltitkolás. Ha az egyébként korrupt szereplők (ajánlatkérő, ajánlattevő) nem szeretnének lebukni, akkor jobb, ha kevés adatot tesznek közzé.

Korlátozott hozzáférés

A piaci verseny erősítése és a korrupciós kockázatok csökkentése szempontjából nagyon fontos, hogy egy közbeszerzési pályázatról a piaci szereplők mindegyike tudomást szerezzen – olvasható az elemzésben. Ezért nem mindegy, hogy a közbeszerzést milyen eljárási formában bonyolítják le, a piaci szereplők egyenlő eséllyel értesülnek-e az üzleti lehetőségekről. A hirdetmény nélküli vagy korlátozott hozzáférést biztosító eljárások (például az összefoglaló tájékoztatóssal indulók) ugyanis könnyebben használhatók a verseny tudatos szűkítésére, összejátszásra, illetve a korrupt tranzakciók megvalósítására.

A kutatók megállapítása szerint 2005-2009-ban a közbeszerzési eljárások eredményeként a megkötött szerződések 70-80 százalékát kötötték meg olyan eljárási rendben, amely transzparensnek tekinthető. Később, 2008 után ez az arány meredeken csökkent, a mélypontja 2011 májusára tehető (12 százalék). Ezt követően nőtt és 2012-2018 között nagy ingadozások mellett gyakorlatilag nem változott, 39-40 százalék körüli azon szerződések aránya, amelyeket transzparens, hirdetmény közzétételével induló eljárások nyomán kötöttek meg.

A korrupciós kockázati mutató (CR2) alakulása évente

Forrás: CRCB

Korlátozott verseny

A kutatók verseny nélkül kötött szerződésnek tekintették azokat, amelyeket olyan eljárás nyomán kötötték, ahol csak egy pályázó volt. A vizsgált időszakban ezek aránya 30 százalék körül alakult az összes közbeszerzést tekintve, 2016-2017-ben némi javulást lehetett látni, de 2018-ban újra nőtt azon szerződések aránya, amelyeket nem előzött meg verseny – írták a kutatók.

A transzparencia és a verseny hiánya növeli a korrupciós kockázatot. A kutatók által használt korrupciós kockázati mutató (CR2) erőteljesen növekvő tendenciát jelez 2005 és 2012 között, majd ezt követően e tényezők viszonylag magas szinten való stabilizálódását. 2015 óta minimális csökkenés érzékelhető.

Janza Kata és Pintér Tibor lányából gyönyörű nő lett – Fotókon a ritkán látott Janka

Janza Kata és Pintér Tibor egy szem lánya már felnőtt nő.

Janza Kata és Pintér Tibor rövid ideig tartó házasságából egy gyermek született, Pintér Janka. A lány 1998-ban látta meg a napvilágot, mára pedig gyönyörű, felnőtt nő lett belőle.

A fiatal szépség élete a tánc, bár most egy ausztriai síbaleset miatt műteni kellett a térdét, így hanyagolnia kell egy időre a legkedvesebb elfoglaltságát a Story magazin információi szerint. Édesanyja sokat ápolja, a lány pedig napról napra egyre jobban érzi magát. A kapcsolatukról is meséltek a lapnak.

– Anya a legjobb barátnőm. Gyerekkorom óta úgy érzem, bármit elmondhatok neki, sosem volt előle titkolnivalóm. Néha persze van, hogy keveset tudunk találkozni, és nincs időnk pletykálni – nyilatkozta Pintér Janka.

Janza Kata szerint lánya nagyon érett személyiség, egy igazán megfontolt és higgadt lány, emellett pedig úgy látja, a gyermeke az ő tanítómestere.

– Janka velem ellentétben gyorsan, a felszínen old meg minden problémát. Kimondja, ha hibázott, és azonnal megbeszéli másokkal. Ezt is meg kellene tanulnom tőle, mert én sokszor a lelkem mélyére süllyesztem a gondjaimat, és akár évekig is képes vagyok elrágódni rajtuk. Nem hiába mondom, hogy a lányom a nagy tanítómesterem – tette hozzá.

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nő lett Janza Kata és Pintér Tibor lányából.

Óriási baki: ezért nem indult el időben a Sztárban Sztár élő műsora

Hiába várták a nézők az élő show-t, közel 20 percen keresztül a múlt heti Sztárban Sztár produkcióit láthatták a nézők. Az is kiderült, miért.

A várakozásokkal ellentétben egy technikai probléma miatt közel 20 percen keresztül nem a Sztárban Sztár ma esti, élő műsorát láthatták a tévénézők a csatornán. Hosszú időn keresztül ugyanis a TV2 stúdióképét nem tudták kiközvetíteni, így nem tudott elindulni az élő show és egy úgynevezett “backup adás” keretein belül az előző heti produkciókat vetítették, ezzel elkerülve, hogy ne a sötét képernyőt lássák a nézők.

Információink szerint a stúdióban pedig mindenki gőzerővel dolgozott azon, hogy az ismeretlen eredetű probléma ellenére (ilyen ugyanis korábban még nem történt), minél hamarabb elkezdődhessen az élő adás és a nézők élvezhessék a műsort. Erre körülbelül 20 percet kellett várni, Till Attila végül 19 óra 15 perckor tudott bejelentkezni élőben.

Nincs épeszű magyarázat arra, miért akarnak az ország legnagyobb háborítatlan erdejébe kisvasutat

A Csarna-völgy fokozottan védett erdejét hamarosan betonnal önthetik ki. Riport a Börzsönyből, ahova a minisztériumnak nem elég öt kisvasút.

Másfél órát autóztunk Budapestről, hogy megnézzünk egy helyet, ahova évek múlva kisvasutat építhetnek. Időpazarlásnak tűnhet, pedig bőven megérte elutazni a Börzsöny lábához, mert láttuk Magyarország legnagyobb érintetlen erdejét, amelyet fel akarnak dúlni.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Megmagyarázhatatlan okból az eddigi öt börzsönyi kisvasút mellé a Csarna-völgy jelenleg fokozottan védett részén is kisvasutat építenének – derült ki egy kormányhatározatból. A WWF Magyarország arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen beruházásnak súlyos természetvédelmi következményei lehetnek, mégis csodaszámba menne, ha a minisztérium visszatáncolna.

Betonnal önthetik ki a fokozottan védett erdőt

Gálhidy Lászlóval, a WWF erdővédelmi programvezetőjével a fokozottan védett terület határán találkoztunk, együtt sétáltunk be a szűk völgybe. Kanyarog a Csarna-patak, tucatszor folyik át a rozoga állapotban lévő sín alatt, köveken kell egyensúlyozni az átkelésekhez. Ezt a sínt akarják újjáépíteni, amely soha nem szolgált turisztikai célt, erdészeti vasútként működött 1913-tól. A második világháború után aztán ezt a funkciót már csak rövid ideig töltötte be, lassan az enyészeté vált – meséli Gálhidy, miközben a völgy aljában gyertyánok és bükkök sűrűjében állunk. A ’70-es évekig még valamilyen formában működött, erdei munkások használták. Ha viszont turisztikai célt szolgál majd, egészen más szabványokat kell alkalmazni.

Nem lenne elég egy kisebb töltés, betonvédművekkel kellene kordában tartani az olykor megáradó patakot.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

A sín a hosszú évek során több helyen megcsavarodott, leszakadt, már használhatatlan. Lehet újat építeni, de annak komoly ára lesz:

Ez egy szűk völgy, ahol a pataknak elég nagy az esése, így komoly munkát tud végezni, néhány évente komoly áradásokat produkál. Ez nehézzé is teszi azt, hogy itt állandóan fenntartható legyen egy vasúti pálya.

Legfeljebb betonból építhetnek támfalakat ennek érdekében.

Az 1000 hektáros fokozottan védett területen 40 éve nincs fakitermelés, ekkora terület erdőgazdálkodás nélkül máshol nincs az országban.

Fokozottan védett területen az élővilágnak és az életközösségnek a megvédése a legfőbb cél. Minden egyéb tevékenységet ennek kell alárendelni

– mondja Gálhidy László.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Nem elég az öt kisvasút

A fokozottan védett területig már vezet egy kisvasút, ezzel nincs is semmi gond, kertek előtt, erdő szélén halad el.

A Börzsönyben 5 különböző kisvasút van – köztük a Csarna-völgyig elérő Kemencei Erdei Múzeumvasút –, hosszú órákon keresztül lehet kanyarogni ezekkel a vonatokkal a hegyvidéken. Ezért is gondoljuk, hogy egy fokozottan védett területen nehezen indokolható egy újabb hasonló beruházás

– mondja Gálhidy.

A völgy a Duna-Ipoly Nemzeti Park területe. Külföldön bevett szokás, hogy a nemzeti parkokban meghagynak egy olyan magterület, amely gyalogosan megközelíthető, de nincsen bányászat, fakivágás, esetenként még vadászat sem. A Csarna-völgy ilyen magterület lehetne, de a háborítatlanságtól egyre messzebb kerül.

Bejönnek majd a munkagépek, kell egy út, ahol a karbantartást végző jármű közlekedik. Ha körbenézünk, látjuk, hogy ezen a vadregényes helyen ilyen lehetőség most nincs. Van egy különleges, szinte őserdő hangulatú területünk, aminek a megváltoztatása komoly hiba. Ezzel szemben pedig van egy olyan fejlesztés, amiből már nagyon sok van az országban, itt a Börzsönyben is.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Az építkezést először a növényzet sínylené meg. Majd jönne az üzemeltetés, ami szennyezéssel jár, vegyi anyag, olaj kerülhet a talajba. A kisvasúttal zajhatás is jár, az egész völgy zeng majd a zakatolásától. Azok az érzékenyebb fajok, amelyek betelepültek ide, a fehér hátú harkály, a fekete gólya valószínűleg itt hagyják a területet. A Börzsönyben fellelhető szalamandrák 30 százaléka a Csarna patak mentén él. Ha a patak medret szétrombolják, a fákat kivágják, akkor megváltozik a mikroklíma, a kétéltűek erősen megritkulhatnak. Valószínűleg a 8-9 éve ezen a területen élő hiúz is menekülni kényszerülne.

Miért kell az utolsó érintetlen területet is beépíteni?

Régen a mindennapok része volt, hogy erdei vasutakat építettek a Kárpátokban, hiszen ez volt a faanyag szállításának legegyszerűbb módja. Ezeket sokszor csak ideiglenesre építették meg, miután tarra vágták az erdőt, gyakran felszámolták a feleslegessé vált vágányokat.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

A beruházás azért sem érthető, mert az egész szakasz körülbelül három kilométer hosszú, vagyis gyalogosan is kiválóan bejárható. A cél valószínűleg az, hogy a Nagy-Hideg-hegyi sípályával összekössék ezt a részt, de ahhoz további fejlesztések kellenének. Az egyik érintett önkormányzat a kemencei. A WWF munkatársa úgy tudja, Pongrácz János László polgármester azért támogatja a beruházást, mert abban bízik, hogy felvirágzik a helyi turizmus. Mi is kerestük a polgármestert, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy külföldön tartózkodik.

A tervezett kisvasúttal kapcsolatban érdeklődtünk Sölch Gellértnél, az Emmi stratégiai helyettes államtitkáránál, a szintén állami kézben lévő, Ipoly Erdő Zrt.-nél, amely az üzemeltetést végezheti, de nem kaptunk választ kérdéseinkre. Az érintett Duna-Ipoly Nemzeti Parktól ugyan érkezett egy üzenet tíz nap után, de ebből csak az derült ki, hogy ha van is véleménye a nemzeti parknak a várható pusztításról, azt nem árulhatja el.

Az Agrárminisztérium Sajtóirodájával való egyeztetést követően ezzel a témával kapcsolatban jelenleg nem kívánunk nyilatkozni.

A beruházással kapcsolatban a környező települések közül Nagybörzsöny és Perőcsény polgármesterét is kérdeztük: előbbi, Antal Gyuláné azt írta, őket nem érinti a Csarna-völgyben tervezett kisvasútépítés, de ahogyan nekik is az volt, biztosan Kemencének is fontos a kisvasút megépítése. Annyit még hozzátett, hogy az idegenforgalom növekedéséhez valószínűleg hozzájárul a kisvasút működése is, de az nagyban függ attól is, hogy a település mit tud nyújtani az idelátogatók számára.

És hogy mit tehet a WWF? Ha az engedélyeztetés megtörténik, petíciót indítanak. 2012-ben már sikerült megakadályozniuk, hogy az Ipoly Erdő Zrt. fakitermelést indítson a Csarna-völgyben, Gálhidyék abban bíznak, ettől az újabb beruházástól is meg tudják óvni a természetet.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Nagy pénz, kisvasút

Az jól látszik, hogy a foci mellett a kisvasútépítés a kormány egyik kedvenc hobbija. Ennek megfelelően temérdek pénzt öntenek bele, miközben úgy tűnik, fenntartásuk nem gazdaságos. A kormány idén jelentette be, hogy tízmilliárd forintot fordít a kisvasutak felújítására, ami érthető akkor, ha ez valóban rozoga állapotú, használatban lévő kisvasutakra megy el. De ha a felújítás alatt azt értik, hogy 50 éve használaton kívüli vasúti vonalakat támasztanának fel, és alakítanák át turisztikai célokra, az nehezebben megmagyarázható. Valószínűleg a világon nincs sok olyan kisvasút, amelyik nagyobb reklámot kapott volna a felcsútinál, de a miniszterelnök falujában zakatoló vasút üzemeltetése még így is súlyosan veszteséges. Nemrég az Átlátszó derítette ki, hogy a 600 millió forint uniós támogatásból épült felcsúti kisvasút az elmúlt egy évben 8,2 millió forint veszteséget termelt.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu (forrás)

Mit tett magával Gáspár Laci?! Már nagyon megbánta…

Miért tette ezt?

Gáspár Laci a napokban még divatos fazonra nyírt szakállal mutatkozott, mostanra pedig teljesen megszabadult már-már védjegyévé válló arcszőrzetétől. Saját bevallása szerint így utólag visszagondolva már eléggé megbánta, hogy megtette…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Levágtam,de megbántam egy kicsit! 🙄🤦🏽‍♂️✋🏼 #dikholaszakáll #nemoreszakáll

Gáspár Laci (@gasparlaci) által megosztott bejegyzés,