Image default
Egyéb

Aurelio édesanyja kis híján elájult, amikor megtudta, hogy börtönbe megy a fia

Aurelio pedig már a tárgyalás elején elsírta magát, és zokogva beszélt az utolsó szó jogán.

Mi is beszámoltunk róla, hogy ítéletet hirdettek egy valóságshow egykori szereplője, Aurelio Caversaccio ügyében.

A férfi négy év börtönt kapott, de meg sem várta, hogy kihirdessék az ítéletet. Annyira összetört a tárgyaláson, hogy még az ítélethirdetés előtt elhagyta a bíróságot.

Az utolsó szó jogán sírva kért kegyelmet a bírótól. A vád szerint Aurelio emberrablásban bűnös. 2017-ben egy barátja pénzt lopott tőle. Miután bántalmazta és akarata ellenére autóba tuszkolta azt a férfit, aki szerinte meglopta, Aurelio ellen vádat emeltek.

A bíróság a bizonyítási eljárás során nem talált enyhítő körülményt. A helyzetet pedig súlyosbította, hogy korábbi drogügye miatt büntetett előéletű, és feltételesen volt szabadlábon. Első fokon bűnösnek találta a bíróság, négy év börtönre ítélték, és legkorábban büntetése 2/3-ának letöltése után szabadulhat.

“Nem bírnám ki a börtönt, és nem is érdemlem meg. Nem tettem semmit, nem raboltam el senkit. Ez az egész úgy tönkretette az életemet, mindennap rettegek, hogy mi fog történni. Pszichésen teljesen összetörtem már” – mondta Aurelio a Blikknek. “Pár éve nagyon csúnyán belecsúsztam a drogokba, de sikerült kijönnöm ebből. Azt hittem, végre normális életem lehet, de most attól kell rettegnem, hogy mikor visznek el.”

Aurelio édesanyja is nehezen fogadta az ítéletet, a lapnak azt mondta:

“Majdnem elájultam, amikor meghallottam, hogy elítélték a fiamat. Szegénykém nincs jól, itthon van velünk, teljesen összetört. Nincs teljesen magánál, nem hiszi el, ami történt.”

Aurelio anyja azt is mondta a Blikknek: “Imádkoztam érte, hogy győzzön az igazság, mondja azt a bíró, hogy nem bűnös. Mégis elítélték… Anyaként nem tudom elmondani, milyen nagy fájdalom ez. Az egyetlen gyermekem, bele sem merek gondolni, hogy majd a börtönbe kell hozzá bejárnom.”

Hasonló cikkek

Receptköteles lesz több népszerű fáljdalomcsillapító

admin

Közel egy napnyi szenvedés után altatták el végül a Szovátánál elütött medvét

admin

A rák 12 apró tünete, amit senki nem vesz komolyan

admin

Amikor még a szánkózás egy felnőttnek is maga volt a csoda, amikor még nem uralta a világunkat az egymástól való elszigetelődés.

admin

Hazavitte a gyereket a bölcsiből és így nézett ki a háta…

admin

1,5 kiló szotyit hántolt el Orbán Viktor, a Puskás Stadion avatóján

admin