Image default
Egyéb

„A hír valóban igaz, meghalt” – Íme további részletek Terry Black utolsó óráiról

– A hír valóban igaz, meghalt. Beteg volt, de nem számítottunk erre. Most nem tudok beszélni. Még fel sem fogtam az egészet, és rengeteg dolgot kell intézni – mondta a Blikknek Dani.

Terry Black a közelmúltban infarktust kapott, ami után műteni is kellett. A hét végén már kiengedték az intenzív osztályról, úgy tűnt, az állapota egyre jobb, minden oka megvolt arra, hogy bízzon a felépülésében.

Munkatársunk ekkor még telefonon beszélt is vele. Terry Black azt mondta, már a hazatérésére készül. A beszélgetés során jókedélyűnek tűnt, és azt is elmesélte, hogy a kórház teraszán szokott napozni és beszélgetni a többi beteggel.

A nyáron egyébként Magyarországon is járt az évek óta Németországban élő előadóművész. Terry Black nem először küzdött meg súlyos beteg­séggel.

A múlt nyáron még arról beszélt lapunknak, hogy szervezetét ötödik alkalommal támadta meg a rák, akkor a tüdejében találtak daganatot, amely a csontvelőben képezett áttétet. Helyzetét annyira kilátástalannak ítélte, hogy eleinte nem akarta kitenni magát a kellemetlen kezeléssorozatnak, ám végül mégis beadta a derekát, a kezelésekre pedig jól reagált. Az elmúlt évtizedben kétszer diagnosztizáltak nála mellrákot, de megküzdött már tüdő-, valamint végbéldaganattal is, két esztendeje pedig egy infarktuson esett át.

Hasonló cikkek

Orbán: “Régóta akarjuk hogy visszatérjenek a törökök” – Iskolát nyit Erdogan alapítványa Magyarországon

admin

VIDEÓ: Le mernéd így dudálni a szabálytalankodó rendőrt?

admin

Aurelio édesanyja kis híján elájult, amikor megtudta, hogy börtönbe megy a fia

admin

Orvosra van szüksége Majkának! Ki kell derülnie a pontos diagnózisnak

admin

Nyilvánosságra került Borkai Zsolt vagyonnyilatkozata

admin

MA REGGEL derül ki : GÁSPÁR EVELIN gyógyíthatatlan beteg! ITT a szomorú diagnózis – nagyon kemény időszak vár most rá! Kitartást Evelin!

admin