Image default
Hírek Poltika

A havi bér egy részét megtakarítási számlára utaltatná a számvevőszék elnöke, amit az állam kezelne

Formabontó ötlettel állt elő egy hétfői interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. A javaslat lényege, hogy mivel minden előrejelzés szerint a következő években pénzügyi válság közelít, nem ártana felkészíteni a lakosságot a takarékoskodásra. Pontosabban mondva: az állam szívesen megtakarít a dolgozóknak az ő pénzükből. Nem kósza ötletről van szó, az interjú címe is úgy szól: „Háromhavi tartalékot a családoknak!”

A jövőben a kormány ahhoz kötné a bérnövekedést, ha a munkáltató a bér átutalása során annak egy részét automatikusan egy megtakarítási számlára küldi meg: 

„A kormányzat tehetne egy ajánlatot a foglalkoztatónak, hogy a következő évek bértárgyalásainál nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem követlenül a dolgozóknak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak.”

Domokos szerint közgazdasági konszenzus van abban a kérdésben, hogy legalább három hónapnyi megtakarítással kell rendelkeznie egy családnak ahhoz, hogy egy váratlan helyzetben ne roskadjon meg a háztartás, és képes legyen alkalmazkodni. 

Azt mondta meg, hogy az államnak ösztönzőket kellene adnia annak érdekében, hogy az emberek a megtakarítást válasszák az azonnali költés helyett, mint például a megtakarítások értékállóságának biztosítása, akár inflációkövető állampapírokkal, vagy a kamatadó eltörlése is, bár a legerősebb „ösztönző” nyilván az lenne, ha a munkáltató automatikusan megtakarításra kényszeríteni az éves bér egy negyedét. 

„Szükség van a költségvetési stabilitásra, de legalább ekkora szükség van arra, hogy a magyar társadalmat pénzügyileg tudatos és erős, megtakarító családok alkossák” – nyilatkozta még Domokos. (24.hu via Világgazdaság)

Hasonló cikkek

Középiskolásokat szállító busz ütközött, 12-en meghaltak, rengeteg a sérült

admin

Több mint 17 milliárd forintot érő heroinszállítmányt foglalták le a napokban Budapesten

admin

Ha ez a szám hív, ne vedd fel:akár 600 ezer forintodba kerülhet egyetlen hívás

admin

Hókáosz Ausztriában – áramkimaradás, járhatatlan utak, bezárt üzletek

admin

Fontos változások a munka törvénykönyvében,közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

admin

Kettévágja az országot a zivatar, jeget is hozhat, veszélyjelzést adtak ki

admin