9000 doboz cigivel,sorompót áttörve próbált elmenekülni a vámvizsgálat elől egy férfi Záhonynál.

Hirdetés

Egyterű gépkocsi sofőrjét ellenőrizték a pénzügyőrök Záhonynál. A belépésre jelentkező kettős állampolgárságú férfit a szokásos rutinellenőrzés után a másodlagos vizsgálati helyre irányították, azonban a sofőr a lezárt sorompókat áttörve elhajtott a helyszínről.

A pénzügyőrök Záhony belterületén találtak rá a járműre. Sydney, a szolgálati kutya dohányt jelzett az autóban, ezért trélerrel visszaszállították azt a határállomásra.

A jármű speciálisan csempészetre kialakított csomagtartójából, tetőtér kárpitjából, ülés alatti üregeiből, valamint a hátsó ajtókból mintegy 9 ezer doboz cigaretta került elő. A vizsgálat alatt az autó sofőrje az útleveléért visszament a határra. Elmondta, hogy egy közeli étterem volt a szállítmány célállomása, ahol 50 ezer forintot kapott volna.

A NAV munkatársai a több mint 8 millió forint értékű csempészárut és az átalakított gépkocsit lefoglalták, a sofőr ellen pedig költségvetési csalás miatt feljelentést tettek. A férfi ezen kívül 17 millió forint vámigazgatási bírságra is számíthat.

– NAV –

15 korrupt rendőr kezén kattant a bilincs ismét!Határrendészeket fogtak el a TEK munkatársai

Hirdetés

Nyomozó ügyészek és a TEK munkatársai fogtak el kedden tucatnál több  a keleti határon, vélhetően Záhonyban – írja a Magyar Idők. Az akció a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) operatív felderítése nyomán indult.

Kedd reggeltől késő délutánig a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) regionális osztályának nyomozó ügyészei a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik felszámolóegységével közösen előbb a határátkelőn szolgáló, gyanúba keveredett határrendészeket, majd a szabadnapjukat töltőket, illetve a szabadságon lévőket az otthonukban fogták el.

Előállításukat követően korrup­ciós bűncselekményekkel gyanúsították meg valamennyi egyenruhást, őrizetbe vették őket, valamint a KNYF indítványozta az előzetes letartóztatásukat is – írja a Magyar Idők.

Meg nem erősített információk szerint az elfogottak pénzt – állítólag esetenként 5–50 eurót – kértek és kaptak a határt átlépőktől az átlépés meggyorsítása, illetve a hivatalos procedúra elmaradása fejében.

A lap úgy tudja, az alapos gyanút tárgyi bizonyítékok is igazolják, az NVSZ ugyanis rögzítette a pénzátadás-átvételek jelentős részét.