Ma reggeltől megkezdődött az országos traffipax nap.Óvatosan az utakon

Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.Ma reggel 6 órától kedden 6 óráig 24 órás sebesség ellenőrzést hajt végre a rendőrség; kijelölték a Speedmarathon elnevezésű akció helyszínei.Az akciót az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva hajtják végre.

A lehetséges helyszínekre sok állampolgári javaslat érkezett, amelyek közül a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemző munka eredményeit figyelembe véve a megyei rendőr-főkapitányságok kijelölték az ellenőrzések helyszíneit és az időpontokat. A javaslatot tevők közül a rendőrség tíz-tíz embert meghív a helyszínekre.

A várható helyszíneket a police.hu már pénteken feltüntette az oldalán, itt található.

(via MTI)

Itthon is megjelentek a civil traffipaxok!

Ketten is jelezték (név szerint: Tibor és Zoli, köszönjük nekik!), hogy a korábbi cikkben említett, osztrák és német trükk már Magyarországon is működik – jelöletlen autókból rögzítik a szabálytalanságokat, így például a motorosok gyorshajtásait is,írja a Hegylakók.hu

 

A módszer nagyjából ugyanaz, mint tőlünk nyugatra: huzamosabb ideig követik a gyanútlan bukósisakost, majd amikor már elég bizonyítékot rögzítettek az elkövetett szabálysértés(ek)re, akkor megelőzik, és a lesötétített kocsiban felkapcsolják a piros-kék villogót.

Bárhol megjelenhetnek a civil rendőrautók

A beszámolók szerint főként az autópályákon, gyorsforgalmi utakon bukkannak fel a jellemzően fehér Audik, Fordok és Mercedesek, de jelen vannak például a megannyi baleset miatt hírhedté vált 8-as úton is.

Felkapcsolták mögöttem a villogót, lelassítottam, ezután félreállítottak a 8-as úton a litéri leágazás közelében. 90 000 forintba fájt a dolog… (Kép: Krizsán Tibor)

Szóval csak óvatosan, ha valaki gyanúsan hosszú időn át, feltűnően szorosan követ – ne kelj versenyre vele, inkább lassíts le, engedd el, mert másodpercek alatt összejöhet egy-egy százezres nagyságrendű bírság.

Tegyük hozzá, hogy nem minden esetben kapnak csekket a szabálytalankodók, tudniillik, többen megerősítették, hogy szóbeli figyelmeztetéssel megúszták a kisebb stikliket.

Ausztriában évek óta „portyáznak” a civil kocsik és motorok

Sziasztok! Az Alpokban motorozók figyeljenek a párosával mozgó, jelöletlen, azonos típusú túragépekre! Különösen a KTM túraendurói  „veszélyesek”, mint azt mi is megtapasztalhattuk… A teljesen civil, jelöletlen vasakkal főként hétvégén, a motorosok által kedvelt szerpentineken járnak fel-alá, és csatlakoznak egy-egy csapathoz.


Amint az előttük-közöttük haladó gépek vezetői elkövetnek néhány szabálysértést, megelőzik őket, felvillan a gépek hátulján a STOP felirat, és kezdődik az igazoltatás.

Mondhatjuk, hogy „jól megúsztuk”, ötven eurónk bánta, hogy nem fékeztünk le teljesen a táblánál, hanem motorfékkel szépen becsorogtunk, ezzel túllépve az előírt sebességet. Szóval csak óvatosan, és ha idegen KTM-esek csapódnak hozzátok, lassítsatok le, álljatok félre – hadd menjenek, keressenek más prédát maguknak…

Frissítve: 2018. 05. 10

Alighogy megjelent a cikk, máris újabb levelek landoltak postaládánkban – kiderült, nem csak a fenti Auditól kell tartani a motorosoknak:

J Astrát is használnak a rendőrök…

 

Ez a Merci is drága fotókat készít

Köszönjük, és várjuk a további képeket, tapasztalatokat!

Nagyot hibázott a csoda traffipax!300 ezer forint bírságot akartak fizettetni a rendőrök egy szabályosan közlekedő autóssal

Kereken 300 ezer forint bírságot akartak fizettetni a rendőrök egy szabályosan közlekedő autóssal arra hivatkozva, hogy a szupertraffipax alatt 50 km/óra helyett 167-tel száguldott el. Két elutasító határozat után végül mégis csak engedtek, így megszabadult a tavaly októbertől fenyegető pénzbehajtás rémétől a család. A történet nem Bács-Kiskun megyei, illetve kecskeméti, a tanulságok miatt azonban úgy döntöttünk, hogy közli a keol.hu a totalcar.hu cikkei alapján.

Néhány hete azzal kereste meg a Totalcar magazint olvasójuk, Krisztina, hogy a családja hónapok óta 300 ezer forinttal tartozik az államkincstárnak, de ezt nem érzik jogosnak. Egy október 15-i gyorshajtási ügyről van szó, amelyhez a ma kiszabható legmagasabb közigazgatási bírságról kiállított csekket is mellékeltek.

A rendőrség azt írta, hogy a Krisztina párjának nevén nyilvántartott Skoda Octavia 2017 október 15-én, délután öt óra körül a 7-es út (119+809 méterszelvényén) Balatonföldvár térségében található szakaszán a megengedett 50 km/óra legnagyobb sebesség helyett 167-tel száguldott. Megsértette a KRESZ megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó passzusát, ezért 300 ezer forintot kell fizetnie.

A rendőrség azt állította, hogy az automatikusan működő VÉDA kamerarendszer azt a pillanatot kapta el, amikor a Skoda – benne Krisztina, a párja, valamint további két felnőtt és egy gyerek, illetve csomagjaik – háromszorosan túllépte a lakott területen megengedett sebességet.

Ezzel szemben a Skoda Octavia első generációjának alapváltozata mindössze hetvenöt lóerős, menetkész tömege több mint 1200 kiló, végsebessége 171 km/óra, és több mint tizenöt másodperc alatt gyorsul nulláról százra, tehát nem egy robbanékony autó. Egy ilyen autónak még egy személlyel is több kilométerre van szüksége ahhoz, hogy elérje a végsebességét, és a helyzet alig változik, ha a cél a 167 km/órás tempó. Az érintett autóban viszont – mint említettük – négy felnőtt és egy gyerek ült, valamint csomagok is voltak. Ők egészen biztosak abban, hogy nem gyorshajtottak, de gyakorlatilag semmilyen bizonyítékuk nincs, illetve nem volt, mellyel tisztázhatnák magukat.

Krisztina és családja bizonyítási indítványt nyújtottak be a mérés után egyetlen nappal hozott elsőfokú határozattal szemben. Ugyanebben a beadványban leírták, hogy az autó vezetője mindig szabályosan közlekedik, gyorshajtás miatt még sosem büntették meg, és kérték az eljárás felülvizsgálatát. November elején a Skoda vezetője által leírt részletekkel kiegészítették az elsőfokú határozatot, de nem változtatták meg a döntést a rendőrségen.

Később a család ügyvédje, Dr. Kardosné dr. Ormándi Zita fellebbezett és leírta, a rendőrség nem tisztázta a tényállást, mert nem vett figyelembe minden, az ügy szempontjából fontos részletet, illetve nem folytatta le a bizonyítási eljárást.

Az ügyvédnő szerint a rendőrség akkor járt volna el szakszerűen, ha beszerzi a Skoda gyár igazolását arra vonatkozóan, hogy újonnan mekkora sebességre volt képes ez az autó, illetve meg kellett volna hallgatnia az utasokat, továbbá műszaki szakértő véleményét kellett volna kikérnie. Kifogásolta azt is, hogy nem vizsgálták meg, hogy a mérés időpontjában megfelelően működött-e a VÉDA. Kérte, hogy a felsoroltakra tekintettel a Budapesti Rendőr-főkapitányság semmisítse meg az elsőfokú határozatot. Ehhez a fellebbezéshez csatolta a Skoda-kereskedésből beszerzett igazolást is az öreg Octavia menetadatairól.

A fellebbezést elutasították és az ügyet felterjesztették a másodfokon eljáró Budapesti rendőrfőkapitánynak, aki december 15-i határozatában kérte a Siófoki rendőrkapitányság vezetőjét, hogy tartson terepszemlét a mérés helyszínén. Ez a terepszemle sem vezetett eredményre.

Kiderült az is, hogy a VÉDA oszlopon lévő GRIFF 1V típusú radaros sebességmérő hitelesítése csak jövőre jár le, ráadásul a gyorshajtás mértékének megállapításakor levonták a mérőeszköz hibahatárát, így jött ki a 167 km/óra. Az is kiderül az BRFK érveléséből, hogy a hitelesített traffipaxok által küldött adatok mindaddig hitelesnek tekintendők, amíg ezek ellenkezőjét valaki nem bizonyítja. Tegyük hozzá, hogy a bizonyításhoz kevés az autók sebességmérője, mert az nem hitelesített – tulajdonképpen nincs közkézen olyan hiteles műszer, amellyel meg lehetne dönteni a traffipax mérési eredményeit.

Mindebből az következik, hogy egy átlagautósnak gyakorlatilag nincs semmi a kezében, ha egy szép napon kap egy csekket 300 ezer forintról, amit 30 napon belül be kell fizetnie, legfeljebb részletfizetésben reménykedhet. A rendőrség maga választhatja meg, hogy milyen tényeket vesz figyelembe a gyorshajtási ügyekben, vagyis teljesen mindegy, hogy egy autó elvileg képtelen, vagy majdnem képtelen az adott útszakaszon ennyire felgyorsulni, mert a kamera ezt látta és mérte, márpedig hiteles, mert hónapokkal vagy évekkel korábban hitelesítették.

A történet azonban végül – a Totalcar cikkét követően – mégiscsak happy enddel zárult. Február 1-én újabb levelet kapott a család. Ezúttal az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti főosztályának vezetője, Óberling József ezredes, illetve ügyintéző munkatársa írt. A közlekedésrendészet megsemmisítette az első fokon eljáró Vas megyei, és a másodfokon eljáró Budapesti rendőr-főkapitányság döntését. Így a családnak nem kell fizetnie, ügyüket lezárták, a fellebbezés miatt befizetett illetéket is visszautalják nekik.

Óberling ezredes részben éppen azokkal az érvekkel támasztotta alá a bírságot törlő döntést, melyekkel a család próbálta meggyőzni a rendőrséget és amelyeket a korábbi vizsgálatok során nem vettek figyelembe. A közlekedésrendészet ezúttal már fontos körülményként sorolja fel, hogy a mérés helyszíne előtt 455 méterrel kanyarodik az út, hogy a Skoda csupán 75 lóerős és több mint 15 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, illetve, hogy megengedett legnagyobb tömege 1750 kilogramm.

Mint a lezáró határozatban írják, ezek alapján erős kétség merül fel abban a tekintetben, hogy a kérdéses helyen és időben valóban ilyen gyorsan mentek ezzel az autóval. A közlekedésrendészet hozzáteszi, hogy sem az első- sem a másodfokon eljáró hatóság nem tett eleget teljes körűen a tényállástisztázási kötelezettségének.

Ugyanakkor a Totalcar más hibás mérésekről is hírt adott – ennek az esetnek a kapcsán. Így például Tóka Zsoltnak hat éve azért kellett volna fizetnie, mert a rendőrség kamerája lefotózta, amint húszéves, rohadó Fiat Talentójával 198 km/óra sebességgel száguld az M1-es autópálya tatabányai szakaszán este, a szakadó esőben. Tóka úr végül azért úszta meg, mert a Fiat márkaimportőre adott neki egy igazolást, mely szerint ez a furgon új korában is csak 110-120 kilométeres sebességre volt képes. Röhejes lett volna, ha a rendőrség nem engedi őt el: ezért megtették.

A rendőrség akkor sem akarta kiröhögtetni magát, amikor három éve megírta a Totalcar annak a budapesti üvegesnek az ügyét, akit szintén 300 ezer forintra akartak megbüntetni, miután egy traffipax-felvétel szerint furgonja 241-gyel tolatott a budapesti Mogyoródi úton. Az ő ügyéről is megírták a határozatot, átment a rendőrségi ügyintézők szűrőjén, mintha senki nem olvasta volna el, ám ügyvédjével fellebbezést írtak, és a rendőrség végül ejtette az ügyet.

A Totalcar összegzése: „A balatonföldvári eset sajnos azt a gyanút is felveti, hogy bizonyos ál-gyorshajtási ügyek soha nem kerülnek napvilágra, mert nem téved elég nagyot a VÉDA. Például ha egy autós kap egy 30 ezer forintról szóló csekket, amiért 50 helyett 70-nel hajtott lakott területen, kevesebb az esélye annak, hogy ügye megjárja az első és a másodfokot, majd bekerül az országos médiába, végül kiköt a Közlekedésrendészeten, hogy ott vegyen száznyolcvan fokos fordulatot.”

Azaz: relatív kisebb összegeknél nem vitatkozik az autós, hanem inkább szó nélkül fizet…

Itt az országos lista, ahol ki vannak helyezve az aszfaltba rejtett szenzorok!

Mint ahogyan arról beszámoltunk minden korábbi ellenőrzés hatékonyságát felülírja az év végén induló új rendszer, amely megállítás nélkül, bármilyen jármű gazdáját akár 500 ezer forintos bírsággal sújthatja. Nem a sebességet, az autók súlyát méri majd.Mutatjuk az országos listát hová is lesznek elhelyezve ezek a mérő szenzorok.

Itt a Nemzeti Autóellenőrző Rendszer!

Minden korábbi ellenőrzés hatékonyságát felülírja a szepember 19-én induló új rendszer, amely megállítás nélkül bármilyen jármű gazdáját akár 500 ezer forintos bírsággal sújthatja. Nem a sebességet, az autók súlyát méri majd. tehergépkocsik mellett a személyautók súlyellenőrzésére is alkalmas, és ha szükséges, utóbbiak üzembentartóit is büntető kapuhálózatból 10 helyszínen már befejezték a kivitelezési munkákat, ebből 9 hitelesítését jelenleg is végzik. Egy helyen, Ács közelében már tesztüzemben működik a járművek kontrollja

Íme a helyszínek:Sorszám Út Település km szelvény
1. 10 Neszmély 67+843 km sz.
2. 1 Ács 92+710 km sz.
3. 1 Mosonmagyaróvár 165+899 km sz.
4. 2 Rétság 56+096 km sz.
5. 4 Szolnok 101+424 km sz.
6. 4 Tuzsér 333+231 km sz.
7. 5 Szeged 175+355 km sz.
8. 6 Barcs 256+590 km sz.
9. 7 Letenye 227+818 km sz.
10. 8 Rönök 182+228 km sz.
11. 12 Nagymaros/Kismaros 8+324 km sz.
12. 13 Csém 7+873 km sz.
13. 14 Vámosszabadi 6+910 km sz.
14. 21 Bátonyterenye/Vizslás 48+098 km sz.
15. 25 Ózd 75+300 km sz.
16. 26 Putnok 36+887 km sz.
17. 33 Tiszafüred 39+148 km sz.
18. 35 Tiszaújváros 20+445 km sz.
19. 37 Sátoraljaújhely 73+222 km sz.
20. 38 Tiszanagyfalu 21+320 km sz.
21. 41 Vásárosnamény 46+591 km sz.
22. 42 Biharkeresztes 53+280 km sz.
23. 43 Magyarcsanád 45+441 km sz.
24. 44 Lakitelek 29+750 km sz.
25. 44 Gyula 133+495 km sz.
26. 47 Hódmezővásárhely 206+344 km sz. bal pálya
47 Hódmezővásárhely 206+318 km sz. jobb pálya
27. 49 Pátyod 46+556 km sz.
28. 52 Dunaföldvár 61+168 km sz.
29. 53 Kisszállás 75+863 km sz.
30. 55 Pörböly 112+011 km sz.
31. 56 Mohács 52+902 km sz.
32. 58 Harkány 22+186 km sz.
33. 68 Csokonyavisonta 11+913 km sz.
34. 84 Kópháza 113+522 km sz.
35. 86 Zalalövő 26+683 km sz.
36. 89 Szombathely/Torony 7+005 km sz.
37. 150 Mosonmagyaróvár 4+716 km sz.
38. 431 Kiszombor 0+383 km sz.
39. 451 Csongrád 29+798 km sz.
40. 8 Márkó 58+685 km sz.
41. M85 M85 Enese 10+644 km sz. bal pálya
M85 M85 Enese 10+670 km sz. jobb pálya
42. 860 Szeleste/Ölbő 96+008 km sz. bal pálya
860 Szeleste/Ölbő 95+981 km sz. jobb pálya
43. M1 M1 Biatorbágy 18+073 km sz. bal pálya
M1 M1 Biatorbágy 17+543 km sz. jobb pálya
44. M1 M1 Tata 63+676 km sz. bal pálya
45. M1 M1 Bábolna 91+686 km sz. jobb pálya
46. M1 M1 Bőny 104+355 km sz. bal pálya
M1 M1 Bőny 104+329 km sz. jobb pálya
47. M1 M1 Levél 163+696 km sz. bal pálya
M1 M1 Levél 163+670 km sz. jobb pálya
48. M3 M3 Mogyoród 23+569 km sz. bal pálya
49. M3 M3 Mogyoród 17+674 km sz. jobb pálya
50. M3 M3 Gyöngyöshalász 78+195 km sz. bal pálya
51. M3 M3 Gyöngyöshalász 77+190 km sz. jobb pálya
52. M3 M3 Polgár 169+112 km sz. bal pálya
53. M3 M3 Polgár 166+809 km sz. jobb pálya
54. M3 M3 Kálmánháza 215+104 km sz. bal pálya
55. M3 M3 Kálmánháza 213+520 km sz. jobb pálya
56. M30 M30 Miskolc 22+175 km sz. bal pálya
M30 M30 Miskolc 21+960 km sz. jobb pálya
57. M35 M35 Hajdúböszörmény 29+828 km sz. bal pálya
M35 M35 Hajdúböszörmény 29+853 km sz. jobb pálya
58. M43 M43 Szeged 16+842 km sz. mindkét pálya
59. M7 M7 Martonvásár 28+283 km sz. jobb pálya
60. M7 M7 Polgárdi 82+234 km sz. bal pálya
M7 M7 Polgárdi 82+208 km sz. jobb pálya
61. M7 M7 Balatonszárszó 127+149 km sz. bal pálya
62. M7 M7 Zamárdi 110+778 km sz. jobb pálya
63. M7 M7 Balatonkeresztúr 168+095 km sz. bal pálya
64. M7 M7 Balatonkeresztúr 166+691 km sz. jobb pálya
65. M7 M7 Becsehely 224+882 km sz. bal pálya
M7 M7 Becsehely 224+832 km sz. jobb pálya
66. M8 M8 Dunaújváros 78+908 km sz. bal pálya
M8 M8 Dunaújváros 78+880 km sz. jobb pálya
67. M9 M9 Bogyiszló 14+448 km sz. mindkettő
68. M0 Budapest 32+355 km sz. bal pálya
M0 Budapest 32+560 km sz. jobb pálya
69. M0 Budapest 71+935 km sz. bal pálya
70. M0 Budapest 70+175 km sz. jobb pálya
71. M1 Abda 131+600 km sz. bal pálya
72. M3 Gödöllő 28+650 km sz. bal pálya
73. M3 Hatvan 51+900 km sz. jobb pálya
74. M7 Velence 43+850 km sz. bal pálya
M7 Velence 43+960 km sz. jobb pálya
75. 2 Parassapuszta (Hont) 74+800 km sz. ±300 m
76. 21 Somoskőújfalu 62+850 km sz. – 63+260 km sz.
77. 22 Balassagyarmat 19+880 km sz. – 20+480 km sz.
78. 22 Balassagyarmat 24+600 km sz. ±300 m
79. 4252 Méhkerék 4+300 km sz. – 3+700 km sz.
80. 4455 Battonya 5+950 km sz.
81. 47 Tépe 27+350 km sz. ±300 m
82. 87 Kőszeg 49+660 km sz. ±300 m
83. 89 Bucsu 11+000 km sz. – 11+800 km sz.
84. M1 Hegyeshalom 171+190 km sz. bal pálya
85. M1 Hegyeshalom 170+100 km sz. jobb pálya
86. M43 Csanádpalota 55+900 km sz. bal pálya
87. M43 Csanádpalota 53+550 km sz. jobb pálya (VJT)
88. M70 Tornyiszentmiklós 18+600 km sz. ±300 m
89. 4 Vecsés 28+410 km sz. bal pálya

Ezzel a filléres eszközzel semlegesíthető a traffipax!

Az államnak 15 milliárdjába került, de pár ezer forintos kütyüvel semlegesíthető a VÉDA.Traffipaxba futni vacak dolog, és nem is kell feltétlenül ész nélkül száguldozni hozzá, hogy egy jól sikerült felvétel után lógó orral ballaghassunk a kasszához. Szerencsére megúszható a büntetés ezzel a pár ezer forintból némi ügyességgel otthon is összeépíthető szerkezettel.

Nagyjából 5000 forintból kijön az egész

MIT TUD?

A lélektani 5000 forintos összegből kihozható TIVEDA névre keresztelt berendezéssel a rendőrségnek dolgozó, 15 milliárd forintos beruházással megvalósult VÉDA rendszert lehet hatástalanítani. Pontosabban a segítségével megúszni a büntetést. Az autóba szerelhető, cigarettásdobozba is beleférő eszköz a fix telepítésű traffipaxok ellen nyújt védelmet úgy, hogy előre jelzi, ha utunkba kerül egy. Sőt, a pillanatnyi és a megengedett sebesség függvényében különféle módon riasztja a vezetőt, hogy még időben tudjon lassítani.A profi leírásért, alkatrészlistáért érdemes ellátogatni a készítő oldalára. További kérdésekkel is őt lehet bombázni, mi csak kipróbáltuk a szerkezetet.

BONYOLULT BESZERELNI?

Nem. A tesztkészülék csinos USB-csatlakozón keresztül kapja az energiát, se kapcsoló, se egyéb gomb, izé nincs a kütyün. A GPS-t is tartalmazó dobozt érdemes úgy elhelyezni, hogy rálásson az égre, a VÉDA-jelző LED-et pedig úgy, hogy arra pedig a vezető lásson rá. A hangszórót igény szerint el is lehet hagyni. Ha indulunk és feszültség alá kerül az USB-csatlakozó, elindul a TIVEDA is. Ha megvan a műholdkapcsolat – erről hangjelzés is tájékoztat -, akkor a 15 másodpercenként felvillanó piros LED-en kívül semmit nem érzékelni a működéséből. Ha traffipax felé közeledünk, akkor a pillanatnyi sebességtől függően riaszt, az alábbi táblázat szerint:

Pillanatnyi sebességünk a várható sebességhatárhoz képest Villogó Csipogó
-10 km/h vagy annál lassabb, például városban 40 km/h alatt másodpercenként egy felvillanás másodpercenként egy csippanás
-10 km/h és -5 km/h között, azaz városban 40 és 45 km/h között másodpercenként két felvillanás másodpercenként két csippanás
-5 km/h és a sebességhatár között, azaz városban 45 km/h és 50 km/h között másodpercenként három felvillanás másodpercenként három csippanás
sebességhatár felett, de legfeljebb 15 km/h túllépés fokozódó sebességű bal-jobb villogás fokozódó sebességű “sziréna” hang
+15 km/h, vagy afelett (itt már csekkre számíthatunk!) sűrű villogás folyamatos csipogás
Forrás:vezess.hu A kütyü gyártóját a linkre kattintva éred el katt ide

Gigaellenőrzés jön az utakon.Mutatjuk mit fognak ellenőrizni!

A rendőrség szerdától péntekig Magyarország egész területén a gépjárművek sebességének ellenőrzését végzi – írja az MTI a Police.hu nyomán.A rendőrség a Tispol Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján augusztus 23-tól augusztus 25-ig tartja meg Magyarországon a Tispol Speed elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzését – olvasható a police.hu oldalon.z európai kampány elsősorban a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrésére irányul, de az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészés, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.

Gigabüntetéssel sokkolják a hazai autósokat!Mutatjuk miért büntetnek!

Hamarosan újabb büntetést kaphatnak az autósok a következő szabálysértésért.A hatóság álláspontja szerint nem hatékony a mozgó sebességmérés mert az autósok fényjelzéssel figyelmeztetik egymás.Szóval nem tudják rendesen megsarcolni az autósokat ezért van szükség újabb büntetési tételek bevezetésére?Na mindegy is nézzük mit terveznek:

Tilos jelezni egymásnak az út szélén álló traffipaxot!

Mesterséges intelligenciát hívják segítségül, dupla kamerarendszer lesz kiépítve számos főúton, és autópályán, így ha a sofőr jelez a másiknak, azt az ellen kamera rögzíti, ami ugyan nem rögzít sebességet, de a sofőr fény, és karjelzését HD minőségben rögzíti, így könnyen előfordulhat, hogy a figyelemfelhívó sofőr többet fizet majd, mint a gyorshajtó!

Tilos lesz  a stoppolás!

 

A stopposok veszélyt jelentenek a közlekedésre, és nem beazonosítható, hogy magyar, vagy egyéb állampolgárok e, erre a célra civil személyautókat kaphatnak a hatóságok, Ők maguk veszik fel a stopposokat, és fuvar végén vastagabb csekket kaphat a stoppos, mint amennyibe taxival került volna az út. Cél : A bevándorlók kiszűrése.

 

Tilos lesz autóban dohányozni, és enni vezetés közben:

Az indok nagyon egyszerű, ha a mobiltelefon balesetveszélyes vezetés közben, akkor a dohányzás, és az evés is az, hiszen ha parázs esik a sofőr ölébe, másokra veszélyes kormánymozdulatot tehet ” tűzoltás” közben.

Ha traffipaxba szaladtunk és tudni szeretnénk, hogy mekkora büntetés várható,és mennyi büntetőpont akkor az alábbi kalkulátorral kiszámolhatjuk

Ha esetleg gyorsabban hajtottál a kocsiddal,és ráadásul a traffipax is bemért,mindenki szeretné tudni mennyi büntetésre számolhatunk.A pénzbüntetés mellé büntető pontokat is kapunk több esetben.Bemutatunk nektek egy kalkulátort ahol pillanatok alatt megtudhatód mi vár rád.A kalkulátorral kiszámolhatjuk, hogy a hatályos törvényi előírás alapján mennyit kell fizetni a gyorshajtásért. A jelenleg használt büntetési szisztéma váltotta fel a korábbi, százalékos rendszert.Számtalan fotó terjed a neten a büntetési tételekkel kapcsolatban,de ezek az adatok nem valósak!Íme a hivatalos kalkulátor.

Kattints ide…. 

Oszd meg ismerőseiddel is!

Egy árokban elbújva mérte a sebességet egy rendőr!Fegyelmit kapott!

Ez a szelíd módszer vágta ki a magyar autósoknál a biztosítékot a minap..Az árokban guggolva,várta a rendőr az autósokat.Íme a videó

2016 óta már nem mérhetnék sunyi módon a sebességet rendőreink, ezért fegyelmi eljárás indult a képen látható egyenruhás ellen, tudta meg az RTL híradója.

 

 

Itt az országos traffipaxlista ahol a Húsvéti ünnepek alatt belefuthatsz!

Nagyon érdemes betartani a sebbegéset az ország egész területén,mert a húsvéti ünnepek alatt számtalan fix traffipax mellett rengeteg helyen találkozhatsz mobil sebességmérő autóval is!Mint az évről évre megszokott a rendőrségi intézkedés is aktívabb lesz az egész országban,főleg alkohol szondát fognak használni a rendőrök.Ha véletlenül beleszaladsz valahol a sebességmérőbe, mutatjuk mennyi büntetésre is számíthatsz.

A rendőrség közzé tette azoknak a helyeknek az országos listáját és időpontjait ahol mérésbe futhatsz!

Ha szeretnéd tudni hogy a közeledben merre lesz traffipax mérés kattints ide 

Oszd meg ismerőseiddel is az infót!