Ebből él Demcsák Zsuzsa,mióta eltávolították a képernyőről

Hirdetés

A műsorvezető Sebesetyén Balázsék vendége volt a Rádió 1-ben, ahol többek között azt is elárulta, mivel foglalkozott az elmúlt időszakban.

– Két gyereket kell eltartanom, nem tudom azt mondani, hogy a tartalékaimból élek és hátradőlök – válaszolt Sebestyén Balázs kérdésére Demcsák Zsuzsa, majd hozzátette: az elmúlt időszakban fordításból élt.

Demcsák elárulta, hogy a műsorfelkérésekre a gyerekei miatt mondott nemet, ugyanis nem akart hetekre eltűnni a felvételi időszakban. A tévébe való visszatérést egyelőre nem tervezi, ugyanakkor indítani szeretne egy blogot, ahova a kamasz gyerekek neveléséről írna.

A műsorvezető elmondta, hogy van egy olyan parája, hogy állandóan írnak róla, emiatt pedig folyton a saját nevére keres a Google-ben.

– Tök jól vagyok, nagyon jól megvagyok azzal, hogy háttérbe húzodtam. Ami valójában nem igaz, mert mindig írnak rólam – tette hozzá Demcsák.

(Via 24.hu)

Sebestyén Balázs kipakolt!

Hirdetés

Reg­geli Show érintő ide­ig­le­nes bí­ró­sági végzés kapcsán fel­me­rülő kér­dé­sekre re­a­gált.Tényleg kézhez kapták a végzést hogy függesszék fel a név és logóhasználatot a rádióban.Ez egy ideiglenes intézkedés a perben, még nem ítélet, nem jogerős! Fellebbezni fogunk” – reagált Sebestyén Balázs a tényre, miszerint pert vesztettek korábbi munkahelyükkel, a Class Fm-mel szemben. Így nem használhatják tovább a Reggeli Show nevet és a logóból is száműzniük kell a napocskát..Tovább küzdünk az igazunkért. Bízunk benne, hogy egyszer visszakapjuk