Hat gyermeket vesznek el egy édesanyától,mert elment a szőlőbe dolgozni!Magyar valóság!

Hirdetés

Elsősorban gyámügyes segítségére lenne szüksége egy 7 gyerekét egyedül nevelő édesanyának! Tegnap kapott egy határozatot, hogy 6 gyerekét hétfőn elveszik tőle. 2 kicsit nevelő szülőhöz, 4 nagyobbat befogadó otthonba. Indoklás: Elment dolgozni a szőlőbe napszámba és a 17-14 éves nagyobb gyerekekre bízta a 3-5 éves gyermekeinek a felügyeletét. Nem várta a 2 kicsit 3 órakor az iskola busznál, mert csak du 4 órakor ért haza. A 12-14 éves lányokra szülői feladatokat helyez, ami súlyosan károsítja a gyerekek személyiségfejlődését. Már 2 hónapja dolgozni sem mer eljárni, mióta megindult ellene az eljárás, de hiába, hétfőn gyerekek elszállítása lesz. A háttérben polgármesteri választási kampány áll. Nem tudja megemészteni a polgármester asszony, hogy a családot segítő férfi pont az ő eladó házát vette meg és adta át használatra egy 7 gyermekes roma asszonynak. Összejátszva a gyám ügyel, a családsegítőkkel, a gyerekorvossal, védőnővel, az óvodával, iskolával valótlanokat összehordva megszületett a döntés. Csütörtökön du 2 órakor volt a meghallgatás, ami fél5 ig tartott. Az anya nem tudott elmenni az óvodába a 2 kicsiért, mobilja nincs, hogy szólni tudott volna, de a meghallgatáskor jelezte, hogy oviban van a két gyerek, de nem reagáltak rá. 3 órakor az iskola busz hazavitte a két kicsit, de nem engedték be a házba őket a nagyokhoz. 2 óvónő visszavíve vigyázott rájuk az oviba fél5-ig, mert az édesanyjukat csak akkor engedték el a meghallgatáskor. Amúgy fél5-ig van óvoda. Mire hazaért velük már ott kiabált a polgármester a kapuba, hogy most is elfelejtkezett róluk, nem lehet így gyerekeket nevelni, pedig pont ők szervezték ezt meg igy. Szerepel a határozatban is, hogy elfelejtett értük menni. Koholt vádak alapján szakítják szét a családot, mert a faluba nincs helye 7 roma gyereknek, mert nem tetszik a képük. Nem tudja a polgármester megemészteni, hogy pont az ő házát megvásárolva kapták meg a házat ők. Az iskolába is tetves gyerekek mellé ültették őket. Pár nap múlva hajellenőrzéskor találtak bennük tetűt. Hát én is elkapnám, ha olyan mellett kéne ülnöm napokig, akiben sok van, csak azért, hogy rá tudják írni a papírra, hogy tetvesek a gyerekek. De aki rendszeresen tetves, azt nem kell kiemelni a családból, mert nem a polgármester volt házában él. S.O.S.Írta egy olvasónk az esettet.

Két napot adtak Botkának, hogy lemondjon a polgármesterségről!Szabó Bálint szerint Botka belefulladt saját korrupciós ügyeibe

Hirdetés

Lemondásra szólította föl Botka László szegedi polgármestert Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerdán a Szegedi Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.Az ügyvezető úgy fogalmazott, “Botka László előtt az egyetlen lehetséges út, ha haladéktalanul lemond polgármesteri tisztségéről”.

Szabó Bálint szerint Botka László bukását nem politikai összeesküvés okozta, hanem az, “hogy belefulladt saját korrupciós ügyeibe”. Az ügyvezető kijelentette, 48 órát ad arra a szocialista politikusnak, hogy önként távozzon. Ha ez nem történik meg, “méltatlansági eljárást kezdeményezünk” – mondta.Az ügyvezető közölte, amennyiben a szegedi közgyűlés Botka Lászlóhoz lojális képviselői nem fosztják meg polgármesteri posztjától a politikust, az országgyűléshez fordulnak.

“Botka Lászlónak egyetlen dolga maradt már csak Szegeden, elszámolni korrupciós ügyeivel” –
hangsúlyozta Szabó Bálint, hozzátette: a következő hetekben ezért korrupció elleni kampányt indítanak a csongrádi megyeszékhelyen.Szabó Bálint az MSZP parlamenti képviselőcsoportjától azt várja, terjesszenek be határozati javaslatot a Szeviép-ügy károsultjainak kártalanításáról.
Forrás: MTI

Csodájára jár a világ! Mintafalut csinált a roma polgármester a korábban bűnözéstől hemzsegő településből – Van mit tanulni tőlük!

Hirdetés

Mintafalut csinált Cserdiből a roma polgármester .

A baranyai Cserdi község megmutatta vissza lehet fordulni a teljes összeomlás széléről. A lakói már nem segélyekre várnak hanem ők segítenek másokon.

Cserdi szinte száz százalékban cigányok lakta, elhanyagolt falucska volt a világ végén. Mint oly sok másik kistelepülés, ez a falu is totális hanyatlásnak indult.

Föl kellett kelteni az igényt az emberekben, mert az határozza meg a mindennapokat – mondja Bogdán László. Cserdi polgármestere a rossz hírű kisközségből néhány év alatt virágzó mintafalut varázsolt. Első intézkedései között leszereltette a rácsokat a közintézményekről és bezáratta a kocsmát. A zömében cigányok lakta faluban az utóbbi években 26 fürdőszobát építettek, ugyanennyi homlokzatot hoztak rendbe kalákában. Nyolc hektáron gazdálkodnak, bérmunkát is vállalnak, van erdejük, fóliasátrakban kertészkednek, s tavaly 38 laptopot és 12 biciklit kaptak a legjobban tanuló gyerekek.

A korábban a bűnözéstől hemzsegő település most virágzik, lakói dolgoznak és remekül megélnek munkájukból.

Olyan sikeresek a termelésben, hogy a falu saját márkás termékeket dobott piacra, amikből rövidesen a boltok polcaira is kerül.



Lenne mit tanulni tőlük! Hatalmas gratuláció a polgármesternek és a lakóknak az elért eredményért!

Forrás