Döbbenetes lesz a 2018-as nyári időjárás

A nyíregyházi mérnök több mint negyven éve készíti napra lebontott meteorológiai prognózisát, amit Dávid-naptárnak hívnak. Nyáron elviselhető lesz a meleg, és a jó idő szeptember végéig kitart – jósolja 2018-ra Dávid Mihály, a több mint 40 éve hosszú távú időjárás-előrejelzéssel foglalkozó nyíregyházi mérnök.

Lehet néhány fagyos éjszaka még májusban is, ami a gyümölcstermesztőknek és nekünk sem túl jó hír, mivel lefagyhatnak a virágok. Ráadásul a mezőgazdasággal foglalkozók jövőre is készülhetnek öntözni: 2018-ban sem lesz több csapadék, mint idén. Csapadékosnak csak a május és a június közepe tűnik – ez utóbbi időszak viszont akár július elejéig is eltarthat.

A mérnök azt mondja, 2019-től jön majd egy olyan időszak, amikor lényegesen több csapadék fog hullani a Délkelet-Alföldön is.

Nyaralni július második felében, illetve augusztus 10. és 25. között érdemes mennie annak, aki itthon szeretné tölteni a szabadságát – mondja Dávid Mihály –, de hatalmas kánikula nem lesz.

A legmelegebb napok július 15. és augusztus 20., de egészen szeptember végéig kellemes, 24-25 fok körüli nappali hőmérsékletek lesznek. Utána jön egy erős lehűlés, viszont október végén, november elején a prognózisa szerint újra visszamelegszik majd az idő.

Érkezik a meleg!Időjárás előrejelzés az ország területére

Éjszaka derült vagy fátyolfelhős lesz az ég. Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok lesz a napsütés, csapadék nem várható.

A kezdetben erős, néhol viharos északnyugati szél fokozatosan mérséklődik, majd estétől délire, délnyugatira fordul, éjszaka megélénkül, kedden többfelé megerősödik, a Dunántúl északi, illetve nyugati területein helyenként viharossá fokozódik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 15 és 21 fok között várható.

Holnaptól hatalmas felmelegedés várható az országban.Nagyon megviselheti sok ember szervezetét!

Szerdától kora tavasz jön!

Szerda reggelre sokfelé párássá, ködössé válhat a levegő, keleten esősen indulhat a nap. Napközben még helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat, de délen többfelé feltámad a délnyugati szél. Emiatt itt felszakadozhat a felhőzet és több órás napsütés is ígérkezik. A legtöbb helyen fagymentes lesz a hajnal, délután pedig már 5-13 fok várható.

Csütörtökön újra többfelé kialakulhat eső, zápor, délután viszont a Dunántúlon már kisüthet a nap. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Napközben 5-12 fok valószínű.

Pénteken a többfelé megerősödő délnyugati széllel érkezik a melegebb levegő. A csúcshőmérséklet délen 15 fok körül alakulhat. A változóan felhős időben csak helyenként alakulhat ki egy-egy zápor.

Hétvégére plusz 15-16 foknak ígérkezik az országos átlag, de helyenként akár 20 fokot is mutathatnak a hőmérők.

Durva volt a január, ilyen lehet a tavasz – itt az OMSZ magyarázata

A szokatlanul tavaszias januári időjárásról kérdezte lapunk az Országos Meteorológiai Szolgálatot (OMSZ). A válaszból az is kiderült, hogy egy enyhe telet jellemzően hideg tavasz követ-e, illetve milyen lehet az idei március és április.

Az idei január 1901 óta, vagyis az elmúlt 117 évben a hatodik legmelegebb volt, a középhőmérséklet elérte a 2,8 celsius fokot. Ennél melegebb csupán 2007-ben, 1936-ban, 1948-ban, 1921-ben és 1983-ban volt – derül ki az OMSZ adataiból.A csapadékmennyiség elmaradt a sokévi (1981-2010) átlagtól, az előzetes adatok szerint mindössze annak 68 százaléka hullott.

Nem kell “félni” a tavasztól

Az OMSZ szerint nem mutatható ki lényeges összefüggés a januári és a tavaszi hónapok időjárása között. Egy-egy átlagtól eltérő januárt követhet átlagos március vagy április. Egy aszályos periódust pedig nem feltétlenül követ sokkal csapadékosabb időszak.

A Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja (ECMWF) valószínűségi előrejelzései alapján az idei tavasz az átlagosnál kissé melegebbnek és kissé szárazabbnak mutatkozik.

Ez ugyanakkor csak az átlagértékek alapján kalkulált előrejelzés, amire gazdasági döntéseket nem szabad alapozni – hangsúlyozzák.

Hétvégétől nagy fordulat jön az időjárásban-Íme a részletek

A hét végére újabb lehűlés érkezik, péntek hajnaltól ismét havazhat.
Csütörtökön egy hullámzó frontrendszer közelíti meg térségünket, így főként az északi-északnyugati országrészben eredhet el már többfelé az eső, délebbre változóan, időnként erősen felhős időre van kilátás, több-kevesebb napsütéssel. Hajnalban enyhe idő, 0-6 fokos minimumok várhatók, a csúcshőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, délen lesz a legmelegebb. Éjjeltől az Alpokalján havas eső, hó válthatja fel az esőt.Pénteken fölöttünk lesz a hullámzó frontrendszer, sokfelé várható csapadék, a Dunántúl nyugati-északnyugati felén egyre inkább havas eső, havazás, máshol még eső. Az Alpokalján és a Bakonyban akár több centiméternyi friss hó is hullhat. A szél a Dunántúlon már északira-északnyugatira fordul, megkezdődik a hidegebb levegő beáramlása, délután helyenként csak +1, +3 fokot mérhetünk. Ezzel szemben délen, délkeleten még 11-13 fokot is mutathatnak a hőmérők.

Téliesebb folytatás

A hétvégére marad a szeles idő, szombaton a legfrissebb modellfutások szerint még vegyes halmazállapotú csapadékra, de egyre inkább havas esőre, hóra számíthatunk, majd napközben nyugat felől csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet. Mindenhol jelentősen visszaesik a hőmérséklet, a legtöbb helyen 5 fok alatt maradnak a maximumok. Vasárnap az évszaknak megfelelő hőmérsékletű, szeles, hózáporokkal tarkított időjárás jöhet.Forrás:Időkép.hu

Megdöbbentő időjárás érkezik februárban!

Decemberben nem igazán a megszokott téli időjárás volt,de a január meghozta a havat és a mínuszokat is.
Február első hetében kisebb lehűlés tapasztalható majd.Akkor bőven fagypont alatt lesz a hajnali hőmérséklet az országban és nappal alig megy nulla fok fölé a hőmérő.

Úgy tűnik egészen február 21-ig nem érkezik nagyobb fagy.

Éjjel nulla fok környéki, nappal 5-9 fok körüli lesz a hőmérséklet.

Csapadék jöhet bővel, azt most még nehéz megmondani lesz-e hó, de nagyobb az esélye az esőnek.

A következő 4 hétben nagyon kicsi az esélye annak, hogy igazi nagyon fagyos téli idő érkezzen.Viszont ez az enyhe idő nagy károkat okozhat a mezőgazdaságban,mert a kártevők kényelmesen túlélik a telet.A kártevők, kórokozók is sikeresen telelnek most, így a tavaszi növényvédelmi védekezésre a gazdáknak már most fel kell készülni. Az elmúlt hetek szokatlanul enyhe időjárása sok, eddigiekben ritkán tapasztalt problémát, nehézséget gördít a termelők elé, ugyanis a növények téli nyugalmi állapotát alaposan megzavarja az hőmérséklet. Ha ebből a nyugalmi állapotból túlságosan korán élednek fel a növények, elkezdődik a rügyfakadás, a nedvesség keringetése, akkor egy későbbi fagy óriási károkat tud okozni a védekezni nem képes növényben.Ennek következtében több élelmiszer ára is az egekbe szállhat,ami rengeteg családot nehézségbe hozhat.

Nagyon szuper idő várható szilveszter napján

A hétvégén is sokfelé várható csapadék, eső és hó is. Átmeneti lehűlésre is számítani kell, de szilveszter napján ismét többfelé lehetnek 10 fok körüli maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésből.

Pénteken többfelé erős, délelőtt a Dunántúlon és a főváros térségében viharos lesz a szél. A Dunától keletre várható még főként csapadék: eső, havas eső, az Északi-középhegységben hó. A Dunántúlon néhány órára kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4 fok között alakul. Napközben plusz 1-6 fokig melegszik fel a levegő.

Szombaton északkeleten helyenként tartósabban is megmaradhat a köd. Ezzel együtt szinte mindenhol kisüthet a nap. Délutántól viszont nyugat felől egyre többfelé elered az eső, északon, északkeleten havas esőre, hóra is számítani kell. A minimumhőmérséklet mínusz 7 és mínusz 1 fok között valószínű. A nappali maximumok 0 és plusz 7 fok között alakulnak.

Átverik a lakosságot?Fűtetlen lakásban is fogyasztást jelez a hőmennyiségmérő!

Letekert radiátoron is fogyasztást jelez a hőmennyiségmérő – erre hívta fel a figyelmet szegedi olvasónk. A hőszolgáltató szerint ez normális: ha a radiátor melegebb, mint a szoba, vagy ha szellőztetéskor hideg áramlik az érzékelőre, a digitális készülék regisztrálja az egységeket.

– Táblázatot vezetek a fűtési szezon kezdete óta arról, mit mutatnak a hőmennyiségmérők. Bár egyetlen szobában sem fűtünk, mindegyik jelez fogyasztást – mutatta kézzel írt dokumentációját Balog István. A nyugdíjas gépész azért írt szerkesztőségünknek, mert megdöbbenve tapasztalta, hogy a műszerek, amelyeket elvileg azért szereltek fel a radiátorokra, hogy mindenki annyit fizessen, amennyit fűt, elzárt szelepek mellett is számolnak. Vagyis azt mutatják, hogy használ a házba érkező hőmennyiségből, pedig ez nem igaz.– Mi csak akkor tekerjük fel a fűtést a lakásban, amikor a kinti hőmérséklet nulla fok alá esik. Most is 24 fok van idebent, teljesen felesleges pénzpocsékolás lenne, ha melegen tartanánk a radiátorokat – magyarázta a férfi, aki egyébként azért kezdett el foglalkozni hőmennyiségmérőivel, mert azokban a közelmúltban elemet cseréltek, és felhívták a figyelmét, hogy ilyenkor érdemes megfigyelni, jól működnek-e. – Az elmúlt 17 napban volt olyan mérő, ami 7 egységnyi fogyasztást regisztrált, de a legkevesebb is 3 egység – mutatta. Hogy ez miből keletkezett, maga sem érti, a radiátorok ugyanis hidegek.,írja a delmagyar.hu

Kikapcsolva nem regisztrálhatna fogyasztást

Nyugdíjas olvasónk elővette a készülék leírását, amelyben az szerepel, hogy ha a radiátor nem üzemel, nem regisztrálhat fogyasztást – ezt a gyártó cég is megerősítette számára. Írt tehát egy levelet a közös képviselőnek, aki azt továbbította a hőszolgáltatónak, amely ennél a típusú hőmennyiségmérőnél illetékes. – A válaszban annyi szerepelt, hogy a készülék azért mér, mert fűtünk – mesélte felháborodottan Balog István, aki azt is sérelmezi, hogy hiába kérte, győződjenek meg róla, hogy ez nem így van, a cég szakemberei nem mennek ki ezt ellenőrizni.

Mi is megkérdeztük a hőszolgáltató szakértőjét, hogyan fordulhat elő, hogy valaki nem fűt, mégis ketyeg a hőmennyiségmérője – ami alapján ugyebár később számlát állítanak ki neki. – A digitális költségmegosztók akkor regisztrálnak egységeket, ha a radiátor hőmérséklete legalább 2 fokkal magasabb, mint a helyiség hőmérséklete – magyarázta Bálint Ferenc, a Szetáv Kft. energetikai vezetője. Vagyis egy 20-22 fokos lakásban egy 25 fokos radiátor már fűtést biztosít, hiába érezzük azt hidegnek.

A szakember hozzátette: a termosztatikus szabályozó szelepek „0″ állása nem jelenti azt, hogy a fűtés teljesen le van kapcsolva. Például reggeli szellőztetéskor, ha a hideg levegő közvetlenül az érzékelő és szabályzó szelepre áramlik, a fűtést automatikusan bekapcsolja a szelep, hogy a beállított helyiség-hőmérséklet biztosítható legyen. Ez az érték „0″ állásnál körülbelül 6-8 fok. Abban az esetben is lehet kismértékű fűtés, ha a teljes zárást biztosító szeleptányér alá szennyeződés kerül. Ebben az esetben a szelep néhány percig tartó teljes nyitása, majd zárása megoldhatja a problémát,írja a delmagyar.hu

Nem segített a szelepnyitogatás

A választ Balog István nem fogadta el. Próbálta a szelepnyitogatást, az nem hozott eredményt. A többivel kapcsolatban azt mondta, ha a radiátorba nem érkezik meleg víz, az nem lehet 25 fokos. Szellőztetéssel pedig az említett mértékű hideget nem lehetett még ebben az időben úgy ráengedni a szelepekre, hogy az ekkora fogyasztást eredményezzen. – Bár hogy milyen fogyasztást jeleznek ezek a számok, azt ugyebár nem lehet tudni, hiszen arról soha senki nem tájékoztat, hogy a leolvasott értékekből hogyan lesz kilojoule – tette hozzá olvasónk, aki egyetlen dolgot szeretne: hogy csak azért a hőmennyiségért kelljen fizetnie, amit valóban elhasznál.

Nagyon szuper időre számíthatunk a jövőhéten!Mutatjuk az előrejelzést!

Nagyon szuper időre számíthatunk a jövőhéten!Mutatjuk az előrejelzést! A következő napokban helyenként lehet kisebb eső, zápor, olykor erős szél, ám sok lesz a napsütés is. A nappali maximumok jellemzően 15 fok körül alakulnak, de néhol 20 foknál melegebb is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.Hétfőn sok napsütés várható, míg a Dunántúlon közepesen, illetve erősen felhős időszakok is lesznek, ott helyenként kisebb eső, zápor is kialakulhat. Emellett többfelé megélénkül, a középső és északi országrészben meg is erősödik a szél. A leghidegebb órákban többnyire 5-10 fok, de északkeleten, illetve a derült, szélvédett tájakon 0 és plusz 4 fok közé is hűlhet a levegő. A legmagasabb hőmérséklet 12-16 fok között alakul.Kedden elszórtan valószínű eső, záporeső, de rövid napos időszakok is lehetnek. Főként keleten erősödhet meg a szél. A minimumhőmérséklet 3-8, a maximumhőmérséklet 13-18 fok között valószínű.zerdán is megerősödik időnként a szél, főként északon és keleten eső, záporeső is lehet. Délnyugaton viszont több órára kisüthet a nap. A leghidegebb órákban 5-10 fok lehet. Napközben 14-20 fokig melegszik a levegő (északkeleten lesz a hűvösebb).

Csütörtökön és pénteken nem valószínű csapadék, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. Csütörtökön helyenként, pénteken több helyen megerősödhet a szél. A minimumhőmérséklet csütörtökön 6-11, pénteken 8-13 fok között valószínű. A nappali maximumok csütörtökön 16-22, pénteken 15-20 fok között alakulnak.

Nagyon szuper időjárás lesz a jövőhéten!Mutatjuk mire számíthatsz!

Nagyon kellemes idő várható még a jövőhéten napközben.A következő napokban a leghidegebb órákban fagypont körüli minimumok, napközben viszont továbbra is többfelé lehetnek 20 fok körüli maximumok. Viszont többször lesz borús az ég, eső zápor is lehet, és a szél is megélénkül, helyenként megerősödik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.Hétfőn derült vagy gyengén felhős időre lehet számítani, majd késő délutántól északnyugat felől növekedni kezd a fátyolfelhőzet, de csapadék nem lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 1-6 fok között alakul, de a fagyzugokban mínusz 2, mínusz 3 fok is lehet. Talaj menti fagyra nagyobb területen kell számítani. Napközben 17-21 fokig melegszik a levegő.

Kedd délután már keleten sem valószínű napsütés és egyre több helyen várható eső, zápor, a Dél-Dunántúlon akár zivatar is. A leghidegebb órákban 5-11 fok lehet. A nappali maximumok északon 13-17, míg délen 18-22 fok között alakulnak.

Szerdán kora reggel a keleti határ közelében még előfordulhat kisebb eső, majd ott is megszűnik a csapadék. Napközben már több-kevesebb napsütés is lehet. A minimumhőmérséklet 4-12, a maximumhőmérséklet 15-20 fok között valószínű.

Csütörtökön a több-kevesebb napsütés mellett nem várható csapadék. A leghidegebb órákban 3-10 fok lehet, de a “hidegre hajlamos helyeken” talaj menti fagy is lehet. Napközben 17-22 fokig melegszik a levegő.

Pénteken átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan eső, zápor is előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-11, a legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között alakul.

Szombaton és vasárnap változóan felhős idő várható elszórtan kisebb esővel, de több-kevesebb napsütés is várható. Szombaton a leghidegebb órákban 6-11, vasárnap 5-10 fok lehet. A nappali maximumok szombaton 12-17, vasárnap 13-18 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

– MTI –