Letartóztatták Jolly-t! Bilincsben vitték el az énekest!

Az új klipjüket szerették volna leforgatni az osztrák fővárosban Jolly-ék, csúnya véget ért a munkanapjuk.

Jolly-ék nem először forgatnak videóklipet a határon túlon, korábban több nagy slágere is külföldön forgott, elég csak a No roxa áj-ra, vagy a Despacito magyar verziójára, a Favorito-ra gondolni. Most valami hasonlót tervezett Jolly és Andreas, akik a hétvégén Bécsbe utaztak, hogy leforgassák új klipjüket.

A forgatás szépen haladt, de váratlanul megjelent két osztrák rendőr, majd bilincsbe verték Jollyékat és előállították őket. Jó okuk is volt rá!

Még mindig a sokk hatása alatt vagyok. Hétvégén Bécsben forgattuk a új videoklipemet Andreas barátommal. A rendező utasítására színes füstbombákat is vittünk magunkkal. Egy híd alatti részt választottunk, mert az illett legjobban a zene témájához” – mesélte a Borsnak Jolly a történtekkel kapcsolatban.

“Már nagyban dolgoztunk, amikor megjelent a forgatáson két osztrák rendőr. Nagyon megijedtem. Mivel nem tudok németül egy stábtag kommunikált velük. Az engedélyünket kérték a filmezéshez, de nekünk nem volt olyanunk. Erre még rájött az is, hogy tiltott pirotechnikai eszköznek minősül a színes füstbomba. Azonnal elkobozták a dolgainkat, megbilincseltek és bevittek a rendőrkapitányságra, ahol 4 órán keresztül benntartottak minket. Végül elengedek, de most várom a bírságot, ami akár félmillió forint is lehet” – magyarázta a lapnak a mulatósból a latin zenei világ felé kacsingató sztár.

M. Richárdot most sem helyezték előzetesbe!Szabadon engedték,hiába szegte meg a házi őrizetet !

A férfi előzetes letartóztatásáról szombaton kora délután döntöttek, de rosszul lett még az ülés előtt.

A 24.hu úgy tudja, a férfit a János kórházba vitték, ott határoztak arról, rács mögé kerül-e.

Természetesen nem rendelték el az előzetes letartóztatását.50 ezer forintos pénzbírságot kapott,így szabadon hazatengették.

Az ügyészség a tragikus karambollal összefüggésben korábban már többször lecsukatta volna M. Richárdot, hiába: a bíróság először nyomkövető nélkül, majd nyomkövetővel, de csak házi őrizetet rendelt el vele szemben. Most azonban megszegte a szabályokat, elhagyta az otthonát, ezért csütörtökön őrizetbe vették.

Mint ismert, a tragikus baleset tavaly május 15-én délután történt. A körülményekről a rendőrség akkor annyit közölt, hogy két autó karambolozott a Kassák Lajos és a Dózsa György út találkozásánál, és az egyik jármű az ütközés erejétől belerohant a buszmegállóba. A szemtanúk arról számoltak be, hogy a fehér kabrió nagy sebességgel rohant bele a másik, éppen kanyarodó Citroën oldalába, amely így a várakozók közé csapódott. A balesetben a Vízművek két munkatársa vesztette életét.

Esélye sem volt az apának,annyiszor szúrta meg a fia Tornyospálcán.Videó

Nagyon nagy felháborodást keltett a tegnap történt gyilkosság Tornyospálcán.Oldalunknak elmondták a szomszédok,ismerősök hogy a fiúval semmi gond nem volt mióta kiengedték a kényszergyógykezelésről.
2003 ban amikor végzett barátnőjével,minden barátja elfordult tőle,és ez az állapot továbbra sem változott meg,így a fiú elszigetelve élt szüleivel.Kiderült mi lehetett az oka a gyilkosságnak,erről ide kattintva olvashatsz. Bíróság 2003 ban beszámíthatatlannak állapította meg az állapotát,így gyógykezelésre küldte,ahogy a bíró elmondta tartani lehet attól hogy újra gyilkolni fog,derült ki az akkori jegyzőkönyvből. Meg nem erősített információnk szerint a férfi vallomásában azt mondta hogy nem emlékszik semmire,de előző nap nem vette be a gyógyszereit.A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.

Friss Hír:Letartoztatták a ma­gyar mű­sor­ve­ze­tőt Steiner Kristófot

Letartóztatták Tel-Aviv­ban a rend­őrök Steiner Kristófot .Azt hittem, ez lesz az a nap, amikor a második szakácskönyvem a nyomtatásra küldöm. Végül kiderült, hogy ez nap, amikor letartóztattak, börtönbe kerültem, órákig vizsgáltak, távoltartási érdekében, és arról volt szó, hogy múlt héten, amikor könyörötem és pénzt kértem az utcán, megtámadtam  egy nőt. Egy nő, aki nem ad nekem semmit.Alaptalanul vádolnak meg.

A hatóság szerint a halálát kívántam, átkoztam, a kocsiját az ököl  elkezdtem ütni. Az izraeli rendőrség számára nem volt különleges bizonyíték erre,csak a hölgy vallomása. A rendőrök hozzám jöttek, elvették a telefonomat, lökték a rendőrségi kocsiba, nem hagytam, hogy beszéljek egy ügyvéddel, vagy akár a barátommal.

Bár fogalmam sincs, hogy ki volt a hölgy, nem áll szándékomban senkit sem megverni, és nem kívánom senkinek a halálát, és ez nem az én műfajom, hogy ételt vagy pénzt kérjek, mert élvezem a saját főztömet. És keresem a pénzt saját élő kemény munkával, és most van egy nyílt nyomozás folyik ellenem.

Ami azt illeti, 4 óra börtön után, néhány ikonikus kép, és az összes ujjlenyomat rögzítették..írta facebook oldalán Kristóf

Megosztotta a fotót magáról a nő a facebookon,pár óra múlva le is tartoztatták miatta!

Natosha Kirkland és 26 éves terhes nő megosztotta a facebookon a következő fotót,pár órára rá már kattant a bilincs a párja és az ő kezén is!Hogy miért?Egy szemfüles rendőr bizony olyan dolgot vett észre amit sokan nem.

Nagyon nagy hibát követett el a kismama,ugyanis a bal kezén gumikötés látható ami nem is lenne baj de az asztalon egy kanál és egy injekciós tű is feltűnik ha jobban megnézzük a fotót.Az ominózus fotó készítése előtt lőtte be magát a kismama.A rendőrség pár óra elteltével máris kopogtatott a kismama ajtaján.Kábítószert találtak a házkutatás során arról nincs információnk hogy mennyit de azonnal letartoztatták a nőt és az élettársát is a rendőrök.A történet szépség az ugyan hogy a rácsokon belül nem fogja gyakran magát belőni,így nem mérgezi tovább a magzatát!