Újabb Botrányos húzás a NAV-tól: Pillanatok alatt lefoglalhatják mindened! Itt vannak a meghökkentő részletek:

Meghökkentő gyakorlattal lép fel újabban az adóhivatal Magyarországon. Mind a Liszt Ferenc Repülőtéren, mind pedig a röszkei határátkelőn történt olyan eset, amikor egy véletlenszerűen kiválasztott határátlépő csak adótartozásai kifizetése után folytathatta útját, illetve tarthatta meg a nála levő ingóságokat.

Egy egyéni vállalkozó fodrász nyaralása utána hazaérkezéskor arról számolt be, hogy a reptéri zöld folyosón ellenőrzés közben a NAV egyik munkatársa véletlenszerűen szúrópróbaszerűen kiemelte a sorból. Ott kiderült, hogy a fodrász 40 ezer forint körüli adótartozással rendelkezik, amit azonnal rendeznie kellett – írja és erősítette meg az Index.hu.

Az incidens kapcsán az is elhangzott, hogy amennyiben a tartozó fél nem teremti elő a pénzt, akkor az útipoggyászból ingóságokat foglalhat le a NAV munkatársa. Hasonló esetről értesült a lap egy röszkei határátkelőnél is. Egy Magyarországra érkező személyautó sofőrjének a NAV munkatársa megnézhette adófolyószámláját, ahol tartozás volt. Éppen ezért a NAV munkatárs ebben az esetben is végrehajtást/foglalást helyezett kilátásba.

A szakemberek szerint ugyanis 2016. január 1-től az adóhatóság és a vámhatóság integrációja új szakaszba lépett, a vám- és pénzügyőrök immár látják az adótartozásokat.

Bár az adótartozás akár másnap végrehajtható és jogszerű mégis szokatlanok és igencsak esetlegesek az eddig gyakorlatok. Jobb lesz azonban vigyázni. Aki olyan határátlépésre készül, ahol felmerülhet vámvizsgálat, jobban jár, ha előbb rendezi adótartozásait, különben jóval hosszabb procedúrára számíthat érkezéskor, mint amire számított.forrás : https://www.penzcentrum.hu/

loading…


Győzike háborút indít mert lelkileg tönkretették!Videó

Ki ne halott volna Győzike Navos ügyéről az országban.Hatalmas adótartózás miatt végrehajtást rendelt el elenne a Nav.Győzik nevén semmilyen vagyon, ingatlan sincs,családi házuk is lánya nevén van.A hatóság közel 200 millió forintot vett bűnügyi zár alá,ami  Győzike állítása szerint Evelin lánya öröksége.December 7-én, egy nyilvános árverés keretében,elárverezik bútoraikat,és nagy értékű luxuscikkeiket is. Győzike: Háborút fogok indítani, mert lelkileg tönkretettek,celebünk állítása szerint az ítélet nem jogerős,így jogtalanul foglalta le a hatalmas vagyont az adóhatóság,ezt a hozzá messze álló kereskedelmi csatornán jelentette be.Az üggyel kapcsolatban megszólal Győzike szóvivője,aki pontosan elmondja mi a helyzet az üggyel kapcsolatban.

ÁRVEREZI A NAV GYŐZIKE BÚTORAIT,ÖN IS LICITÁLHAT!MUTATJUK MIT MENNYIÉRT KÍNÁLNAK.

A NAV árverezi Győzike bútorait,és luxuscikkeit,hamarosan. Adótartozás miatt kerültek lefoglalásra a luxuscikkek, 38 millió követel a NAV .Nemzeti Adó- és Vámhivatal ONLINE FELÜLETÉN BÁRKI LICITÁLHAT.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal viszi a a méregdrága jakuzzit, az ülőgarnitúrát, de még a konyhabútort is. A információja szerint a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának folyószámla-kezelési és végrehajtási igazgatóhelyettese ingóárverést tűzött ki Győzike ellen, ugyanis adóssága miatt elindult a végrehajtás.

194 Millió forintot vittek el a Nav nyomozói Gáspár Győzike titkos széfjeiből.

194 Millió forintot vittek el a Nav nyomozói Gáspár Győzike titkos széfjeiből.Hiába rejtegette vagyonát a celeb üzletember,a Nav nyomozói kiderítették hogy titkos széfben rejtegeti vagyonát.Gáspár jelenlétében nyitották ki a széfeket.Gáspár nagyobbik lánya, Evelin is ott volt. Ő még a kora délelőtti órákban elhagyhatta a bankot.Győzike már nem volt ilyen szerencsés, hiszen ő késő délutánig az intézményben tartózkodott, ahol többen is látták az énekest.Ennek a pénznek még nem tudni hogyan fogja igazolni az eredetét Győzike.

Fordulat Gáspár Győzi ügyében!Hibázott a NAV?

Mint ahogyan arról beszámoltunk Győzike egy céges ügy kapcsán a Nav látókörébe került.Házkutatás során közel 12 kiló aranyékszert,nagy értékű gépkocsikat,és pénzt is lefoglalt a hatóság.

Győző pedig állítja, azok lánya, Evelin tulajdonát képezik. „Édesanyám még életében kérte meg Bea testvérét, Csillát, hogy őrizze meg az ékszereket. A mi házunkba mindig nagy tömeg volt a forgatások miatt, anyám pedig nem akarta, hogy valaki ellopja az ékszereket. Nem azért, mert hú de mennyit ér, hanem mert Evelinnek szánta. Írt is róla egy papírt, még 2012-ben, hogy minden ékszert az unokájára hagy, és kikötötte, hogy Evelinke ezeket viselje az esküvőjén. Ott van köztük nagyanyám gyűrűje is. Az is a lányom tulajdona, a NAV pedig elvette tőle” – mesélte a Blikknek Győző.

Győzike és ügyvédje ezért panasszal élnek az akció ellen. Az ügyvéd szavaiból az is kiderült, hogy a ház, ahol a Gáspár-család él, szintén Evelin tulajdona. Szülei és húga úgynevezett szívességi lakáshasználattal élnek ott, ezért Gáspárék álláspontja szerint minden innen lefoglalt tárgy Evelin tulajdona, ezért az egész eljárás jogszerűségét megkérdőjelezik.Mint ahogyan beszámoltunk róla Győzike feleség megnyerte az Rtl csatorna műsorán indított vetélkedőt, így ő lett  az ország  Konyhafőnöke ami tíz millió forintos jutalommal járt!

Ezt a nyeremény azonban nem tudta felvenni,mert a NAV rátette a kezét.

Kíváncsian várjuk hogyan alakul az ügye a továbbiakban…

Ha ebből az Ötvenmilliós költségvetési csalás gyanúsításából visszaszerzi sztár ügyvédek és kapcsolatok árán a lefoglalt értékkártyatat,ellehet gondolkodni ki a hülye ő vagy mi? 🙂

Rákot és meddőséget okoznak, de a májat és a vesét is károsíthatják a következő szerek!

Nagyon sok gazda használ az országunkban hamis növényvédő szereket az országban.Ezeknek a termékeket azért használják a gazdák mert a forgalomba lévő szerek árának közel 10%-áért meglehet vásárolni,és hatékony a hatása,így a gazdák és a fogyasztók nagyon nagy veszélynek teszik ki magukat. Ezeknek a vegyszereknek az országba való csempészetére és forgalmazására már rengeteg bűnbanda szakosodott,amit a keleti régióban kis és nagy határokon csempésznek be az országba.Azzal az egy dologgal bizony nem számolnak a csempészek,forgalmazók felhasználók hogy ezek a vegyszerek használata tárolás komoly betegséghez vezetnek,mint ahogyan a szakértő elmondta oldalunknak rákot és meddőséget okozhatnak, de a májat és a vesét is károsíthatják ezek a vegyszerek.Csak a tavalyi évben közel 10 tonna vegyszert foglaltak le a hatóságok a magyar piacon,abba belegondolni is rossz mennyi kerülhetett ezen kívül gyümölcsre zöldségfélékre ami a hazai családok asztalian kötött ki.

A szakértő elmondta azt sem lehet tudni miből készítik ezeket a vegyszereket!Remélhetőleg nem indít valamilyen komoly betegséglavinát a fogyasztókra nézve,mert ellenszer sem ismert a vegyületekkel szemben.

Amiről a média nem tudhat!Brutális mennyiségű,az az 12 kiló aranyékszert foglaltak le Győzikétől!

Gáspár Győzi botrányos meggyanúsításáról már szinte az egész ország hallott.Mint ahogyan mi is megírtuk Győzikét meggyanúsította a Nav csalással és és sikkasztással.Videót is közzétettek a lefoglalásról,amiben pénzt,ékszereket,és luxusautókat foglalt le a hatóság.Média celebeünk cáfolta az állításokat…három millió forint került lefoglalásra a hatóság szerint..Győzike elmondta hogy 750 ezer forint volt a lakásban amiből 720 ezret vitt el a Nav.Nem is ez a lényeg..Kiderült Győzikétől 12 kilogramm aranyékszert elvittek a lefoglaláskor.Az ékszerek a féltve őrzött családi hagyatékból került a Gáspár családhoz,vagyis Gáspár Evelinhez!Pontosan a Gáspár család feje,azt állítja a brutális mennyiségű aranyékszer a lánya tulajdonát képez amit nagyszüleitől örökölt.Ezek a több mint 120 millót érő ékszerek fedezhetik a showman ellen indított adócsalási ügyben a károkat.Győzike papírokkal tudta volna igazolni hogy lánya tulajdonát képezik ezek az ékszerek,de sajnos a Navot nem igazán érdekelte…mondta el a celebünk.Egy biztos ..Győzike a népbutításhoz nagyon ért!Ha nem tudsz megnevezni egy általad ismert családot akinek 12Kg aranyékszere van a lakásában,akkor kérlek oszd meg ezt a posztot!Azt gondoljuk az esetről hogy valaki olyat próbál előhozni,megnevezni a celebünk a vagyon igazolásával kapcsolatban,aki sajnos már nincs az élők soraiban.Na de miből lehetett a nagyszülőknek akkora vagyona,ékszere hogy Győzike legnagyobb lányának is ennyi jusson?És ha Evelinnek ennyi jutott a többi unkának csak egy fagyíróvaló? Olyan állítások kerülnek elő az üggyel kapcsolatban hogy az valami elképesztő!Nem is fórszírőzük az ügyet tovább,de minden fejleményről beszámolunk nektek.Már az Édes Élet egyik adásában egy ország nézhette meg amikor egy örökség kikerült a családból..:)Az adásban látható festmény egyébként 10 ezer forintos értéket képvisel.Íme a videó

Szerinted kifogja tudni magyarázni magát ebből az ügyből,büntetés nélkül?
Érdemes megnézni ezt a videót..Győzike már a közjegyzői papírokat is átírta volna az örökség érdekében..:)

És itt a hivatalos videó is,amiben megnézheted a családi hagyatékot amit elvisz a Nav.

Beismerte Győzike hogy mégsem munkából tudnak luxuséletett élni.Videó

Gáspár Győzike botrányától zeng a magyar média.Most tiszta vizet önt a pohárba és elmondja miből is telik neki erre az elképesztő luxuséletre.Miből él Gáspár Győzike?..tették fel a kérdést nem rég a celebnek aki videóüzenetben halandzsázott hogy több cégnél tanácsadó,és az édesapja cégében is van érdekeltsége.A videó megjelenése után rá is csapott a Nav Győzikére,több luxusautót hárommillió forintot és rengeteg aranyékszert foglaltak le és elindult elenne az eljárás csalás és költségvetési csalás ügyben.Ebből az ügyekből akár több évre rács mögé is kerülhet,mert felfüggesztés alatt állt adócsalásért.Mostani nyilatkozatában beismeri a celebsztár hogy mégsem a tanácsadóként megkeresett pénzből él luxuséletet.Győzi állítása szerint brutális összeget örökölt nagyszüleitől,amiből vígan telik bármire amit szeretne.Gyözike elmondta hogy nem igaz amit a média állít,nem foglaltak le nagymértékű gépkocsikat,azt montda 750 ezer forintból 730 ezret foglalt le a Nav,és Evelin aranyékszereit amit szintén a nagyszülőktől örökölt.

Biztos hogy börtönbe kerül Győzike-akár 11év börtönt is kaphat!

A híres médiaceleb eddig több kisebb nagyobb büntetőügyet megúszott,de a mostanit biztostan nem ússza meg börtönbüntetés nélkül.A Nav csütörtökön költségvetési csalás és sikkasztással vádolta meg.Mint ahogyan az már megírtuk a gyanú szerint 2014 nyarától mostanáig több nagy értékű személyautót hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg.Mivel a bűncselekményt próbaidő alatt követte el most már csakis letöltendő börtönbüntetést kaphat Gáspár Győző.Gáspár Győző mellett a testvére és három társuk is gyanúsított. A pénzügyi nyomozók azt is vizsgálják, hogy fennállt-e a gyanúsítottak között a bűnszövetség. Ez esetben ugyanis a büntetési tétel 2 évtől 8 évig terjed. Mivel Gáspár Győzőt a költségvetési csalás mellett 50 milliós sikkasztással is gyanúsítják, nála a halmazati büntetés felső határa 10 és fél év.
Ehhez jön még az egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtása.Egy ügyvéd annyit mondott az üggyel kapcsolatban,hogy semmi esetre sem számolhat azzal hogy ebből az esetből megúszhatja a börtönt!Az elmúlt időben többször is téma volt Gáspár luxus élete,lányának és magának is több tízmilliós értékű gépkocsit vásárol,lakását szintén több tízmilliókból újította fel amit nem is vetett véka alá ország világnak dicsekedett vele.
Nemrégiben nyilvános videóban üzent azoknak akik érdeklődtek arról miből él,állítása szerint kétkezi munkából és az eszéből.Gáspár család a haragosainak köszönhetően kerültek ebbe a helyzetbe,a család szerint.
Van egy életszínvonalam amit mindenesre tartok, nyilatkozta Győzike egy nemrég adott interjúban,nagyon úgy néz ki hogy muszáj lesz neki ha börtönbe kerül.Győzike az érintett romániai cég tulajdonosának édesapját nevezte meg,de a romániai hatóságok szerint Győzike a tulajdonos.Egy biztos elég keményen kihúzták a talajt Győzike lába alól,a lefoglalt értéktárgyak értéke közel 70 millió forint körül van.A videót amiben üzent irigyeinek ide kattintva nézheted meg.
Nyilvánosságra hozta a Nav a lefoglalásról készült videót.