Döbbenet!Egy kórházi beteg szíven szúrta magát saját bicskájával egy Budapesti kórházban

Hétfő haj­nal­ban hol­tan ta­lál­tak egy 71 éves férfit egy külvárosi kórház pulmonológiai osztályának kórtermében. A kórházi beteg szíven szúrta magát saját bicskájával.

A Ripost információi szerint a páciens saját bicskájával vetett véget az életének a kórházi ágyában: S. Tibor egy svájci bicskát mélyesztett a mellkasába az éjszaka közepén.

Úgy tudni, a 71 éves beteget daganattal kezelték kórházban, de egy héttel ezelőtt tbc-t, vagyis tüdőtuberkolózist is megállapították nála.

– Hajnali háromkor még látták őt az ágya szélén üldögélni – kezdte a Ripostnak a beteg kórtermi szobatársa, aki neve elhallgatását kérte. – Maga elé nézett, nem szólt egy szót sem. Azután arra keltünk, hogy a nővérek ébresztik és küldik ki az embereket a kórteremből. Állítólag az éjszakás nővér lelt rá az áldozatra olyan hajnali 4 óra körül. Tibor az ágyán feküdt, mellkasában a késsel. A nővérke letakarta, majd hívták a rendőrséget. A matracát kihelyezték a folyosóra, minket pedig átküldtek egy másik kórterembe – mesélte a férfi, hozzátéve: Tiborral együtt öten voltak abban a kórteremben. – Sokkoló látvány volt. Valószínűleg azért dobta el magától az életét, mert nem bírta elviselni, hogy újabb betegséggel kezd megküzdenie. Én mindenesetre nagyon sajnálom őt – mondta a férfi, aki próbált visszaemlékezni arra az egy hétre, amit S. Tiborral töltött egy kórteremben.

– Alig egy hete költöztették át hozzánk. Persze, próbáltunk vele beszélgetni, de elég szűkszavú volt, hiába dobtunk fel különböző témákat, mintha semmi sem érdekelte volna – mesélte a férfi szobatársa, hozzátéve: a beteg 8 évvel fiatalabb felesége minden nap megjelent, s az utolsó napon is megígérte neki, hogy másnap bejön hozzá.

Használt tű szúrta meg egy nő lábát a kórházban…

Illusztráció: John Garghan / Flickr CC BY-NC-ND 2.0

A nő egyik ismerősével beszélgetett  kórházban a folyosón és hirtelen olyan volt mintha megcsípte volna egy darázs.

Aztán észrevette, hogy egy mentőtiszt sétált el közvetlenül mellettük, a kezében egy, veszélyes hulladékot és fertőző anyagot jelző matricával ellátott nejlonzsákot lóbálva.

A nő azt is látta, hogy több használt tű lóg ki a zsákból, vagyis a mentős zsáklóbálás közben az egyik tűt beleállította a nő lábába,írja a 444.hu

A nő ezután a kórházban kapott Hepatitis-B elleni oltást, és fél évig kontrollra kell járnia. Rendesen ellátták, és azzal nyugtatgatták, hogy a kórházban előfordul, hogy orvosokat, nővéreket szúr meg egy használt tű, ha például a beteggel hadakoznak. Őt viszont ez nem nyugtatta meg (főleg, hogy ha egy ápolót ér ilyen baleset, akkor legalább tudni lehet, hogy honnan származik a tű), és szeretné elérni, hogy ez ne váljon normálissá.

A hibázó mentőtiszt egyébként nem kért tőle elnézést. A nő panaszt tett a mentőknél, és betegjogi képviselővel is konzultált, majd feljelentést tett a rendőrségen a mentőtiszt ellen.

Magyarország 5 millió euró (mintegy 1,5 milliárd forint) értékben kórházat fog építeni Szíriában

Amennyiben a biztonsági körülmények adottak lesznek, akkor Magyarország 5 millió euró (mintegy 1,5 milliárd forint) értékben kórházat fog építeni Szíriában. A beruházás hozzá fog járulni ahhoz, hogy minél többen és minél előbb haza tudjanak térni hazájukba, és ott megfelelő ellátást kapjanak – közölte Szijjártó Péter szerdán, az Európai Unió és az ENSZ által Szíria megsegítésére szervezett brüsszeli donorkonferencia szünetében.

A külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a szíriai helyzet és annak rendezése nem választható el az Európát sújtó migrációs válságtól abból a szempontból, hogy a térségben zajló konfliktusok jelentik annak egyik legfőbb okát.
Szijjártó Péter kijelentette: alapvető irányváltásra van szükség az Európai Unió migrációs politikájában. Ahelyett, hogy az unió arra biztatná az embereket, hogy Európába jöjjenek, a kiváltó okok megszüntetésére kell fókuszálni, és odavinni a segítséget, ahol arra szükség van, annak érdekében, hogy az emberek otthon vagy otthonuk közelében maradhassanak.
A miniszter kiemelte, Magyarország idén befizeti utolsó részletét is az unió Törökországot segítő menekültügyi csomagjába, így összesen 14,6 millió euróval (mintegy 4,5 milliárd forinttal) járul hozzá ahhoz, hogy Ankara megfelelő módon el tudja látni az országa területén élő, Szíriából érkezett több millió menekültet.
Magyarország emellett azt szorgalmazza, hogy Törökország, Libanon, Irak és Jordánia, amelyek a szíriai háború közvetlen közelében találhatók, további uniós pénzügyi segítséget kapjanak arra való tekintettel, hogy ezek az országok menekültek millióit látják el.
Olyan biztonsági és megélhetési körülményeket kell teremteni a Közel-Keleten, hogy az onnan eljött emberek minél előbb vissza tudjanak térni saját otthonaikba – húzta alá Szijjártó Péter. Ennek nyomán indította el Magyarország a Hungary helps programot, hiszen alapvető biztonsági érdek az, hogy a közel-keleti válságok nyomán előállt kényszerhelyzetek megszűnjenek, és az onnan Európába távozott emberek haza tudjanak térni – tette hozzá.
A miniszter arra figyelmeztetett, hogy a migráció ösztönzése különösen kockázatos, hiszen az Európai Unióhoz közel eső térségben ma több mint 30 millióan élnek menekültként, rendszeres humanitárius segélyen, akik bármikor megindulhatnak Európa irányába. Mint elmondta, Magyarország az elmúlt két évben 3,6 milliárd forintot fordított a közel-keleti üldözöttek helyben maradását és hazatérését segítő programokra. Iskolát épített, templomok és lerombolt épületek újjáépítését finanszírozza, kórházakat és keresztény közösségeket támogat a hazatérés biztosítása érdekében Szíria, Irak, Jordánia és Libanon területén. Magyarország idén indított, 250 szíriai hallgatót fogadó ösztöndíjprogramját jövőre is folytatni kívánja – tette hozzá Szijjártó Péter.

 

EZT NYILATKOZTA ORBÁN VIKTOR AMIKOR KIJÖTT A KÓRHÁZBÓL! SZAVAIT EDDIG EZREK OSZTOTTÁK MEG, OLYAN SOKKOLÓ VOLT AMIT NYILATKOZOTT!

Az év legsokkolóbb szavait mondta ma Orbán Viktor! Tegnapi nap, a Bors beszámolt róla, hogy két nappal ezelőtt Orbán Viktor rosszul lett és összeesett budapesti otthonában.

A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályára szállították majd magas vérnyomás és szívritmus zavar gyanújával tartották bent majd 1 napig a Miniszterelnök Urat.

Ez a sajnálatos eset, ebben a felfokozott kampány hajrában hatalmas érvágás volt mind a pártjának, mind a saját személyének. Kilépve a kórházból, testőrei kíséretében a következő nyers mondatokat fogalmazta meg a magyaroknak:

“Kedves Magyarok, kedves barátaim! Nem cáfolom, valóban rakoncátlankodott a vérnyomásom és a szívem az utóbbi pár napban, annyira magamon és a szívemen viselem az ország sorsát! De most újra itt vagyok, jól vagyok, folytatjuk tovább a Soros pártiak elleni ádáz küzdelmünket, hisz ők juttattak engem kórházba! Április 8.-án revansot veszünk az ellenszegülőkön! A jó Isten óvja azokat, akik nem Magyarország javát akarják! Hajrá Magyarország! Hajrá, magyarok!” – Nyilatkozta a 168 órának Orbán Viktor. Oszd meg te is!

53 évet ledolgozott és fizette a TB-jét,sírva könyörgött, hogy vigyem haza a kórházból!Tényleg ennyit érdemelt?!

Sírva könyörgött, hogy vigyem haza a kórházból!
Egy felháborodott asszony levele a praxis.blog.hu-nak:
‘Drága nagymamám lebénult bal oldalára, és az idegosztályról a krónikus belgyógyászatra rakták a Sóstói úti kórházba Nyíregyházán. Na, oda ne kerüljön ember… kb. 50 betegre van két-három nővér. Tudni kell, hogy itt magatehetetlen betegek vannak, akiknek súlyos felfekvéseik vannak, és akik szinte egész nap sírnak a fájdalomtól. Sok időt töltöttem benn nagymamámmal, így láttam ahogy bekábítják őket, majd rájuk csukják az ajtó. Nem forgatják őket, empátia semmi.

Egyszer, amikor mentem be mamához, ki volt kötve mindkét keze. Kérdeztem miért, a válasz az volt, hogy próbálta leszedni az ágyneműhuzatot, vagy ilyesmi. Ez sem olyan ok, amiért le kéne kötözni, de hogy a bal bénult kezével miért tették ezt, azt senki nem tudta megmondani.
Az etetés, az inkább tömés. Nincs idejük, hogy a beteg megrágja a falatot, fulladásig nyomják az ételt, majd mikor már nem fér a szájába több, mennek tovább, mert jól lakott!

Volt még hátra pár vizsgálati eredmény, amit meg kellett volna várnunk, mert mindenképp otthon akartam tovább gondozni, de nem vártam meg, inkább a saját felelősségemre hazavittem, mert ekkor más sírva könyörgött, hogy vigyem el. Otthon sajnos rosszabbodott az állapota, és a légzése is akadozott mert szívbeteg volt, ezért a körzeti orvos vissza akarta küldeni ugyanoda, amire azt mondtam, hogy nincs az a pénz…
Aztán ajánlott egy ápolási osztályt ugyanebben az épületben és ugyanezen az emeleten, állandó orvosi ellátással. Nem volt mit tennünk, VIP szobát kértem, VIP szolgáltatásokkal. Azt mondták, hogy nem kell semmit bevinnünk, napi 3.600 forint fejében maximálisan ellátják.

Mindamellett, hogy minden nővért még külön szponzoráltam (megjegyzem a krónikus belgyógyászaton is), a körömnyi felfekvéséből sikerült egy bűzös ökölnyit varázsolni egy hét alatt, mert nem forgatták, és a felfekvés elleni matracot, amit felajánlottam, hogy beviszem, nem fogadták el mert nekik van (csak nem alatta volt a vip szobában). Kiborultam.
Ez szombat este volt, amikor megnéztem. Szegénykémnek a géz átázott a pisitől a farcsontjánál. Gyorsan gézt akartam kérni, de közölték, hogy nincs, mert külön csoport jön minden nap rendbe rakni és kezelni a sebeket, kivéve hétvégén! Rohantam az ügyeletes gyógyszertárba, hogy rendbe rakjam a napi említett összegért.

Drága nagymamám távozott közülünk, leállt a szíve hajnali háromkor. Csak azt mondja meg valaki, hogy ezt érdemli egy olyan asszony, aki 52 évet ledolgozott és fizette a TB-jét ennyi időn át? Ezt az ellátást? Ez a magyar egészségügy?
A magam részéről csak annyit, hogy minden nap azért imádkozom, hogy ne éljem meg a látottakat, és minden este eszembe jutnak azok az emberek (a mérhetetlen fájdalmam mellett, hogy elveszítettem a nagymamámat), akik ezt élik meg az utolsó perceikben, hogyan is tudnék rajtuk segíteni? De én ehhez édes kevés vagyok, ők pedig sokan vannak, kiszolgáltatott és embertelen helyzetben.’

loading…


Szilágyi Istvánt 8 kilót fogyott,csípőműtét után újra tanul majd járni, és talán élete végéig járókeretre kell támaszkodnia.

A színészlegenda számtalan megpróbáltatáson ment át az életben,de úgy látszik nincs még vége.Hazaengedték két hét után a kórházból Szilágyi Istvánt, aki majdnem 8 kilót fogyott ezidő alatt. A 80 éves színész egy csípőműtét után újra tanul majd járni, és talán élete végéig járókeretre kell támaszkodnia.Többen azt rebesgették hogy a balesetéhez fiának van köze,de Szilágyi cáfolta ezt.Borzasztó,hogy mi mindenen kell szegénynek keresztül mennie! 🙁

Kiváló színész furcsa és nehéz sorsfordulatai egyike!
Jobbulást és jobb életkörülményeket!!

Ha kórházba kerülsz, jobb, ha felkészülsz a halálra!

Nemrég Dél pesti Kórház vendégszeretetét élveztem és rá kellett jönnöm, ha az ember kórházba kerül, előtte mindenképpen végrendelkezzen és készítse fel önmagát és a szeretteit a halálra, mert igen könnyen a túlvilágon találhatja magát.

Gyakran hallani (és olvasni önöknél is) az egészségügy válságos helyzetéről, de igazán csak akkor szembesül ezzel az egyszeri beteg, ha a saját bőrén kénytelen megtapasztalni. Trombózis gyanúval kerültem be a fent nevezett intézménybe és már az első pillanatokban elszörnyedtem a látottakon. Nem az lepett meg, hogy milyen a higiénia és a kórtermek állapota, hanem a közöny és az a fajta szemlélet volt számomra döbbenetes, amelyet az orvosok és a nővérek részéről tapasztaltam. Egy darab kutyapiszoknak több becsülete van, mint egy betegnek.Már az első pillanatban éreztették velem, hogy egyszerű munkadarab vagyok, akinek nem lehetnek kérdései, igényei, és a legjobb az lesz, ha befogom a számat.

Nem aranyrudakkal megtömött zsebbel vonultam be, így szíven ütött, hogy már az első napon a képembe vágták, mindennek külön ára van és kinek mennyi a tarifája. Minden szívbaj nélkül tudatták, hogy az orvosom mennyire számít és a nővérkéknek mi az igényük a figyelmes és féltő kezelésért cserébe. nem a betegektől tudtam meg, egy huszonéves nővérke világosított fel, miközben a vérhígítómat szúrta belém. Pont olyan stílusban, ahogy a piaci kofa kínálja a portékáját. Már-már zsarolásnak éreztem, aminek nem tudtam, de nem is akartam engedni. Talán ez volt a szarvashiba, amit elkövettem.

Attól kezdve, hogy kiderült, nem én fogom szponzorálni a hálapénz áramlást és a kórházi korrupciót, mindig valamilyen kellemetlenség ért. Le se tojtak, hogy finom legyek, ha kérdeztem, ignoráltak. Nem én voltam az egyetlen. Pénz beszél, kutya ugat, úgy látszik, a befizetett TB nem számít fabatkát sem. Volt alkalmam többekkel beszélni, nem igazán kedélyes társalgásra kell gondolni. Ha csak a fele igaz mindennek, akkor óriási bajban vannak a magyar betegek. Saját szememmel láttam, ahogy egy fájdalomtól üvöltő beteg mellett úgy mentek el több ízben, hogy rá sem néztek. De ami még ennél is vérlázítóbb volt, ahogy egymás közt nevezték az egyes beteg embereket. A „ci..ny”, a „húgyos debil”, „a beszarós” és a „zsírdisznó”, hogy csak néhányat idézzek. Mindezt diplomás, jól képzett emberektől, akik elméletben a gyógyításra tették fel az életüket. Kérdem én, mindez elfogadható? Rendben van ez így? Legközelebb, ha ne adj Isten újra kórházba kell vonulnom, előtte felkészítem a családomat és magamat is a végső útra. lehet, hogy jobb is, ha meghal az ember, mintha ezeknek a kezébe kerül.

Dr. T. János Forrás: praxis.blog.hu

Fillérekből gyógyulhatsz Ausztriában: ennyibe kerülnek a vizsgálatok:Pénzcentrum.hu

A hazai lakosság rendkívül elégedetlen az egészségüggyel, egy korábbi kutatás alapján a 30 és 49 év közöttiek fele súlyos betegség esetén hajlandó lenne magát külföldön kezeltetni.

A nagyobb műtétek vagy kezelések azonban nyugat-európában meglehetősen drágák, ezekre megéri inkább biztosítást kötni. De igaz-e mindez a kevésbé súlyos esetekre? Egy olvasónk példája alapján mutatjuk, hogy nem feltétlenül.

 

Egyre több a szolgálatás alapú magán egészségbiztosítási ajánlat Magyarországon. A szolgálgatási csomagok között találunk olyanokat (például a CIG Pannóniánál és az UNIQA-nál), amelyek kifejezetten külföldi gyógykezelésre adnak lehetőséget, súlyos megbetegedések, mint péládul rák vagy szívproblémák esetén.Íja a Pénzcentrum.hu
Az ilyen biztosításokat azért érdemes megkötni, mert egy kiszámítható havi díjért cserébe, baj esetén óriási összegbe kerülő ellátást vehetünk igénybe, a hazai egészségügynél jelentősen jobb körülmények között.

De mi a helyzet, ha egy kisebb probléma merül fel, akkor egy osztrák határnál lakó magyar családnak megéri-e Ausztria felé venni az irányít? Egy olvasónk által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott számla szerint legalábbis megfontolandó.Bár levele szerint ők nem a fent leírt példát valósították meg, hanem síeléskor lett rosszul a kruppos gyermekük, most kapták meg a számlát egy stájerországi kórházból, amelynek végösszege meglepően alacsony, 49,11 euro, tehát körülbelül 15 300 forint.

Nekik ráadásul mindez semmibe sem került, mivel volt uastbiztosításuk, csak tájékoztatóként kapták meg a számlát.


A 15 ezer forintért cserébe egy

általános vizsgálatot (31,1 euro = 9700 forint),
vérképet (kis rutint és vérvételt 3,9 euróért, ami körülbelül 1215 forint)
CRP-szint mérést a gyulladások kizárásához (9,73 euro = 3032 forint)
valamint a vérképhez tartozó, savval kapcsolatos extra vizsgálatot (4,38 euro = 1365 forint).
Ha azzal vetjük össze ezt az összeget, hogy egy 2015-ös KSH-s tanulmány szerint egy kórházi orvosok átlagosan 10 ezer forintnál is több hálapénzt kapnak vizsgálatonként, nem is tűnik olyan borsosnak.

Ausztriában egy zárt bonbont sem lehet elfogadni. Ha kinyitják és látszik, hogy nincs mellé csomagolva boríték, akkor rendben van. Ugyanis ha valaki orvosként pénzt fogad el a pácienstől és ez kitudódik, azonnal kirúgják
– mondta korábban egy Ausztriában dolgozó magyar orvos a Pénzcentrumnak..

Mutatjuk mely esetekben nem látnak el kórházi beutaló nélkül!Itt a teljes lista!

A beutaló nélkül igénybe vehető egészségügyi ellátások.

A biztosított – a sürgősségi ellátást nem igénylő esetekben – orvosi beutaló nélkül is jogosult igénybe venni a szakorvosi rendelő által nyújtott bőrgyógyászati, nőgyógyászati, urológiai, pszichiátriai és addiktológiai, fül-orr-gégészeti, szemészeti, általános sebészeti és baleseti sebészeti, onkológiai szakellátást.

Beutalóval igénybe vehető ellátások és a beutalásra jogosult orvosok A szakrendelésre ki utalhatja be a biztosítottat? Az előbb nem említett járóbeteg-szakellátásokra a biztosítottat – a háziorvos, a házi gyermekorvos, valamint szakkonzílium céljából a fogorvos, – a járóbeteg-szakellátás orvosa, – a pszichiátriai betegek és a fogyatékosok otthonánál, illetve rehabilitációs intézményénél foglalkoztatott orvos, ideértve a fekvőbeteg-gyógyintézetek orvosát, – az iskola- és ifjúság-egészségügyi szolgálat orvosa, – a rendészetért felelős miniszter, valamint a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által vezetett és irányított szervek, a honvédelemért felelős miniszter irányítása és vezetése alá tartozó szervek orvosa, – a büntetés-végrehajtás orvosa, – a sorozó orvos, – az orvosszakértői szerv szakértői bizottságai orvosa, – az OEP ellenőrző főorvosi hálózatának orvosa, – a személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális intézmény orvosa, – az országos sportegészségügyi hálózat orvosa, – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal orvosa utalhatja be.

A biztosítottat – MRI (mágneses magrezonancia), CT (komputertomográfia), DSA (digitális szubtrakciós angiográfia) vizsgálatra kizárólag a járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa utalhatja be, – PET-CT (pozitronemissziós tomográfia-komputertomográfia) vizsgálat várólistájára való felvételre a járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet klinikai onkológus, hematológus, idegsebész, valamint neurológus szakorvosa tehet javaslatot a külön jogszabály szerinti indikáció esetén, – fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátást kiváltó otthoni szakápolásra, otthoni hospice ellátásra a kezelőorvos, – az otthoni szakápolás körébe tartozó szakirányú szolgáltatásokra kizárólag a megbetegedés gyógykezeléséhez szakorvosi képesítéssel rendelkező orvos, vagy annak kezdeményezésére háziorvos, – krónikus ápolás finanszírozására szerződött egészségügyi szolgáltatónál történő intézeti ápolásra a háziorvos és a fekvőbeteg-gyógyintézet orvosa, – rehabilitációs ellátásra kizárólag a rehabilitációt megalapozó megbetegedés gyógykezeléséhez szükséges szakorvosi szakképesítéssel rendelkező orvos és e megbetegedéshez kapcsolódó esetleges szövődmények tekintetében illetékes szakorvos, illetve a rehabilitáció vagy fizikoterápia szakorvosa utalhatja be. A biztosítottat – az adott szakma tekintetében – a progresszivitás figyelembevételével – a biztosított választása alapján a) a biztosított bejelentett lakóhelye szerint, vagy b) a biztosított bejelentett tartózkodási helye szerint, illetve c) ha a beutaló orvos háziorvos, akkor az a) és b) pontban meghatározottakon túl a háziorvos telephelye (ennek hiányában székhelye) szerint ellátásra kötelezett járóbeteg-szakellátásra, illetőleg fekvőbeteg-gyógyintézetbe lehet beutalni. A beutaló orvos a fentiektől eltérően, az adott szakellátás tekintetében a biztosított ellátására területileg nem kötelezett egészségügyi szolgáltatóhoz utalja be a biztosítottat, ha a szolgáltató a beutaló orvos vagy a biztosított felé írásban nyilatkozott arról, hogy fogadja a biztosítottat. Ebben az esetben a szakellátást nyújtó szolgáltató a beutaló orvos megkeresésére 48 órán belül írásban (postai vagy elektronikus úton) nyilatkozik arról, hogy fogadja-e a biztosítottat. A beutalás szerinti egészségügyi szolgáltató a biztosítottat abban az esetben utalhatja tovább magasabb progresszivitási szintű ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóhoz, ha a biztosított ellátásához szükséges feltételekkel nem rendelkezik.

Forrás:Kormány.hu

Megdöbbentő változás jön március 1-jétől,vége a hálapénznek és a várólistának is!Hivatalos közlemény!

Az MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár tovább bővíti szolgáltatásainak körét: 2018. március 1-jétől a “Gondoskodás PLUSZ Betegségbiztosítás” szolgáltatás bevezetésével kedvez tagjainak. Az új egészségbiztosítás egyedi konstrukció, mivel ilyen tartalommal, ilyen díjjal és feltételrendszerrel nem érhető el hasonló termék a magánszemélyek biztosítási piacán.-írja a http://www.tozsdeforum.hu.

“Napjainkban egyre erősödik a magánegészségügy szerepe. Pénztárunk az egészség- és önsegélyező pénztári szolgáltatások, valamint a Gondoskodás Egészségbiztosítás mellett újdonságként a „Gondoskodás PLUSZ Betegségbiztosítás” bevezetésével nyújt segítséget a minőségi gyógyellátás biztosításához” – olvasható az MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár közleményében.

Bővül a lehetőségek tárháza!
A szolidáris alapon működő Gondoskodás Csoportos Egészségbiztosításra épülő és 2018 márciusában bevezetésre kerülő Gondoskodás PLUSZ Betegségbiztosítás további egészségügyi ellátások igénybevételére ad lehetőséget. Ezáltal Pénztárunk a biztosítási piacon egyedi és igen kedvező feltételrendszerű egészségbiztosítási szolgáltatáscsomaggal tudja segíteni Pénztártagjait és a szolgáltatásra jogosultjaikat.

A tagok egészségügyi probléma esetén járóbeteg-ellátásra válnak jogosulttá: váratlan helyzetekben gyors ellátásban, magas összegű minőségi vizsgálatokban és gyógyító szolgáltatásban részesülhetnek. Magánszemélyek részére kivételesen kedvező 6500 forintos havi biztosítási díjért vehető igénybe, melyet a munkáltató is átvállalhat béren felüli juttatásként, illetve egyéni befizetés esetén a 20 százalékos adókedvezmény lehetősége is kihasználható.

Az egészség szolgálatában
“Fontosnak tartjuk, hogy Pénztárunk szolgáltatásaival minél szélesebb körben szolgálja tagjai egészségét. Az új betegségbiztosítás előnye, hogy előzetes időpont egyeztetéssel rövid átfutási idővel – maximum 10 napon belül – kiemelt orvosi ellátást nyújt a biztosított Pénztártag részére. Várólisták nélkül juthat a komplex szolgáltatások által gyors, hatékony gyógyulást segítő járóbeteg-ellátáshoz és tanácsadáshoz” – magyarázta dr. Nagyiványiné Fodor Katalin, az MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár ügyvezető igazgatója.

“Tagjaink modern orvosi műszerek, berendezések és felkészült szakemberek által, emberközpontú környezetben minőségi ellátásban részesülhet. Azok, akik élnek ezzel a kiváló lehetőséggel, 24 órás forró dróton korlátlanul hívhatják az ellátásszervezőt, kérhetnek nemzetközi második orvosi szakvéleményt, járóbeteg-ellátást kaphatnak, limit nélküli laborvizsgálatokat és éves 250 ezer forintos keretösszegben diagnosztikai vizsgálatokat is igényelhetnek” – hangsúlyozta.

“A szolgáltatásokért, gyógykezelésért nem kell külön fizetni, nincs hálapénz, és szakértő orvosok, intézmények állnak rendelkezésre. Ezáltal mindenkinek lehetősége van előre felkészülni a nem várt eseményekre, és szükség esetén kihasználni jutányos szolgáltatásunkat. A honlapunkról letölthető regisztrációs lap kitöltésével már jelenleg is van lehetőség a biztosítás igénylésére” – tette hozzá az igazgató.

Jó választás a munkáltatóknak is
Az MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár a munkáltatók figyelmébe is ajánlja az új Gondoskodás PLUSZ Betegségbiztosítás szolgáltatást, amellyel – a dolgozónkénti biztosítási díj átvállalásával – komplett egészségvédelmi csomagot nyújthatnak munkavállalóiknak.

“Tapasztalataink szerint a munkáltatók az ilyen jellegű szolgáltatásokon keresztül is erősíthetik dolgozóik lojalitását és segíthetik őket egészségük megőrzésében” – áll a közleményben.

Forrás : http://www.tozsdeforum.hu