Kétforintos tartozása miatt nem tölthette fel gáz előfizetését Terike!

Hirdetés

Néhány éve váltott gáz előfizetésre mert a kis közmunka fizetéséből csak ez futja.Amikor viszont megkapta a fizetését és szerette volna feltölteni a gáz kártyáját,legnagyobb meglepetésére elutasította a gáz szolgáltató tartozás hiányában.De ez hogy lehetséges mikor  az előre fizetős gázóra lényege hogy ne keletkezzen hátralék.Nagyon megrestellte, kellemtelenül érezte magát a sokk ember előtt.Hazaért fel is hívta a Főgázt.Akik közölték hogy csekély összegű tartozása van  két forint amit nem tudott megmondani hogy jött össze.Ekkor azt mondták csekket fognak kiküldeni.Ahogy befizeti két hét múlva tölthet a kártyájára.A szeptemberi számlaértesítőn o forint szerepelt.

Hivatalos közleményt adott ki a FŐGÁZ-A teljes hazai lakosság számára!!

Hirdetés

A teljes hazai lakosság földgázellátását biztosító FŐGÁZ Zrt. nevében az utóbbi időszakban több visszaélés történt, ezért felelős gázszolgáltatóként a fogyasztók vagyonvédelmét szem előtt tartva figyelemfelhívást tesz közzé a Társaság.

Az utóbbi időben egy, a FŐGÁZ nevével visszaélő személy próbált bejutni a fogyasztók lakásaiba, hogy szén-monoxid érzékelőt szereljen fel nagyobb összeg ellenében. Más esetben a FŐGÁZ-ra hivatkozva csengetnek be idős emberekhez kisebb falvakban, és megkísérlik egy összegben „beszedni” a vélt díjhátralékot. Az érintettek egy esetben sem viselik a FŐGÁZ arcképes igazolványát.

A FŐGÁZ ezúton is felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy érdemes a gázkészülékeket rendszeresen karbantartani a szén-monoxid mérgezés elkerülése érdekében, azonban Társaságunk nem végeztet semmilyen szén-monoxid vagy füstérzékelő felszerelést, illetve nem szed be díjhátralékot személyes megbízottak útján. Személyes megkeresések esetén a FŐGÁZ mindig előzetesen értesíti az érintett felhasználókat annak időpontjáról. A FŐGÁZ elhatárolódik minden nem hivatalos úton történő megkereséstől és csalási kísérlettől, ezek felderítésében együttműködik a rendőrséggel.

A FŐGÁZ felhívja ügyfelei figyelmét, hogy alkalmazottai és megbízottjai külön kérés nélkül kötelesek felmutatni arcképes igazolványukat, ezért ennek elmaradásakor a személyes megkeresés esetén a fogyasztók mindig igazoltassák a megkeresőt. A gázmérőt leolvasó, vagy szerelési munkákat végző alkalmazottaknak nincs felhatalmazásuk arra, hogy készpénzt vegyenek át az ügyfelektől munkájuk során, ugyanis a FŐGÁZ semmilyen esetben nem végez helyszínen, készpénzben fizetendő munkát.

Ha a fogyasztó bármilyen gyanús magatartást észlel, kérjük, jelentse be ügyfélszolgálatunk 06 40 474 474-es ingyenesen hívható számán.Oszd meg te is!

Forrás:https://www.fogaz.hu/A-FOGAZ/Rolunk/Sajtokozlemenyek/aktualis/2017/04-05