Hatsávosra bővítik az M1-es autópályát,mutatjuk meddig kell számítani útlezárásokkal

Tervezőt keres az állami beruházó az M1-es hatsávossá bővítésére. A jelenlegi kétszer két sáv helyett kétszer három áll majd az autósok rendelkezésére. Az autópályának egyébként a napokban kezdődött el a felújítása, július 16-ig útlezárásokra kell számítani.

A fejlesztést első körben Budapest és Tatabánya között tervezik meg, az első 45 kilométernyi út bővítésének és felújításának az előkészítésére másfél éve lesz a kivitelezőnek, írja a Magyar Idők nyomán a 24.hu.

Az európai uniós közbeszerzési értesítőben megjelent tenderre május 18-ig kell benyújtani a pályázatokat. Ezt követi majd a kivitelező kiválasztása, illetve a munkálatok elvégzése. A jelenlegi elképzelések szerint 2023 előtt nem lesz kész a kibővített gyorsforgalmi út.

Az M1-es hatalmas forgalmat bonyolít le: az autópályán 1995-ben átlagosan 20 ezer jármű haladt át naponta, mára ez a szám egyes térségekben a 80 ezret is eléri, sőt a fővároshoz közel a gyorsforgalmi út több helyen is 100 százalék feletti kapacitással üzemel.

Megérkezett a vihar, magyar autópálya is közlekedési rémálommá vált-Videó

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton piros figyelmeztetést adott kiHeves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékre, mert az érintett területeken óriási hóesés, hófúvás, illetve ónos eső várható. Estére pedig meg is érkezett a vihar.

Északkeleten délután ónos eső és fagyott eső hullott, de ez már átváltott havazásba – írja az Időkép. Jász-Nagykun-Szolnok megye kifehéredett, a Duna vonalában pedig egyre délebbre veszi kezdetét havazás. Vasárnap néhol a 20 centit is elérheti a friss hó vastagsága. A Dunától keletre erős, viharos északkeleti szél okoz hófúvást. Az útviszonyok veszélyesek, a havazás és a szél keleten már jelentős hótorlaszokat emelt.

A M3-as autópálya keleti része estére szinte teljes hosszabbá beállt, de egészen Budapestig akadozik a közelekdés. Az M5-ösön és az M6-oson szintén lassan halad a forgalom. Az M3-ason Karácsond közelében ráadásul baleset is történt, három autó ütközött össze, és hárman sérültek meg. A katasztrófavédelem összesítése szerint szombat este legalább hat autó hajtott árokba.

Az intenzív ónos eső miatt akadozik a villamos-közlekedés Debrecenben – közölte a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. sajtóügyeletese szombat este az MTI-vel. Az 1-es és 2-es vonalon, a Nagyállomás – Petőfi tér – Piac utca – Kossuth utca – Burgundia utca – Rákóczi utca, majd tovább a villamos vonalak mentén villamospótló autóbuszok közlekednek. A Móricz Zsigmond úton fa dőlt az elektromos vezetékre, amely leszakadt, ezért az autóbuszok rövidebb útvonalon közlekednek.

Papp Károly országos rendőr-főkapitány a rendkívüli időjárás miatt felfüggesztette a szombattól hétfőig tervezett, a gépjárművek passzív biztonsági rendszereit ellenőrző akcióját – közölte a rendőrség a police.hu honlapon. A biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használatának ellenőrzésén kívül az akció kiterjedt volna az illegális migráció, az embercsempészet, a kábítószerrel, valamint a lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.

Az Időkép gyűjtése szerint így havazik most az országban:

Tiszafüreden hófúvás:

Debrecenben hatalmas pelyhekben esik a hó:

Meg Szolnokon is:

Balkányban pedig fagyott eső esett:

Ne aggódjunk, Orbán Viktor senkit sem hagy az út szélén, mindenkinek segít, erről maga számolt be. 444.hu

Figyelem! Az M1 nyomokban aszfaltot tartalmazhat! Nyomj egy megosztást hogy mindenki megtudja!

Figyelem!
Az M1 nyomokban aszfaltot tartalmazhat!
Nyomj egy megosztást hogy mindenki megtudja!Felháborító , életveszélyes út,belső sáv valamivel jobb , de ott nem lehet mindig menni 😠
Ha nincs rá uniós pénz – ami ugye nekünk alanyi jogon jár – akkor a magyar jól teljesítő kincstárban erre már nem is futja..?

Igen ma már több szakaszon kilométereken keresztül csak a belső sáv járható!!! De minden nap újabb helyeken jönnek elő az életveszélyes “kátyuk”… Például Bp-ről közvetlenül a kivezető szakasz is egyre rosszabb.

A hatalmas köd miatt megállt a forgalom az autópályán, aztán jött a kamion… – VIDEÓ

Az Egyesült Arab Emírségekben, az Abu-Dzabit Dubajjal összekötő autópályán járunk.

A hatalmas köd miatt több autó is összecsúszott itt, így a forgalom teljesen leállt ezen a szakaszon.

Feltételeznénk, hogy ekkora ködben az a minimum, hogy mindenki elkezd lassítani. De a kamionos nem fékezett…

Forrás:automotor.hu

Már napok óta figyelmeztetnek a havazásra,de az M7-est nem sikerül hómentesíteni

Keresztbe fordult, gépkocsikat szállító kamionról is küldött fotókat az MTI munkatársa, Varga György az M7-es autópályáról, miután egy ciklonnak köszönhetően havazni kezdett az ország nyugati részén.

A szakembereket ismét váratlanul érhette a lehulló csapadék, ezért – ahogy a képeken is látható – nem sikerült teljesen eltakarítani a hóréteget az autópályáról. A műszaki mentést a tűzoltók a Letenye felé vezető oldalon Sormásnál végezték.

ATV.HU

Véda rendszer 12 szabálysértést tud rögzíteni,mutatjuk miket és mi a pontos büntetési tétele

Véda rendszer 12 szabálysértést tud rögzíteni,mutatjuk miket és mi a pontos büntetési tétele.Ennek a intelligens traffipaxnak köszönhetően átlagban napi 40000 autós kap büntetést.Íme nézzük.
Kötelező haladási irány megszegéséért: 50 000 Ft
Tiltott behajtásért: 30 000 Ft Vasúti átjárón tiltott áthajtásért: 60 000 Ft
Záróvonal átlépéséért: 30 000 FtGyorshajtásért: 30 000-300 000 Ft
Kihangosító nélkül telefonálásért: 30 000 Ft
Biztonsági öv nélküli autózásért: 10 000, 15 000 vagy 20 000 Ft (lakott terület, vidék, autópálya)
Jelzőlámpa tilosán áthajtásért: 50 000 Ft
Vasúti átjárón tiltott áthajtásért: 60 000 FtAutópálya leállósávjában haladásért: 100 000 Ft
Buszsáv jogosulatlan használatáért: 20 000 Ft
Buszsávban haladásért: 30 000 Ft
Lejárt műszakival autózásért: 40 000, 50 000 vagy 60 000 Ft (attól függően, hogy 3, 6 vagy 12 hónapja járt le).

Oszd meg ismerőseiddel is!

Itt az országos lista, ahol ki vannak helyezve az aszfaltba rejtett szenzorok!

Mint ahogyan arról beszámoltunk minden korábbi ellenőrzés hatékonyságát felülírja az év végén induló új rendszer, amely megállítás nélkül, bármilyen jármű gazdáját akár 500 ezer forintos bírsággal sújthatja. Nem a sebességet, az autók súlyát méri majd.Mutatjuk az országos listát hová is lesznek elhelyezve ezek a mérő szenzorok.

Itt a Nemzeti Autóellenőrző Rendszer!

Minden korábbi ellenőrzés hatékonyságát felülírja a szepember 19-én induló új rendszer, amely megállítás nélkül bármilyen jármű gazdáját akár 500 ezer forintos bírsággal sújthatja. Nem a sebességet, az autók súlyát méri majd. tehergépkocsik mellett a személyautók súlyellenőrzésére is alkalmas, és ha szükséges, utóbbiak üzembentartóit is büntető kapuhálózatból 10 helyszínen már befejezték a kivitelezési munkákat, ebből 9 hitelesítését jelenleg is végzik. Egy helyen, Ács közelében már tesztüzemben működik a járművek kontrollja

Íme a helyszínek:Sorszám Út Település km szelvény
1. 10 Neszmély 67+843 km sz.
2. 1 Ács 92+710 km sz.
3. 1 Mosonmagyaróvár 165+899 km sz.
4. 2 Rétság 56+096 km sz.
5. 4 Szolnok 101+424 km sz.
6. 4 Tuzsér 333+231 km sz.
7. 5 Szeged 175+355 km sz.
8. 6 Barcs 256+590 km sz.
9. 7 Letenye 227+818 km sz.
10. 8 Rönök 182+228 km sz.
11. 12 Nagymaros/Kismaros 8+324 km sz.
12. 13 Csém 7+873 km sz.
13. 14 Vámosszabadi 6+910 km sz.
14. 21 Bátonyterenye/Vizslás 48+098 km sz.
15. 25 Ózd 75+300 km sz.
16. 26 Putnok 36+887 km sz.
17. 33 Tiszafüred 39+148 km sz.
18. 35 Tiszaújváros 20+445 km sz.
19. 37 Sátoraljaújhely 73+222 km sz.
20. 38 Tiszanagyfalu 21+320 km sz.
21. 41 Vásárosnamény 46+591 km sz.
22. 42 Biharkeresztes 53+280 km sz.
23. 43 Magyarcsanád 45+441 km sz.
24. 44 Lakitelek 29+750 km sz.
25. 44 Gyula 133+495 km sz.
26. 47 Hódmezővásárhely 206+344 km sz. bal pálya
47 Hódmezővásárhely 206+318 km sz. jobb pálya
27. 49 Pátyod 46+556 km sz.
28. 52 Dunaföldvár 61+168 km sz.
29. 53 Kisszállás 75+863 km sz.
30. 55 Pörböly 112+011 km sz.
31. 56 Mohács 52+902 km sz.
32. 58 Harkány 22+186 km sz.
33. 68 Csokonyavisonta 11+913 km sz.
34. 84 Kópháza 113+522 km sz.
35. 86 Zalalövő 26+683 km sz.
36. 89 Szombathely/Torony 7+005 km sz.
37. 150 Mosonmagyaróvár 4+716 km sz.
38. 431 Kiszombor 0+383 km sz.
39. 451 Csongrád 29+798 km sz.
40. 8 Márkó 58+685 km sz.
41. M85 M85 Enese 10+644 km sz. bal pálya
M85 M85 Enese 10+670 km sz. jobb pálya
42. 860 Szeleste/Ölbő 96+008 km sz. bal pálya
860 Szeleste/Ölbő 95+981 km sz. jobb pálya
43. M1 M1 Biatorbágy 18+073 km sz. bal pálya
M1 M1 Biatorbágy 17+543 km sz. jobb pálya
44. M1 M1 Tata 63+676 km sz. bal pálya
45. M1 M1 Bábolna 91+686 km sz. jobb pálya
46. M1 M1 Bőny 104+355 km sz. bal pálya
M1 M1 Bőny 104+329 km sz. jobb pálya
47. M1 M1 Levél 163+696 km sz. bal pálya
M1 M1 Levél 163+670 km sz. jobb pálya
48. M3 M3 Mogyoród 23+569 km sz. bal pálya
49. M3 M3 Mogyoród 17+674 km sz. jobb pálya
50. M3 M3 Gyöngyöshalász 78+195 km sz. bal pálya
51. M3 M3 Gyöngyöshalász 77+190 km sz. jobb pálya
52. M3 M3 Polgár 169+112 km sz. bal pálya
53. M3 M3 Polgár 166+809 km sz. jobb pálya
54. M3 M3 Kálmánháza 215+104 km sz. bal pálya
55. M3 M3 Kálmánháza 213+520 km sz. jobb pálya
56. M30 M30 Miskolc 22+175 km sz. bal pálya
M30 M30 Miskolc 21+960 km sz. jobb pálya
57. M35 M35 Hajdúböszörmény 29+828 km sz. bal pálya
M35 M35 Hajdúböszörmény 29+853 km sz. jobb pálya
58. M43 M43 Szeged 16+842 km sz. mindkét pálya
59. M7 M7 Martonvásár 28+283 km sz. jobb pálya
60. M7 M7 Polgárdi 82+234 km sz. bal pálya
M7 M7 Polgárdi 82+208 km sz. jobb pálya
61. M7 M7 Balatonszárszó 127+149 km sz. bal pálya
62. M7 M7 Zamárdi 110+778 km sz. jobb pálya
63. M7 M7 Balatonkeresztúr 168+095 km sz. bal pálya
64. M7 M7 Balatonkeresztúr 166+691 km sz. jobb pálya
65. M7 M7 Becsehely 224+882 km sz. bal pálya
M7 M7 Becsehely 224+832 km sz. jobb pálya
66. M8 M8 Dunaújváros 78+908 km sz. bal pálya
M8 M8 Dunaújváros 78+880 km sz. jobb pálya
67. M9 M9 Bogyiszló 14+448 km sz. mindkettő
68. M0 Budapest 32+355 km sz. bal pálya
M0 Budapest 32+560 km sz. jobb pálya
69. M0 Budapest 71+935 km sz. bal pálya
70. M0 Budapest 70+175 km sz. jobb pálya
71. M1 Abda 131+600 km sz. bal pálya
72. M3 Gödöllő 28+650 km sz. bal pálya
73. M3 Hatvan 51+900 km sz. jobb pálya
74. M7 Velence 43+850 km sz. bal pálya
M7 Velence 43+960 km sz. jobb pálya
75. 2 Parassapuszta (Hont) 74+800 km sz. ±300 m
76. 21 Somoskőújfalu 62+850 km sz. – 63+260 km sz.
77. 22 Balassagyarmat 19+880 km sz. – 20+480 km sz.
78. 22 Balassagyarmat 24+600 km sz. ±300 m
79. 4252 Méhkerék 4+300 km sz. – 3+700 km sz.
80. 4455 Battonya 5+950 km sz.
81. 47 Tépe 27+350 km sz. ±300 m
82. 87 Kőszeg 49+660 km sz. ±300 m
83. 89 Bucsu 11+000 km sz. – 11+800 km sz.
84. M1 Hegyeshalom 171+190 km sz. bal pálya
85. M1 Hegyeshalom 170+100 km sz. jobb pálya
86. M43 Csanádpalota 55+900 km sz. bal pálya
87. M43 Csanádpalota 53+550 km sz. jobb pálya (VJT)
88. M70 Tornyiszentmiklós 18+600 km sz. ±300 m
89. 4 Vecsés 28+410 km sz. bal pálya

Fontos változás jön a magyar autópályákon-Mindenkit érint!

Az e-matricás rendszer tervezett változásai szerint az autópályák fizetős szakaszára felhajtás után is lehetne e-matricát vásárolni, hosszabbodna a pótdíj-befizetés határideje, bővülne a nagycsaládosokat érintő úthasználati kedvezmény, valamint csökkennének az autósok költségei és adminisztrációs terhei.

Az előterjesztő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján kedden közzétett dokumentum szerint az útdíjhasználati jogosultságot a díjköteles útra hajtást követő egy órán belül büntetés nélkül lehetne megvásárolni. A jogosulatlan úthasználatért kiszabott alap-pótdíj az eddigi 30 nap helyett csak 60 nap elteltével emelkedne, emellett csak különbözeti pótdíjat kellene fizetni, ha a jármű a rá vonatkozó díjkategóriához képest alacsonyabb díjkategóriába tartozó, érvényes jogosultsággal rendelkezik.

A rendeletmódosító javaslat szerint egy évben többször, az eddigi 15 nap helyett 75 napig is kérhető lenne a pótdíj maximálása két alap-pótdíj vagy különbözeti pótdíj összegére, ha a jogosulatlan úthasználat és az első felszólítás kézhezvétele között eltelt időben kettőnél több pótdíjfizetési kötelezettség keletkezett. Jelentős büntetés esetén az üzemeltető természetes személy kérelmére részletfizetés lenne engedélyezhető. A változás alapján egy rendszám naptári naponként egy pótdíjjal sújtható, és az éjfélnél kissé tovább tartó úthasználatra nem lehetne két büntetést kiszabni. Az üzemszünet idejét követő legalább 60 percig nem szabható ki pótdíj.

A több mint 7 utas szállítására alkalmas járművek kedvezményét nemcsak a négy-, hanem a háromgyermekes családok is igényelhetnék, egyszerűsödne a jogosultság átírása például családon belüli átadás esetén, emellett megszűnhet az a gyakorlat, amely rendszámelírás esetén karakterenkénti díjfizetést ír elő.

A tervezet szerint júniustól a motorosok kedvezményes havi matricát vehetnének.

Az NFM keddi közleménye hangsúlyozza, hogy a javasolt változtatások kiiktatnák az adminisztratív buktatókat és többletköltségeket. Hozzátették, hogy a megyei matricák bevezetésével megjelent új felhasználók a tapasztalatok szerint gyakran ütköznek kisebb nehézségekbe. A jóhiszemű utazóknak kedvező változásokat az is segíti, hogy a pótdíjak hatékonyabb beszedésével terjed a jogkövető magatartás, így enyhébb elbírálás alá eshetnek a figyelmetlenségből vagy tájékozatlanságból fakadó hibák.

Az új szabályok 2018. január 1-jétől léphetnek hatályba, egyes rendelkezések folyamatban lévő ügyekre is alkalmazhatóak lesznek.Forrás:Vezess.hu

Hamarosan újabb vizsgálatra számíthatnak a járművezetők.Civil autókkal támadnak a rendőrök!

A jogsértések hatékony felderítése érdekében nem rendészeti jelleggel ellátott civil szolgálati gépjárművel történtek az ellenőrzések” – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.Az ellenőrzés célja, a közlekedésbiztonsági helyzet javítása, az előzési tilalom fokozottabb érvényre juttatása volt – tájékoztatott csütörtökön a főkapitányság sajtószolgálata.

Aki tehet mai nap ne induljon útnak!Majdnem minden autópálya be van dugulva,legyenek óvatosak!

Aki tehet mai nap ne induljon útnak!Majdnem minden autópálya be van dugulva az  Útinform  jelentése szerint nem jó a helyzet az autópályákon.

  • Az M0-ás autóút déli szektorában a megnövekedett forgalom miatt telítettek a sávok az M5-ös autópálya felé. Az M0-s autóút M7-es autópálya csomópontjában, valamint a 25-os km-től a 29-es km-nél lévő M5-ös csomópontig torlódásra számítsanak az arra közlekedők.
  • Az M1-es autópályán a főváros felé Győr térségében, a 128-as km-nél baleset miatt egy sáv járható.
  • Az M7-es autópályán Budapesttől a Balaton felé telítettek a sávok, helyenként lelassulnak a járművek.
  • Az M6-os autópályán Pécs felé, Bátaszék térségében a 156-os km-nél egy tréler a külső szalagkorlátnak hajtott. Csak a belső sávon halad a forgalom.
  • Az M43-as autópályán, az országhatár előtt várakozó személyautósor hossza 1-2 km.
  • Figyelmeztetik az embereket, hogy legyenek óvatosak, maradjanak zárt térben és kerüljék a hosszú utakat. (És természetesen fokozott folyadékbevitel!!!)