Elképesztő összeget keresett naponta VV Fanni-Barátnője kitálalt!

Hirdetés

Fanni ügyében nincs jelenleg előremozdulás.A gyanúsított férfi nem ismerte be a szörnyű tettet,a rendőrség nem találja a lány testét. Novozánszki Fanni egyik ismerőse azt állítja: a novemberben eltűnt lány milliós megtakarítással rendelkezett és fel akart hagyni a prostitúcióval.

Hirdetés

A Marina Part egyik lakásában szintén a szakmában dolgozó nő a Ripostnak beszélt a helyi kereseti viszonyokról.

– Fanni olyan lány volt, aki mindenkinek szívesen segített, akár egy jó szóval, akár pénzzel, ha arról volt szó. (…) Rengeteg pénzt keresett, hiszen az ismertsége jól jött ebben az iparban. Az ő helyzetében egy óráért harmincezret is elkérhetett, és akkor még nem beszéltünk az extrákról. Milliókat tett félre egy jobb életre, és remélem, hogy mégsem az történt vele, amit mondanak, csak egyszerűen kiszállt és valahol külföldön kezdett új életet – mondta a lapnak.

Hirdetés

Fanni ismerőse szerint az egykori villalakó naponta akár négy férfit is fogadhatott, azaz extrák nélkül is napi 120 ezer forintot kereshetett.

Mint ismert, Novozánszki Fanni november 20-án tűnt el. Bár a lány még mindig szerepel a rendőrség eltűnt személyek listáján, időközben gyilkosság miatt indítottak nyomozást.  Az üggyel kapcsolatban  egy férfi előzetesbe került, aki egyelőre nem tett beismerő vallomást.

 

Hirdetés
Hirdetés
loading...